Kornélius látomása. Ez Péterért küld. Péter látomása. Péter fölkeresi Kornéliust, és hirdeti neki Krisztust. A Szentlélek kiömlése Kornélius és több pogány fölött, kik megkereszteltetnek.
1Vala pedig egy Kornélius nevű férfiú Cezareában, századosa ama seregnek, mely olasznak mondatik,2 istentisztelő és istenfélő egész házával együtt, ki sok alamizsnát osztogata a köznépnek, és mindenkor könyörög vala az Istennek.3 Ez látomásában nyilván látá, hogy a napnak mintegy kilencz óra táján az Isten angyala bejöve hozzája, és mondá neki: Kornélius!4 Ő pedig rája tekintvén, megrémülve mondá: Mi az? Uram! Mondá amaz neki: A te imádságaid és alamizsnáid fölszállván, emlékezetben vannak az Isten színe előtt.5 És most küldj férfiakat Joppéba, és hivass ide bizonyos Simont, ki Péternek neveztetik.6 Ez egy Simon nevű szíjgyártónál tart szállást, kinek háza a tenger mellett vagyon; ez megmondja neked, mit kelljen cselekedned.7 És midőn elment az angyal, ki neki szólott, eléhiva kettőt házanépéből, és egy istenfélő vitézt azok közől, kik alatta valának.8 Kinek miután elbeszélt mindeneket, Joppéba küldé őket.9 Másnap pedig, midőn azok az úton mentek és a városhoz közeledtek, fölméne Péter a felházba, hogy imádkozzék hat óra tájban.10 És midőn megéhezett, enni akar vala. De míg az étket készíték, elmebeli elragadtatás lepé meg őt.11 Nyitva látá az eget és egy alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt, négy szegleténél fogva lebocsáttatni az égből a földre,12 melyben mindenféle, négylábú és földi csúszómászó állatok és égi madarak valának.13 És szózat lőn hozzája: Kelj föl, Péter! öljed és egyed.14 Mondá pedig Péter: Távol legyen, Uram! mert soha nem ettem semmi közönségest és tisztátalant.15 És lőn szózat ismét másodszor hozzája: A mit az Isten megtisztított, te közönségesnek ne mondjad.16 Ez pedig háromszor történék, és az edény azonnal fölvéteték az égbe.17 És midőn Péter magában tünődék, mit jelent a látomás, melyet látott, ime a férfiak, kik Kornéliustól küldettek vala, keresvén Simon házát, megállának az ajtónál.18 És valakit szólítván, kérdezék: ha Simon, ki Péternek neveztetik, ott van-e szálláson?19 Midőn pedig Péter a látomásról gondolkodott, mondá neki a Lélek: Ime három férfiú keres téged.20 Kelj föl tehát, szállj le, és menj el velök, semmit sem kételkedvén, mert én küldöttem őket.21 Lemenvén pedig Péter a férfiakhoz, mondá: Ime én vagyok, a kit kerestek; mi okért jöttetek?22 Kik felelék: Kornélius, a százados, ki igaz férfiú és istenfélő, és (erről) bizonysága vagyon az egész zsidó nemzettől, intést vett a szent angyaltól, hogy téged házához hivasson, és igéket halljon tetőled.23 Bevezetvén tehát őket, szállásra befogadá. Másnap pedig fölkelvén, elindúla velök, és némelyek a joppei atyafiak közől elkisérék őt.24 Következő nap pedig beére Cezareába. Kornélius pedig várá őket, összehíván rokonait és jóbarátait.Péter prédikál Kornélius házában
Gustave Doré (1832-1883), La Grande Bible de Tours (Alfred Mame et fils, Tours, 1866)
The Doré Bible Illustrations (Dover Publications, 1974) — A beolvasásokat rendelkezésre bocsátotta: Rev. Felix Just, S.J.25 És lőn, mikor belépett Péter, eléje jöve Kornélius, és lábaihoz borúlván, imádá őt.26 Péter pedig fölemelé őt, mondván: Kelj föl, én magam is ember vagyok.27 És szólván vele, beméne, és sokakat talála, kik egybegyűltek vala.28 És mondá nekik: Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidó férfiúnak idegennel társalkodni, vagy hozzája menni; de nekem az Isten megmutatta, hogy senkit se mondjak közönséges vagy tisztátalan embernek.29 Azért is, hivatván, kételkedés nélkül eljöttem. Kérdem tehát, miokért hivattatok engem?30 És mondá Kornélius: Negyednapja ez óráiglan, hogy imádkoztam kilencz órakor az én házamban; és ime egy férfiú álla elém fehér ruhában, és mondá:31 Kornélius! meghallgattatott a te imádságod, és alamizsnáid emlékezetben vannak az Isten színe előtt.32 Küldj azért Joppéba, és hivasd el Simont, ki Péternek neveztetik; ez szállást tart egy Simon nevű szijgyártó házánál a tenger mellett.33 Legottan hozzád küldék tehát; és te jól cselekedted, hogy eljöttél. Most ime mindnyájan szined előtt vagyunk, hogy halljuk mindazokat, mik neked az Úrtól parancsoltattak.34 Péter ekkor megnyitván száját, mondá: Bizonynyal tapasztalom, hogy nem személyválogató az Isten;35 hanem minden nemzetben, a ki őt féli és igazságot cselekszik, az kedves előtte.36 Igét küldött az Isten Izrael fiainak, békeséget hirdetvén Jézus Krisztus által, (ki mindenek Ura).37 Ti tudjátok, mely íge lett az egész Judeában; mert Galileában kezdődött az a keresztség után, melyet János hirdetett;38 hogy őt, a názáreti Jézust miképen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel; ki körűljárt, jóltévén és meggyógyítván mindazokat, kiken az ördög hatalmat vett, mert az Isten vala ővele.39 És mi tanúi vagyunk mindazoknak, miket a zsidók tartományában és Jerusalemben cselekedett, hol őt megölték, felfüggesztvén a fára.40 Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és nyilván megjelenté őt –41 nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve rendelt tanúknak, nekünk, kik ettünk és ittunk ővele, minekutána feltámadott halottaiból.42 És megparancsolá nekünk, hirdessük a népnek és bizonyítsuk, hogy ő az, ki Istentől az elevenek és holtak birájává rendeltetett.43 Erről minden próféták bizonyságot tesznek, hogy a bűnök bocsánatát az ő neve által nyerik mindnyájan, kik őbenne hisznek.44 Míg Péter ez igéket mondotta, a Szentlélek mindnyájokra szálla, kik hallgatják vala az igét.45 És álmélkodának a körűlmetélésből való hívek, kik Péterrel jöttek vala, hogy a pogányokra is kiöntetett a Szentlélek malasztja;46 mert hallák őket (különféle) nyelveken szólani, és az Istent magasztalni.47 Akkor szóla Péter: Vajjon megtagadhatja-e valaki a vizet, hogy meg ne kereszteltessenek ezek, kik a Szentlelket úgy vették, mint mi is?48 És parancsolá, hogy megkereszteltessenek az Úr Jézus Krisztus nevében. Azután kérék őt, hogy néhány napig maradjon nálok.
Idézi 121
Ez a fejezetSumma (EN)(III 19.1·III 68.3)Dives In Misericordia(§7)Redemptoris Missio(§21)
v. 1Summa (EN)(III 69.4)Mystici Corporis Christi(§38)Redemptoris Missio(§21)
v. 36Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(493)Redemptoris Missio(§24)
v. 37Dominum Et Vivificantem(§15)Redemptoris Missio(§24)
v. 38CCC(¶438·¶453·¶486·¶1289)Ad Gentes(§3·§4·§12)Dives In Misericordia(§7)Divinum Illud Munus(§6)Dominicae Cenae(§8)Dominum Et Vivificantem(§15·§40)Evangelii Praecones(§9·§43·§45)Evangelium Vitae(§32·§50)Graves De Communi Re(§15)Haerent Animo(§10)Mediator Dei(§150·§165)Menti Nostrae(§15·§60)Pacem, Dei Munus Pulcherrimum(§9)Pastores Dabo Vobis(§58)Presbyterorum Ordinis(§2)Redemptoris Missio(§24)Saeculo Exeunte Octavo(§39)Salvifici Doloris(§16·§30)Summi Pontificatus(§69)Verbum Domini(§103)Vita Consecrata(§22·§83)
v. 39CCC(¶597)Dominum Et Vivificantem(§30)Redemptoris Missio(§24)