Apostolok Cselekedetei 11

Péter a pogányok fölvétele iránt kérdőre vétetvén, fölvilágosítást ad. A kereszténység elterjedése Antiokiában s más tájakon. Barnabás és Saul Antiokiába küldetnek, s itt nyerik a hivők a „keresztény“ nevet. Agabus jövendöléseire az antiokiabeliek alamizsnát küldenek Jerusalembe.

Meghallák pedig az apostolok és az atyafiak, kik Judeában valának, hogy a pogányok is bevették az Isten igéjét. Mikor tehát Péter fölment Jerusalembe, kikelének ellene a körűlmetélésből valók, mondván: Miért mentél be a körűlmetéletlen férfiakhoz, és ettél velök? Elkezdvén pedig Péter, elbeszélé nekik a dolgot rendszerint, mondván: Én Joppe városában valék, imádkozám és elmém elragadtatásában látomást láték, egy leszálló edényt, mint egy nagy lepedőt, négy szegleténél lebocsátva az égből, s ez szintén hozzám érkezék. Melyre tekintvén, gondolkodám, és láték abban négylábú földi állatokat és vadakat, csúszómászókat és égi madarakat. Hallék pedig szózatot is, mely mondá nekem: Kelj föl, Péter! öljed és egyed. De én mondám: Nem, Uram! mert közönséges vagy tisztátalan soha sem ment az én számba. Felelé pedig a szózat másodszor az égből: A miket Isten megtisztított, te közönségesnek ne mondjad. Ez pedig háromszor történék; és mindez ismét fölvétetett az égbe. És íme három férfiú legottan a házba lépe, melyben valék, Cezareából küldetve énhozzám. Mondá pedig nekem a lélek: hogy menjek velök, semmit sem kételkedvén. Eljövének pedig velem hatan ezen atyafiak is, és bemenénk ama férfiú házába. Ki elbeszélé nekünk, miképen látá az angyalt, hogy az ő házában megálla, és mondá neki: Küldj Joppéba, és hivasd el Simont, ki Péternek neveztetik. Ő elmondja majd neked azon igéket, melyek által üdvezűlsz te és egész házad. Mikor pedig szólani kezdettem, rájok szálla a Szentlélek, mint mireánk is kezdetben. Akkor megemlékezém az Úr igéjéről, a mint mondotta vala: János vízzel keresztelt ugyan, ti pedig Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát azon malasztot adta nekik az Isten, melyet nekünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban: ki vagyok én, hogy akadályozhatnám az Istent? Ezeket hallván, hallgatának, és dicsőiték az Istent, mondván: Tehát a pogányoknak is adott Isten bűnbánatot az életre. Azok pedig, kik elszéledtek az üldözés elől, mely István miatt támadt vala, eljárának Feníciáig, Ciprusig és Antiokiáig, senkinek sem hirdetvén az igét, hanem csak a zsidóknak. Valának pedig némelyek közőlük ciprusi és cirenei férfiak, kik midőn bementek Antiokiába, szólának a görögöknek is, hirdetvén az Úr Jézust. És az Úr keze velök vala, és nagy lőn a hivek száma, mely az Úrhoz tére. Elérkezék pedig ezekről a hír az anyaszentegyház füleibe, mely Jerusalemben vala, és elküldék Barnabást Antiokiáig. Ki midőn oda eljutott, és látta az Isten malasztját, örűle, és inté mindnyájokat, hogy szivök eltökélése mellett maradjanak meg az Úrban; mert ő jámbor férfiú vala, Szentlélekkel és hittel teljes. És nagy sereg álla az Úrhoz. Ezután Barnabás elméne Tarzusba, hogy megkeresse Sault; és midőn feltalálta őt, Antiokiába vivé. És egész esztendeig lakván ott az anyaszentegyházban, nagy sokaságot tanítának, úgy hogy először Antiokiában neveztettek a tanítványok keresztényeknek. Ama napokban pedig Jerusalemből próféták érkezének Antiokiába. És fölkelvén egy Agabus nevű közőlük, a Lélek által jelenté, hogy nagy éhség következik az egész föld kerekségére; mi Klaudius alatt meg is történt. A tanítványok pedig, a mint kinekkinek értéke vala, elvégezék mindnyájan, hogy segítséget küldenek a Judeában lakó atyafiaknak; mit meg is cselekvének, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saul keze által.

Idézi 26