Apostolok Cselekedetei 14

Az itteni kiadások ugyanannyi verset számolnak ebben a fejezetben, de középen egy szakaszon át ugyanaz a szám más szöveget jelöl.

Pál és Barnabás prédikálnak Ikóniumban. Elűzetnek és futnak Lisztrába. Pál itt egy sántát meggyógyít. Istenitiszteletet akarnak nekik tenni, de Pál ezután csakhamar megköveztetik. Derbébe mennek, és visszatérnek szíriai Antiokiába.

Lőn pedig Ikóniumban, hogy együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és szólának úgy, hogy a zsidókból és görögökből igen nagy sokaság lett hivő. A zsidók pedig, kik hitetlenek valának, föllázíták és haragra indíták a pogányok lelkeit az atyafiak ellen. De azért sok ideig maradának ott, bizalommal működvén az Úrban, ki bizonyságot tőn az ő malasztjának igéjéről, jeleket és csodákat engedvén történni az ő kezeik által. Meghasonlék pedig a város népe, némelyek ugyan a zsidókkal tartának, némelyek pedig az apostolokkal. Mikor azért rájok rohantak a pogányok és zsidók az ő főembereikkel, hogy őket gyalázattal illessék és megkövezzék; ezt megértvén, elfutának Likaónia városaiba, Lisztrába és Derbébe, és köröskörűl az egész tartományba, és ott hirdeték az evangéliomot. És Lisztrában egy erőtlen lábú férfiú ül vala, sánta lévén anyja méhétől fogva, ki soha nem járt vala. Ez hallá szólani Pált. Ki rája tekintvén, és látván, hogy hite van fölgyógyúlhatása iránt, mondá nagy szóval: Állj föl lábaidra egyenesen. S amaz fölugrék és jára. A népsereg pedig mikor látta, a mit Pál cselekedett, fölemelé szavát, likaóniai nyelven mondván: Az istenek hasonlókká lettek az emberekhez, s leszállottak hozzánk. És Barnabást Jupiternek hivák, Pált pedig Merkuriusnak, mert ő vala a szóvivő. Jupiter papja is, ki a város előtt vala, tulkokat és koszorúkat hozván az ajtó elé, a néppel együtt áldozni akart. De hallván ezt Barnabás és Pál apostolok, megszaggaták ruhájokat, s kiugrának a népsereg közé, kiáltván, és mondván: Férfiak! miért cselekszitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló, halandó emberek vagyunk, hirdetvén nektek, hogy e hiúságoktól térjetek az élő Istenhez, ki az eget, földet és tengert és mindazt alkotta, mi azokban vagyon; ki az elmúlt időkben minden nemzetet a maga útain engedett járni; jóllehet magát sem hagyta bizonyság nélkül, jóttévén az égből, esőt adván és termékeny időket, s eledellel és vigasággal betölté sziveinket. Ezeket mondván is, alig csendesítheték le a népsereget, hogy nekik ne áldozzanak. Azalatt némely zsidók érkezének oda Antiokiából és Ikóniumból, kik rábeszélvén a népséget, és megkövezvén Pált, kihurczolák a városból, azt vélvén, hogy már meghalt. De a tanítványok körűlvevék őt, és fölkelvén, beméne a városba; másodnap pedig Barnabással Derbébe utazott. És miután az evangéliomot hirdették ama városnak, és sokakat tanítottak, visszatérének Lisztrába és Ikóniumba és Antiokiába, megerősitvén a tanítványok lelkeit, és intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúság által kell bemennünk az Isten országába. És miután nekik gyülekezetenkint egyházi szolgákat rendeltek, imádkozván és böjtölvén, az Úrnak ajánlák őket, kiben hittek. És átmenvén Pizídián, Pamfíliába jutának. És hirdetvén az Úr igéjét Pergében, lemenének Attáliába, és innen Antiokiába evezének, a honnan Isten kegyelmével fölruháztatva küldettek a munkára, melyet véghezvittek. Midőn pedig megérkeztek, és egybegyüjtötték az anyaszentegyházat, elbeszélék, mely nagy dolgokat cselekedett velök az Isten, és hogy a pogányoknak megnyitotta a hit ajtaját. Nem kevés ideig tartózkodának pedig a tanítványokkal.

Idézi 42