Apostolok Cselekedetei 18

Pál Korintusba megyen és prédikál ott másfél évig. A zsidók üldözik őt és törvényszék elé állítják. Pál Efezuson át Jerusalembe megy, innen Antiokián át Galátziába és Frígiába. Apolló védelmezi Efezusban és Akájában Krisztus hitét és terjeszti azt.

Ezek után eltávozván Athenéből, Korintusba méne. S ott találván egy Aquila nevű, pontusi születésű zsidót, ki nem rég jött Olaszországból Priscillával, feleségével együtt, (mivel Klaudius császár azt parancsolta, hogy a zsidók mindnyájan távozzanak Romából), hozzájok méne. És mivel ugyanazon mesterséget üzte, nálok maradt és munkálkodék, (valának pedig sátorcsináló mesterek.) És beszéle a zsinagógában minden szombaton, közbevetvén az Úr Jézus nevét, és oktatá a zsidókat és görögöket. Midőn pedig eljöttek Macedoniából Szílás és Timoteus, Pál még inkább buzgólkodék az ígehirdetésben, bizonyítván a zsidóknak, hogy Jézus ama Krisztus. De mivel azok ellene mondottak és káromolták, kirázván ruháit, mondá nekik: A ti véretek fejeteken! én tiszta vagyok; s e napságtól a pogányokhoz megyek. És elköltözvén onnét, beméne egy Títus Justus nevű s istentisztelő házába, kinek háza a zsinagógához vala ragasztva. Krispus pedig, a zsinagóga fejedelme, hitt az Úrban egész házával együtt, és sokan a korintusiak közől hallván, hivének és megkereszteltetének. Mondá pedig az Úr éjszaka látomás által Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass. Azért vagyok én veled, és senki sem támad meg, hogy ártson neked; mert sok népem vagyon e városban. Tehát esztendeig lakék ott és hat hónapig, hirdetvén nálok az Isten igéjét. Gallio pedig helytartó lévén Akájában, a zsidók egyszivvel támadának Pálra, és őt az itélőszékhez vivék, mondván: hogy ez a törvény ellen való istenitiszteletre csábítja az embereket. Midőn Pál meg akarta nyitni száját, mondá Gallio a zsidóknak: Ha valami törvénytelenségről vagy gonosz cselekedetről volna szó, oh zsidó férfiak! bizonynyal meghallgatnálak titeket; de mivel valami ígéről és nevekről és a ti törvényetekről van a kérdés, ti lássátok; én ezekben bíró nem akarok lenni. És elüzé őket az itélőszék elől. Megragadván pedig mindnyájan Szosztenest, a zsinagóga fejedelmét, verék őt az itélőszék előtt. De Gallio ezekkel mit sem gondola. Pál pedig, miután ott több napig tartózkodott, az atyafiaktól elbucsúzván, Szíriába eveze, (és vele Priscilla és Aquila); Cenkrisben pedig megnyiré fejét, mert fogadása vala. És Efezusba jutván, amazokat ott hagyá. Ő pedig bemenvén a zsinagógába, vetekedék a zsidókkal. Bár ezek kérék őt, hogy több ideig maradjon ott, nem akara; hanem elbucsúzván és mondván: Ismét visszatérek hozzátok, ha Isten úgy akarja… elindúla Efezusból. És lemenvén Cezareába, onnan fölméne, és köszönté az anyaszentegyházat; és lejöve Antiokiába. Ott némi időt töltvén, útra kele; s rendre eljárá Galátzia tartományát és Frígiát, erősítvén mind a tanítványokat. Egy Apollo nevü zsidó, alexandriai származású, ékesenszóló és az irásokban jártas férfiú pedig Efezusba jöve. Ez oktatva lévén az Úr útjára, buzgó lélekkel szóla, és szorgalmasan terjeszté Jézus ügyét, habár csak János keresztségéről tudott. Ez tehát bízvást kezde működni a zsinagógában. Hallván őt Priscilla és Aquila, magok mellé vevék, és tökéletesebben megtaníták őt az Úr útjára. Mikor pedig Akájába akart menni, az atyafiak figyelmezteték irásban a tanítványokat, hogy fogadják be őt. Ki, midőn megérkezett, sokat használa azoknak, kik hittek vala. Mert nagy buzgósággal czáfolá meg nyilván a zsidókat, megmutatván az irásokból, hogy Jézus ama Krisztus.

Idézi 35