Apostolok Cselekedetei 21

Pál Jerusalembe utazik; Agabus megjövendöli az ő fogságát. Pál megtisztúl Jerusalemben a templomban, a néptől majdnem megöletik, de a romai katonák megmentik őt.

Mikor pedig elválván tőlök, evezénk, egyenes úttal jövénk Kósba, következő nap Ródusba, és onnét Patarába. És Feníciába menő hajót találván, beleszállánk és elevezénk. Mikor pedig Ciprus meglátszott, azt balra hagyván, Szíriába evezénk, és Tírusba jutánk, mert a hajó ott vala kirakandó a terhet. Találván pedig tanítványokat, ott hét napig maradánk; kik Pálnak azt mondák, a Lélek által, hogy ne menjen föl Jerusalembe. És eltelvén a napok, útra kelénk, s elkisérének minket mindnyájan, feleségeikkel és gyermekeikkel, egészen ki a városon; és térdre esvén a parton, imádkozánk. És miután elbucsúztunk egymástól, a hajóba szállánk; azok pedig visszatérének övéikhez. Mi pedig Tírusból evezésünket elvégezvén, lemenénk Ptolemaisba, és köszöntvén az atyafiakat, egy nap maradánk nálok. Másodnap pedig útra kelvén, Cezareába jutánk; és bemenvén Filep evangélista házába, ki egy vala a hét közől, nála maradánk. Ennek pedig négy szűz leánya vala, kik jövendölének. És mialatt itt nehány napig tartózkodánk, Judeából egy Agabus nevű próféta jöve. Ez midőn hozzánk jött, vevé Pál övét, és megkötvén magának kezeit és lábait, mondá: Ezeket mondja a Szentlélek: Ama férfiút, a kié ez az öv, így kötözik meg a zsidók Jerusalemben, és a pogányok kezébe adják. Ezt hallván, kértük őt mi és kik azon helyről valának, hogy nem menjen föl Jerusalembe. Erre Pál felelvén, mondá: Mit cselekesztek, sírván, és szomorítván az én szívemet? hiszen én nem csak megkötöztetni, de meghalni is kész vagyok Jerusalemben az Úr Jézus nevéért. És miután le nem beszélhettük őt, megcsendesedénk, mondván: Legyen az Úr akaratja! E napok után tehát elkészülvén, fölmenénk Jerusalembe. Jövének pedig a tanítványok közől is velünk Cezareából, elhozván magokkal bizonyos ciprusi Mnázont, egy régi tanítványt, kinél szállandók valánk. És midőn Jerusalembe jutottunk, szívesen fogadának minket az atyafiak. Másnap pedig Pál beméne velünk Jakabhoz, és a vének mindnyájan egybegyűlének. Kiket, miután köszöntött, elbeszélé egyenkint, miket az Isten cselekedett a pogányok között az ő szolgálata által. Azok pedig hallván ezeket, magasztalák Istent, és mondák neki: Látod, atyánkfia! hány ezeren vannak a zsidók közől, kik hivők lettek, és mindnyájan buzgó követői a törvénynek. Hallottuk pedig felőled, hogy Mózestől eltávozásra tanítod ama zsidókat, kik a pogányok között vannak, azt mondván, hogy nem kell körűlmetélni fiaikat, sem követniök a szokásokat. Mi hát a teendő? Bizonyosan egybe kell gyűlni a sokaságnak, mert meghallják, hogy eljöttél. Azért cselekedjed azt, mit neked mondunk: Van közöttünk négy férfiú, kiknek fogadásuk vagyon. Ezeket melléd vévén, szenteld meg magadat velök, és fizess érettök, hogy nyiressék meg fejöket; s így tudni fogják mindnyájan, hogy a miket felőled hallottak, hamisak, hanem hogy te is megtartván a törvényt, a szerint jársz. Azok felől pedig, kik hittenek a pogányok közől, mi írtunk a végzés szerint, hogy megtartóztassák magokat a bálványoknak áldozottaktól, a vértől és fojtottól és a paráznaságtól. Akkor Pál maga mellé vevén ama férfiakat, másnap megtisztúlván velök, a templomba méne, hirdetvén a tisztúlás napjainak eltelését, mígnem bemutattatik mindenikért közőlük az áldozat. Midőn pedig a hét nap eltelt, azok a zsidók, kik Ásiából valának, meglátván őt a templomban, fölzendíték az egész népet, és kezeiket rája veték, kiáltván: Izraeli férfiak! segítsetek. Ez azon ember, ki a nép, a törvény és e hely ellen tanít mindenütt mindenkit; azonfelül a pogányokat is behozta a templomba, és megfertőztette ezt a szent helyet. Mert látták az efezusi Trofimust a városban ővele, kiről azt vélték, hogy Pál vezette be a templomba. És fölzendűle az egész város, és lőn a népnek csoportozása. És megragadván Pált, kihurczolák őt a templomból, és az ajtók mindjárt bezárattak. Midőn pedig már azon voltak, hogy őt megöljék, hirűl esett a sereg ezredesének, hogy egész Jerusalem fölzendűle. Ki legottan vitézeket vévén maga mellé és századosokat, lesiete hozzájok. Kik mikor meglátták az ezredest és a vitézeket, megszűnének verni Pált. Akkor oda járúlván az ezredes, megfogá őt és megkötözteté két lánczczal; és kérdezé, kicsoda és mit cselekedett? A népsereg ugyan különféléket kiáltozott; de mivel bizonyost nem érthete a zaj miatt; a várba viteté őt. És mikor a lépcsőkhöz ért, történék, hogy a vitézek által kellett vitetnie, a nép erőszaktétele miatt. Mert követé őt a népsokaság, kiáltván: Öld meg őt! És midőn már közel volt, hogy bevezettessék Pál a várba, mondá az ezredesnek: Szabad-e valamit hozzád szólanom? Ki mondá: Tudsz görögűl? Nem te vagy-e amaz egyiptomi, ki e napok előtt lázadást indítottál, és négyezer orgyilkos férfiút vittél ki a pusztába?
Pált kimentik a tömegből
És mondá neki Pál: Én zsidó ember vagyok ugyan Tarzusból, Cilícia nevezetes városának polgára; de kérlek, hagyj szólanom a néphez. És midőn amaz megengedte, Pál a lépcsőkön állván, inte kezével a népnek; és nagy hallgatás lévén, zsidónyelven szóla, mondván:

Idézi 15