Apostolok Cselekedetei 22
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Pál igazolja magát. A zsidók meg akarják ölni, a helytartó meg akarja ostoroztatni; de Pál romai polgárjogára hivatkozik.
1 Atyámfiai, férfiak és atyák! halljátok mentségemet, melyet most elétek adok. 2 Kik hallván, hogy zsidó nyelven szól nekik, még inkább elcsendesedének. 3 És mondá: Én zsidó férfiú vagyok, Cilícia Tarzusában születtem, de e városban neveltettem föl, Gamáliel lábainál taníttattam az atyai törvény igazsága szerint, buzgó követője lévén a törvénynek, valamint ma ti is mindnyájan vagytok. 4 Én ez utat halálig üldöztem, megkötözvén és őrizet alá adván férfiakat és asszonyokat; 5 mint a papifejedelem bizonyságot tesz nekem mind a vénekkel együtt, kiktől leveleket is vévén, Damaskusba menék az atyafiakhoz, hogy onnan kötözve hozzam őket Jerusalembe megbüntetés végett. 6 Lőn pedig, midőn mentem, és Damaskushoz közeledtem, déltájban hirtelen nagy világosság vőn engem körűl az égből. 7 És leesvén a földre, szózatot hallék, mely mondá nekem: Saul, Saul! miért üldözesz engem? 8 Én pedig felelék: Ki vagy? Uram! És mondá nekem: Én vagyok a názáreti Jézus, kit te üldözesz. 9 És a kik velem valának, a világosságot láták ugyan, de annak szavát, ki velem szólott, nem hallák. 10 És mondám: Mit cselekedjen? Uram! Az Úr pedig mondá nekem: Fölkelvén, menj Damaskusba, és ott megmondatik neked mindaz, mit cselekedned kell. 11 És mivel nem láttam ama világosság fénye miatt, kézenfogva vezettetvén útitársaimtól, Damaskusba jövék. 12 Ananiás pedig, egy törvény szerinti istenfélő ember, kinek bizonysága vagyon minden ottlakó zsidóktól, 13 hozzám jövén, és mellém állván, mondá nekem: Saul, atyámfia! láss. És én meglátám őt azon órában. 14 Ő pedig mondá: A mi atyáink Istene eleve elrendelt téged, hogy megtudjad az ő akaratját, és lássad amaz igazat, és szózatot hallj az ő szájából; 15 mert tanúja leszesz minden ember előtt azokról, a miket láttál és hallottál. 16 És most mit késel? Kelj föl kereszteltessél meg, és mosd le bűneidet, segitségűl híván az ő nevét. 17 Lőn pedig, midőn visszatértem Jerusalembe, és imádkoztam a templomban, hogy elmémben elragadtatám, 18 és látám őt, a mint mondá nekem: Siess, és menj ki hamar Jerusalemből, mert nem fogadják be bizonyságtételedet énfelőlem. 19 És én mondám: Uram! ők tudják, hogy én valék, ki bezárattam a tömlöczbe, és vertem a zsinagógákban azokat, kik hisznek vala benned; 20 és mikor Istvánnak, a te tanúdnak vére ontaték, én ott állván, egyetérték velök, és őrzém az őt megölők ruháit. 21 És mondá nekem: Menj el, mert én téged messze, a pogányokhoz küldelek. 22 Meghallgaták őt mindez igéig; de ekkor fölemelék szavokat, mondván: Veszítsd el e földről az ilyent, mert nem méltó, hogy ez éljen. 23 Midőn azok kiáltozának, elvetvén ruháikat, és port hányván az égre, 24 parancsolá az ezredes, hogy őt a várba vigyék, ostorokkal verjék és kínozzák meg őt, megtudandó, miokért kiáltanak úgy rája. 25 És mikor megkötözték őt szíjakkal, mondá Pál a mellette álló századosnak: Szabad-e nektek romai polgárt s még el nem itéltet megostorozni? 26 A százados hallván ezt, az ezredeshez járula, és jelenté neki, mondván: Mit akarsz cselekedni? ez az ember romai polgár. 27 Hozzája menvén pedig az ezredes, mondá neki: Mondd meg nekem, ha romai vagy-e te? Ő pedig felelé: Igen is. 28 És mondá az ezredes: Én nagy pénzen jutottam e polgársághoz. És Pál felelé: Én pedig már abban születtem. 29 Legottan eltávozának tehát tőle, kik őt kínzandók valának. Az ezredes is félt, miután megtudta, hogy romai polgár, és hogy megkötöztette őt. 30 Következő nap pedig biztosabban meg akarván tudni, mi okból vádoltatik a zsidóktól, feloldozá őt, és parancsolá, hogy gyűljenek egybe a papok és az egész gyülekezet; és eléhozván Pált, közéjök állitá.
Idézi 18
- v. 6 Ecclesia In America(§8)
- v. 7 Ecclesia In America(§8)Indulgentiarum Doctrina(§5)Mystici Corporis Christi(§24
§52) - v. 8 Ecclesia In America(§8)
- v. 9 Ecclesia In America(§8)
- v. 10 Ecclesia In America(§8)
- v. 11 Ecclesia In America(§8)
- v. 20 CCC(¶673)
- v. 24 Dies Domini(§58)
- v. 25 Dies Domini(§58)
- v. 26 Dies Domini(§58)
- v. 27 Dies Domini(§58)
- v. 28 Dies Domini(§58)
- v. 29 Dies Domini(§58)
- v. 30 Dies Domini(§58)
- v. 31 Dies Domini(§58)