Apostolok Cselekedetei 27

Pál hajóra szállittatik, hogy, mint fogoly, Romába vitessék. Tengeri vihar és hajótörés.

Elvégeztetvén pedig, hogy Olaszországba evezzen, Pál a többi foglyokkal a császári seregből való Julius nevű századosnak adaték át. Beszállván az adrumétumi hajóba, s elkezdvén evezni Ásia határai mellett, elindúlánk, velünk lévén a Macedoniából való tesszalonikai Arisztarkus. Másodnap Szídonba jutánk. Julius pedig Pállal emberségesen bánván, megengedé, hogy barátihoz menjen, s azok gondját viseljék. Mikor onnét elindúltunk, Ciprusba evezénk, azért, hogy ellenkező szél vala. És Cilícia s Pamfília tengerén átevezvén, jutánk Lisztrába, mely Líciában vagyon. És ott találván a százados egy Olaszországba evező alexandriai hajót, abba szállíta át minket. És több napig késedelmes volt hajózásunk, s alig jutottunk Gnídus felé, a szél gátolván minket, Krétába evezénk Szalmone mellett. És e mellől csak alig evezvén el, egy helyre jutánk, mely jó kikötőnek hivatik, melyhez közel vala Talassza városa. Igy eltöltvén sok időt, és nem lévén már bátorságos az evezés, mivelhogy már a böjt is elmúlt, inté őket Pál, mondván nekik: Férfiak! úgy látom, hogy alkalmatlan, és nem csak a tehernek és hajónak, de még életünknek is igen veszélyes kezd lenni a hajózás. De a százados inkább hitt a hajóigazgatónak és a kormányosnak, mint annak, mit Pál mondott. És mivel a kikötő nem vala alkalmas telelésre, legtöbben azt adák tanácsúl, hogy onnan elhajózzanak, ha valami módon el lehetne jutni Fenicébe telelésre, mi Krétának délre és nyugatra néző kikötője. Fúván pedig a déli szél, azt vélék, hogy szándékukat véghez vihetik, azért Asszostól elindúlván, Kréta mellett evezének. De nem sokára ellene támada a Tífon, vagyis az éjszakkeleti szélvész. És elragadtatván a hajó, nem vehete erőt a szélvész ellen, szélnek eresztetvén tehát a hajó, úgy vitettünk. Egy Kauda nevű szigetre találván, alig teheténk szert egy csónakra. Melyet fölvonván, hogy segítsenek, körűlövezék a hajót; s félvén, hogy fövénytorlásra ne akadjanak, lebocsáták a vitorlákat, és eképen vitetének. Az erős szélvésztől hányatván pedig, másodnap kivetének a teherből; és harmadnap saját kezeikkel veték ki a hajó eszközeit. Több napig pedig sem napot sem csillagokat nem látván, s a nem csekély szélvész folyvást tartván, már elveszett szabadúlásunk minden reménye. És a sok böjtölés után, Pál fölállván közöttük, mondá: Jó lett volna ugyan, oh férfiak, rám hallgatni s el nem indúlni Krétából, elkerűlhettük volna e viszontagságot és e kárt; de most is intelek titeket, hogy jó reménységben legyetek; mert közőletek senki élete sem vesz el, hanem csak a hajó. Mert mellém álla az éjjel azon Isten angyala, kié én vagyok, és a kinek szolgálok, mondván: Ne félj, Pál! a császár előtt meg kell jelenned; és íme az Isten neked ajándékozta mindazokat, kik veled eveznek. Azért jó reménységben legyetek, férfiak! hiszem az Istent, hogy úgy lesz, a mint megmondatott nekem. Bizonyos szigetre kell pedig eljutnunk. Mikor már a tizennegyedik éjszaka bekövetkezett, az ádriai tengeren evezvén, éjféltájban úgy vélék a hajósok, hogy valami tartományt látnak. Kik le is bocsátván a fenékmérőt, húsz ölnyinek találák; onnan kevéssé tovább menvén, tizenöt ölnyinek találák. Félvén pedig, hogy szirtes helyekre ne akadjunk, a hajó hátuljáról négy horgonyt vetvén ki, várák a napfelköltét. A hajósok pedig ki akarván szökni a hajóból, mikor a csónakot a tengerbe bocsátották azon szín alatt, mintha a hajó orráról a horgonyokat akarnák kivetni, mondá Pál a századosnak és a vitézeknek: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem szabadúlhattok. Akkor a vitézek elmetszék a csónak köteleit, és ki hagyák azt esni. És midőn viradni kezdett, kéré Pál mindnyájokat, hogy egyenek, mondván: Tizennégy napja ma, hogy a várakozás miatt étlen vagytok, semmit nem évén. Azért kérlek titeket, hogy egyetek a ti egészségtekért; mert senkinek közőletek haja szála sem vesz el fejéről. És mikor ezeket mondotta, vévén a kenyeret, hálát ada Istennek mindnyájok láttára, és megszegvén azt, enni kezde. Erre felbátorodván mindnyájan, ők is evének. Valánk pedig összesen a hajóban kétszáz hetvenhatan. És megelégedvén az étellel, megkönnyiték a hajót, tengerbe hányván a búzát. Mikor pedig egészen megviradott, nem ismerék a földet, de egy tengeröbölt vevének észre, melynek partja vala, oda szándékozának jutni a hajóval, ha lehetne. És fölszedvén a horgonyokat, tengerre ereszkedének, egyszersmind megeresztvén a kormányfoglalókat is, és felvonván a vitorlát a szellő fúvása szerint, igyekeznek vala a part felé. De kettős tengeráradatba vitetvén, a hajó megütközék, és orra megakadván, mozdúlatlan maradt, hátulját pedig roncsolni kezdé a tengeráradat. Ekkor a vitézek tanácsa az vala, hogy öljék meg a foglyokat, netalán valamelyik kiúszván, elszaladjon. De a százados Pált meg akarván tartani, eltiltá őket ettől, és parancsolá, hogy a kik úszni tudnak, először bocsátkozzanak le, hogy a szárazra jutván, megmenekedjenek.
Pál hajótörést szenved
A többit pedig deszkákon vivék ki, némelyeket pedig hajódarabokon. És így lőn, hogy mindnyájan kimenekvének a szárazföldre.

Idézi 3