Apostolok Cselekedetei 6
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
A hét diakonus választatása és fölszenteltetése. István telve lévén Szentlélekkel, bevádoltatik s a főtanács elé hurczoltatik.
1 Ama napokban pedig növekedvén a tanítványok száma, zúgolódásuk lőn a görögöknek a zsidók ellen azért, mintha özvegyeik megvettetnének a mindennapi kiszolgáltatásban. 2 Egybehíván tehát a tizenkettő a tanítványok sokaságát, mondák: Nem illő nekünk elhagynunk az Isten igéjét, és az asztaloknál szolgálnunk. 3 Válaszszatok azért, atyámfiai, közőletek hét, jó hirűnevű férfiút, Szentlélekkel és bölcseséggel teljeseket, kikre e foglalatosságot bízzuk. 4 Mi pedig az imádságban és az ige szolgálatában leszünk foglalatosak. 5 És tetszék e beszéd az egész sokaság előtt, és választák Istvánt, hittel és Szentlélekkel teljes férfiút, és Filepet és Prokorust, Nikánort és Timont, Parmenást és Miklóst, az antiokiai jövevényt. 6 Ezeket állíták az apostolok elé, kik imádkozván, rájok tevék kezeiket. 7 És az Úr igéje mindinkább terjede, és igen sokasodék a tanítványok száma Jerusalemben; a papok közől is nagy sereg hódola meg a hitnek. 8 István pedig teljes lévén malaszttal és erővel, nagy csodákat és jeleket tőn a nép között. 9 Ekkor támadának némelyek a zsinagógából, mely neveztetik libertínusokénak, és cirenei- és alexandriai- és azokénak, kik Cilíciából és Ásiából valának, vetekedvén Istvánnal. 10 De nem állhattak ellene a bölcseségnek és Léleknek, a ki szól vala. 11 Akkor alattomban küldének férfiakat, kik majd azt mondják, hogy hallották őt káromló igéket szólani Mózes és az Isten ellen. 12 Fölzendíték tehát a népet és a véneket és irástudókat; és összefutván, megragadák őt, és a gyülekezetbe vivék. 13 És hamis tanúkat állitának, kik mondák: Ez az ember nem szűnik meg a szent hely és a törvény ellen való igéket szólani; 14 mert hallottuk őt mondani: Hogy ez a názáreti Jézus lerontja ezt a helyet, és elváltoztatja a hagyományokat, melyeket nekünk Mózes adott. 15 És rája nézvén mindnyájan, kik a gyülekezetben ülnek vala, láták, hogy orczája olyan, mint az angyal orczája.
Idézi 65
- Ez a fejezet Summa (EN)(II-II 1.10)Sacerdotalis Caelibatus(§28)
- v. 1 Kérdések(The Church’s wealth)Apostolos Suos(§1)Deus Caritas Est(§20
§21) Dilexi Te(§32§37) Veritatis Splendor(§19) - v. 2 Summa (EN)(III 40.3
III 67.2) Kérdések(The Church’s wealth)Apostolos Suos(§1)Deus Caritas Est(§20§21) Dilexi Te(§32§37) Humani Generis Redemptionem(§102)Lumen Gentium(§20)Sacerdotalis Caelibatus(§28) - v. 3 Summa (EN)(II-II 184.6)Kérdések(The Church’s wealth)Apostolos Suos(§1)Deus Caritas Est(§20
§21) Dilexi Te(§32§37) Lumen Gentium(§20) - v. 4 Kérdések(The Church’s wealth)Ad Catholici Sacerdotii(§14)Apostolos Suos(§1)Christus Dominus(§15)Deus Caritas Est(§20
§21) Dilexi Te(§32§37) Lumen Gentium(§20)Pastores Gregis(§17)Sacerdotalis Caelibatus(§28)Sacrosanctum Concilium(§86) - v. 5 Kérdések(The Church’s wealth)Apostolos Suos(§1)Deus Caritas Est(§20
§21) Dilexi Te(§32§37) Evangelii Nuntiandi(§75)Lumen Gentium(§20) - v. 6 CCC(¶2632)Kérdések(The Church’s wealth)Apostolos Suos(§1)Deus Caritas Est(§20
§21) Dilexi Te(§32)Lumen Gentium(§20)Pastores Dabo Vobis(§15) - v. 7 CCC(¶595)Presbyterorum Ordinis(§4)Verbum Domini(§91)
- v. 8 Summa (EN)(III 7.10)Catechesi Tradendae(§11)Veritatis Splendor(§91)
- v. 10 Evangelii Nuntiandi(§75)
- v. 60 Veritatis Splendor(§91)
- v. 70 Veritatis Splendor(§91)