Jelenések könyve 14

A Bárány és az ő száznegyvennégy ezernyi kisértete. A pogányság eleste hirdettetik és mindazoké, kik azzal tartanak. Az itélet közeledik egy arató és sajtónyomó képe alatt.

És láték, és íme egy Bárány álla Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezeren, homlokaikon írva lévén az ő neve, és Atyja neve. És hallottam az égből szózatot, mint sok vizek zúgását, és mint nagy mennydörgés robaját; és a szózat, melyet hallottam, olyan vala, mint a hárfások hangszeréből jövő hárfazengés. És mintegy új éneket énekeltek a királyiszék előtt, és a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem zenghette azt az éneket, hanem csak a száznegyvennégyezeren, kik megváltattak a földről. Ezek azok, kik asszonyokkal magokat meg nem fertőztették, mert szűzek. Ezek kisérik a Bárányt, akárhová megyen. Ezek váltattak meg az emberek közől első zsengéűl Istennek és a Báránynak, és szájokban hazudság nem találtatott, mert szenny nélkül vannak az Isten királyiszéke előtt. És láték más angyalt az ég körében röpűlni, nála lévén az örökkévaló evangéliom, hogy hirdesse a földön lakóknak és minden népnek és nemzetségnek, nyelvnek és népnek, mondván nagy szóval: Féljétek az Urat, és adjatok neki tiszteletet; mert eljött az ő itéletének órája. Imádjátok azt, ki az eget és földet, a tengert és a vizek forrásait teremtette. És más angyal jöve utána, mondván: Leomlott, leomlott ama nagy Babilon, mely az ő paráznasága haragborával itatott minden nemzetet. És harmadik angyal jöve utánok, mondván nagy szóval: Ha ki imádja a vadállatot és az ő képét, és fölveszi annak bélyegét homlokára vagy kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából, mely színborral van vegyítve az ő haragjának poharában, és kínoztatni fog tűzzel és kénkővel a szent angyalok láttára és a Bárány színe előtt; és az ő gyötrelmök füstje fölszáll örökön örökké; és nem lesz nyugalmok éjjel-nappal azoknak, kik a vadállatot és az ő képét imádták, és a ki fölveszi az ő nevének bélyegét. Itt a szentek béketűrése, kik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. És szózatot hallék mennyből, mely ezt mondá nekem: Irjad: Boldogok a halottak, kik az Úrban halnak meg. Már mostantól, úgymond a Lélek, nyugodjanak meg munkáiktól, mert cselekedeteik követik őket. És láték, és íme egy fehér felhő, és a felhőn hasonló ül vala az ember fiához, korona lévén fején, és kezében éles sarló. És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván a felhőn ülőnek: Ereszd neki sarlódat és arass; mert eljött az aratás órája, mivel megért a földnek aratni valója. És a felhőn ülő megereszté sarlóját a földön, és a föld learattaték. És más angyal jöve ki a templomból, mely az égben vagyon, annak is éles sarlója lévén. Ismét más angyal jöve ki az oltártól, kinek hatalma vala a tűz felett; és kiálta nagy szóval annak, kinél az éles sarló vala, mondván: Ereszd neki éles sarlódat, és szedd meg a föld szőllőjét, mert már megértek annak gerezdei. És az angyal megereszté éles sarlóját a földön, és megszedé a föld szőllőjét, és az Isten haragjának nagy kádjába hányá; és tapostaték a kád a városon kivűl, és vér jöve ki a kádból, mely a lovak zabolájáig ére, elfolyván ezerhatszáz futamatnyira.

Idézi 28