Báruk jövendölése 4

Izrael intetik, hogy a törvénynek mint az isteni bölcseségnek engedelmeskedjék. Jerusalem siralom- és vigasz-éneke.

Ez az Isten parancsainak könyve, és az örökkévaló törvény; mindnyájan, kik megtartják azt, életre jutnak, a kik pedig elhagyják, halálra. Térj meg, Jákob! és ragadd meg azt, járj utadon az ő világossága fényénél. Ne add másnak a te dicsőségedet, és méltóságodat idegen nemzetnek. Boldogok vagyunk mi, Izrael! mert a mi tetszik Istennek, kijelentetett nekünk. Vigasztalódjál, Isten népe, emlékezetes Izrael! A pogányoknak nem végvesztetekre adattatok el, hanem hogy haragról haragra ingerlettétek az Istent, átadattatok az ellenségeknek. Mert elkeserítettétek azt, ki titeket teremtett, az örök Istent, áldozván az ördögöknek és nem az Istennek. Mert elfeledtétek az Istent, ki titeket táplált, és megszomorítottátok dajkátokat, Jerusalemet. Mert látta az Istentől rátok jövő haragot, és így szólott: Halljátok, Sion szomszédai! nagy siralmat hozott rám az Isten. Mert láttam az én népemnek, fiaimnak és leányaimnak rabságát, melyet rájok hozott az Örökkévaló. Vigasággal neveltem fel őket, de sirással és bánattal bocsátottam el. Senki ne örűljön énrajtam, özvegyen és elhagyotton; sokaktól elhagyattam az én fiaim bűneiért, mert elhajlottak az Úr törvényétől, az ő igazságait nem ismerték, és nem jártak az Isten parancsainak útain, sem az ő igazmondásának ösvényein nem mentek igazsággal. Jőjetek elé, Sion szomszédai! és emlékezzetek meg az én fiaim és leányaim fogságáról, melyet rájok hozott az Örökkévaló. Mert messzünnen hozott rája népet, gonosz és idegen nyelvű népet; kik nem tisztelték az öreget, a gyermekeken sem könyörűltek; elvitték az özvegy kedveseit, és fiak nélkül egyedűl magán hagyták. Én tehát hogyan segíthetnélek titeket? A ki rátok hozta a nyomorúságokat, ő szabadít meg titeket ellenségeitek kezeiből. Menjetek, fiaim! menjetek; én pedig egyedűl leszek, elhagyottan! Levetettem a békeség hosszú ruháját, és felöltözködöm a könyörgés zsákjába, és kiáltani fogok a Fölségeshez az én napjaimban. Vigasztalódjatok, fiaim! kiáltsatok az Úrhoz, és kiszabadít titeket az ellenséges fejedelmek kezeiből. Mert az Örökkévalótól reménylem szabadúlástokat, és a Szent megadja örömemet az irgalmasságért, mely nektek jőni fog a mi örök Szabadítónktól. Szomorúsággal és sirással bocsátottalak el titeket, de az Úr visszahoz nekem benneteket örömmel és vigasággal mindörökre. Mert a mint látták Sion szomszédai Istentől jött fogságtokat, úgy meglátják csakhamar Istentől a ti szabadúlástokat, mely rátok jő nagy tisztességgel és örök fényességgel. Fiaim! béketűréssel szenvedjétek a haragot, mely rátok jött; mert téged most üldöz ugyan ellenséged, de hamar meglátod az ő veszedelmét, és nyakára hágsz. Az én gyöngédeim kemény utakon jártak, mert elvitettek, mint az ellenségtől elrablott nyáj. Vigasztalódjatok, fiaim! és kiáltsatok az Úrhoz, mert emlékezetben lesztek annál, ki elvitt titeket. Mert a mint törekvéstek volt, eltévelyedni az Istentől, megtérvén, tízszerte jobban fogjátok őt keresni. A ki rátok hozta a nyomorúságot, ismét hoz nektek örök vigaságot a ti szabadúlástokkal. Vigasztalódjál, Jerusalem! mert biztat téged, a ki nevet adott neked. Az ártók elvesznek, kik téged gyötröttek, és a kik örűltek romlásodon, megbüntettetnek; a városok, melyeknek szolgáltak fiaid, megbüntettetnek, és az, mely elhurczolta fiaidat. Mert a mint örűlt az romlásodon, és vigadott elesteden, úgy fog szomorkodni saját pusztúlásán. Elnémíttatik az ő sokaságának vigadozása, és öröme sírássá leszen. Mert több napig tartó tűz jő rája az Örökkévalótól, és az ördögök fogják lakni sok ideig. Tekints körűl napkelet felé, Jerusalem! és lásd az Istentől neked jövő vigaságot. Mert ime eljőnek a te fiaid, kiket elbocsátottál, az elszéledettek, eljőnek egybegyüjtetve napkelettől nyugatig a Szentnek igéje által, örvendezve az Isten dicsőségén.

Idézi 3