Kolosszeieknek írt levél 2
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Épen e fáradságnál fogva, az én gondom értetek oda czéloz, hogy bevezesselek az isteni titkok ismeretének teljességébe, hogy a tévtanítók kevély beszédeitől el ne csábíttassatok, hanem megmaradjatok a jó rendben, melyben titeket, bár távol vagyok, látlak, s minden cselekvéstek és elhagyástok alapjává Krisztus bölcseségét tegyétek, de nem a kereszténytelen világbölcseséget; mert egyedűl Krisztusban van a valódi bölcseség, mert benne van az Istenség teljesvolta, melyből ti részt vettetek s még mindig vehettek. Krisztusban van mindenetek, a valódi zsidóság is, t. i. a lelki körűlmetélés, melyet a keresztségben nyertetek, mivel ebben lelkiképen Krisztussal eltemettetvén és feltámadván, új emberré változtatok át, miután ő a bűnt elvette, az ellenetek szóló törvényt elnémította, és a sátánt legyőzte. Azért, mivel ezen lelki zsidóságot bírjátok, többé nem köteleznek titeket a testi zsidóság szertartásai, mert ezek csak árnyképei voltak a valóságnak, a valóság maga, Krisztus. Azoktól se hagyjátok magatokat eltévelyíttetni, kik az angyalok valami különös tiszteletéről beszélnek, s e mellett a főtől, Krisztustól, eltávoznak, a kitől pedig van minden tökéletesség. Ne fogadjátok el szabályaikat, melyek romlásra visznek, a bölcseség külszínét bírják ugyan, de csak önszabta isteniszolgálatot és hamis alázatosságot tartalmaznak.
Idézi 119
- v. 2 Rosarium Virginis Mariae(§24)
- v. 3 Summa (EN)(III 9.3)Aeterni Patris(§10)Fides Et Ratio(§51)Haurietis Aquas(§23
§41 Miserentissimus Redemptor(§2)Mystici Corporis Christi(§21§82) §47 Redemptor Hominis(§7)Rosarium Virginis Mariae(§24)Veritatis Gaudium(§4)§48) - v. 7 Mens Nostra(§4
§6) - v. 8 Summa (EN)(II-II 167.1
III 60.3) Aeterni Patris(§1)Fides Et Ratio(§37)Inscrutabili Dei Consilio(§13§14) Spe Salvi(§5) - v. 9 CCC(¶484
¶515 Summa (EN)(I-II 102.4¶722 ¶2502) III 2.10 Ad Gentes(§3)Ecclesia In Asia(§12)Fidentem Piumque Animum(§10)Haurietis Aquas(§15III 9.2) §27 Lumen Gentium(§7)Redemptoris Missio(§6)Rosarium Virginis Mariae(§24)§55) - v. 10 Summa (EN)(III 8.4)Divino Afflante Spiritu(§28
§33 §58) - v. 11 CCC(¶527)Summa (EN)(I-II 102.3
I-II 102.5 I-II 103.3 III 37.1 III 70.1) - v. 12 CCC(¶527
¶628 Summa (EN)(I-II 102.5¶1002 ¶1214 ¶1226 ¶1227 ¶1694) I-II 103.3 Kérdések(Cremation)Ad Gentes(§14)Dies Domini(§25)Ecclesia In Medio Oriente(§77)Evangelium Vitae(§79)Lumen Gentium(§7)Reconciliatio Et Paenitentia(§27)Sacramentum Caritatis(§92)Unitatis Redintegratio(§22)III 70.1) - v. 13 CCC(¶527)Ad Gentes(§14)Ecclesia In Asia(§11)Miserentissimus Redemptor(§7)
- v. 14 Summa (EN)(III 25.4)Dominicae Cenae(§9)Ecclesia In Asia(§11)Inscrutabili Dei Consilio(§21)Miserentissimus Redemptor(§6)Mystici Corporis Christi(§12
§28 §29) - v. 15 Summa (EN)(III 25.4
III 37.2 III 52.1 III 52.5 III 72.4) - v. 16 Summa (EN)(I-II 101.2
I-II 101.4 I-II 103.3 III 47.2) - v. 17 Summa (EN)(I-II 101.2
I-II 101.4 I-II 103.3 I-II 107.2 III 2.10 III 5.1 III 8.3 III 22.1 III 47.2 III 60.2) - v. 18 Summa (EN)(II-II 39.1)
- v. 19 CCC(¶794)Summa (EN)(II-II 39.1
III 8.6) Lumen Gentium(§7)Mystici Corporis Christi(§15§19 §23 §33 §34 §43 §44 §50 §51) - v. 20 Vita Consecrata(§73)
- v. 21 Vita Consecrata(§73)
- v. 22 Vita Consecrata(§73)
- v. 23 Summa (EN)(II-II 92.1
II-II 92.2 II-II 93.1)