Kolosszeieknek írt levél 3

Ha tehát új emberré változtatok át, egész törekvéstek az égiekhez legyen irányozva; mert a földi, a mi látható, titeket többé nem érdekel, mivel a ti sajátképen való éltetek Krisztussal láthatatlan, és majd akkor lesz látható, ha ő dicsőségben megjelen. Öldököljétek gonosz hajlamaitokat, melyek Isten haragját vonják a hitetlenekre, kikhez egykoron ti is tartoztatok. Vessétek le mind, a mi gonosz, az egész régi embert, és öltözzetek amaz újba, ki az igazság ismeretére újjáteremtetett, s kinek becsét nem a külső viszonyok határozzák meg, hanem a keresztény érzület. Legyetek szelídek, engedékenyek, szeretetteljesek, megférők, egymásban épülők, és mindent az Úr nevében tegyetek. Az asszonyok legyenek alárendeltjei a férfiaknak, s ezek irántok szeretetteljesek; a gyermekek engedelmeskedjenek szülőiknek, s ezek ne legyenek túlszigorúak azok iránt; a szolgák engedelmeskedjenek uraiknak, mintha az Úrnak szolgálnának, ki mindennek megfizet az ő cselekedetei szerint.

Annakokáért, ha feltámadtatok Krisztussal, az ottfenn-valókat keressétek, hol Krisztus vagyon, az Isten jobbján ülvén. Az ottfenn-valókról elmélkedjetek, nem a földiekről. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve Krisztussal az Istenben. Midőn Krisztus, a ti éltetek, megjelenend, akkor ti is megjelentek vele dicsőségben. Sanyargassátok tehát tagjaitokat, melyek földiek, (öldököljétek) a paráznaságot, tisztátalanságot, fajtalanságot, a gonosz kivánságot és a fösvénységet, mi bálványimádás, ezekért jön az Isten haragja a hitetlenség fiaira, melyekben ti is jártatok egykoron, midőn azokban éltetek. Most pedig vessétek le ti is mind az ilyeneket, a haragot, boszankodást, gonoszságot, káromlást, rút beszédet szájatokból. Ne hazudjatok egymásnak, vetközzetek ki az ó emberből az ő cselekedeteivel, és öltözzetek amaz újba, ki megújíttatik annak ismeretére és képmása szerint, ki őt teremtette, hol nincs pogány és zsidó, körűlmetélés és körűlmetéletlenség, idegen és scitha, szolga és szabad: hanem minden és mindenben Krisztus. Vegyétek tehát magatokra, mint Istennek szent és kedves választottai, az irgalom indúlatát, a kegyességet, alázatosságot, szerénységet, béketűrést, elszenvedvén egymást, és megengedvén egymásnak, hakinek valaki ellen panasza van; valamint az Úr megengedett nektek, úgy ti is. Mindezek fölött pedig szeretettel legyetek, mely a tökéletesség köteléke. És a Krisztus békesége uralkodjék a ti sziveitekben, melyre hivatva is vagytok egy testben; és hálaadók legyetek. Krisztus igéje lakjék bennetek bőségesen minden bölcseséggel. Tanítsátok és intsétek timagatokat, zsoltárokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel, hálát adva, énekeljetek szívből az Istennek. A mit cselekesztek szóval vagy tettel, mindent a mi Urunk Jézus Krisztus nevében tegyetek, hálát adván Istennek és az Atyának őáltala. Asszonyok! engedelmeskedjetek férjeteknek, mint illik, az Úrban. Férfiak! szeressétek feleségteket, és ne legyetek hozzájok keserűek. Gyermekek! engedelmeskedjetek szülőiteknek mindenekben; mert ez kellemes az Úr előtt. Atyák! ne ingereljétek boszúságra fiaitokat, hogy el ne csüggedjenek. Szolgák! mindenben engedelmeskedjetek testi uraitoknak, nem szemre szolgálván, mint embereknek kedveskedők, hanem egyenes szívvel, félvén az Istent. A mit cselekesztek, mindent szívből cselekedjetek, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; tudván, hogy az Úrtól veszitek az örökség jutalmát. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok. Mert a ki igaztalanságot teszen, visszakapja a mit hamisan cselekedett, mert nincs személyválogatás az Istennél.

Idézi 250