Dániel jövendölése 10

Dániel látomása a Tigrisnél. Gábrielnek ellenállanak Persia és Görögország védszellemei; Mihály, a zsidók védangyala segíti őt.

Círusnak, a persák királyának harmadik esztendejében, ige jelenteték Dánielnek, vezetéknéven Boldizsárnak; és igaz az ige, és nagy hatalmakról szólt; és ő megérté a beszédet; mert érteni szükség a látomást. Azon napokban én, Dániel, bánkódom vala három hét napjain át. Kivánatos kenyeret nem ettem, hús és bor nem ment számba, de kenettel sem kenettem meg, míg el nem teltek a három hét napjai. Az első hónak huszonnegyedik napján pedig a Tigris nagy folyóvize mellett valék. És fölemelém szemeimet és nézék; és ime egy férfiú gyolcs ruhákba öltözve, és ágyékai finom aranynyal valának felövezve. Teste, mint a krizolit, orczájának tekintete, mint a villám, szemei, mint égő szövétnek, karjai és alsó részei lábáig, mint az izzó ércz színe, és az ő beszédének hangja, mint nagy sokaság szózata. Én, Dániel, egyedűl láttam e látomást, a férfiak pedig, kik velem valának, nem látták; hanem nagy rémülés lepé meg őket, és rejtekbe futának. Én pedig egyedűl hagyatván, láttam e nagy látomást; de erő nem marada bennem, színem is elváltozék rajtam, elájulék és oda lett minden erőm. És hallám az ő beszédei szavát, és hallván, rémüléssel orczámra esém, és képem a földet éré. És ime egy kéz illete engem, és fölemele térdeimre és kezeim tenyereire. És mondá nekem: Dániel, kivánatok férfia! értsed az igéket, melyeket én szólok neked, és állj lábadra, mivel most hozzád küldettem. És midőn e beszédet mondotta nekem, reszketve fölemelkedém. És mondá nekem: Ne félj, Dániel! mert az első naptól, melyen szívedet értésre hajtván, magadat sanyargattad a te Istened színe előtt, meghallgattattak igéid, és én a te beszédeid miatt jöttem. De a persák országának fejedelme ellenem állott huszonegy napig; és ime Mihály, egyike az első fejedelmeknek, segítségemre jöve; s én ott maradék a persák királya mellett. Jöttem pedig, hogy megtanítsalak téged azokra, mik a te népedre jövendők az utolsó napokban; mert még a látomás sok napra szól. És midőn hozzám ilyen igékkel szólott, lehajtám orczámat a földre, és hallgaték. És íme egy, az ember fiához hasonló, illeté ajkaimat, és fölnyitván számat, szólék, és mondám annak, ki előttem álla: Uram! a te látomásodban megszakadoztak inaim, és semmi erő sem maradt bennem. És miképen szólhatna Uram szolgája az én Urammal, mikor semmi erő sem maradt bennem, sőt lélekzetem is elakad? Ekkor ismét illete engem amaz, emberhez hasonló, és megerősíte engem, és mondá: Ne félj, kivánatok férfia! békeség neked; erősödjél meg, és légy bátor. És mikor szólt velem, megerősödém és mondám: Szólj, én Uram! mert megerősítettél engem. És mondá: Vajjon tudod-e, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a persák fejedelme ellen; mikor eljöttem, a görögök fejedelme jelent meg, oda jövén. Azonban (előbb) kijelentem neked, a mi följegyezve van az igazság írásában; és mindezekben nincs más segítőm, hanem csak Mihály, a ti fejedelmetek.

Idézi 16