Dániel jövendölése 11

Folytatás. A persák királya elpártol a görögök királyától. Háború a déli és éjszaki királyok között. Egy istentelen király és ennek vége.

Én a médus Dariusnál valék első esztendejétől fogva, hogy megerősödjék és megszilárdúljon. És most igazságot hirdetek neked. Ime még három király támad Persiában, és a negyedik igen sok kincscsel meggazdagúl mindenik fölött; és mikor hatalmas lesz gazdagsága által, Görögország ellen fölindít mindeneket. Támad azonban egy erős király, és uralkodni fog nagy hatalommal, s azt cselekszi majd, mi neki tetszik. És mikor megállapodik, megromol az ő országa, és elosztatik a világ négy részére, de nem az ő maradékai között, sem az ő hatalma szerint, melylyel uralkodott; mert elszaggattatik országa, s ezeken kivűl még idegenekre is száll. És megerősödik a déli király; de egy az ő fejedelmei közől erőt veszen rajta, és hatalommal fog uralkodni; mert nagy leszen az ő uralma. És esztendők után szövetséget kötnek; és a déli király leánya az éjszaki királyhoz megyen, barátságot szerezni; de nem lesz az ő karjának erőssége, és ivadéka sem marad meg; kézbe adatik ő maga és kisérői, az ő ifjai, kik őt egy ideig gyámolították. De támad az ő gyökereinek csemetéiből egy fiatal ág, ki sereggel jő majd, és bemegyen az éjszaki király tartományába, megtámadja azt és legyőzi. Azonfelűl azok isteneit is és faragott képeit, drága ezüst és arany edényeit zsákmányúl viszi Egyiptomba; s így erőt veszen az éjszaki királyon. És bemegyen az országba a déli király, és ismét visszatér az ő földére. Amannak fiai pedig felindúlnak, és igen nagy hadsereget gyüjtenek; s egyik eljő sietve és árasztva, s újra eljő, és felindúlva, (a déli király) erejével megütközik. Ezen fölháborodva, a déli király kimegyen, és harczolni fog az éjszaki király ellen; és igen nagy hadsereget állít, és az (ellenséges) hadsereg az ő kezébe adatik; elfogja a sokaságot, és szive fölfuvalkodik; és lever sok ezeret, de nem fog erőt venni. Mert visszatér az éjszaki király, és sokkal nagyobb hadsereget állít, mint az előtt, s kevés idő és esztendő múlva, elmegyen sietve nagy sereggel és igen nagy gazdagsággal. És az időkben sokan támadnak a déli király ellen, a te engedetlen néped fiai is fölkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, és elesnek. És eljő az éjszaki király, és töltést hányat föl, és beveszi az igen erős városokat; és a déli király karjai nem bírnak vele; fölkelnek ugyan az ő válogatottai, hogy ellenálljanak, de nem lesz elég az erő. És eljövén, tetszése szerint fog vele bánni, és nem lesz, ki ellenálljon; és megállapodik a nemes földön, mely megemésztetik az ő kezében. És azon igyekszik, hogy eljőjön az ő egész országának elfoglalására; azért igazságosan fog vele bánni, és a legszebb leányt adja neki, hogy azt fölforgassa; de ez nem leszen állandó, és nem tart vele. Ezután a szigetekre fordítja orczáját, és sokat elfoglal, de végére jár egy általa meggyalázott fejedelem, kinek gyalázata rája esik vissza. És végre orczáját az ő földének birodalmára fordítja; és megbotlik és elesik, és föl nem találtatik többé. És az ő helyébe a legaljasabbak egyike s királyi méltóságra méltatlan fog állani; de kevés idő mulva megrontatik; nem rohammal, sem viadalban. És helyébe egy megvetett áll majd, kinek királyi tisztesség nem adatik; alattomban jő ez, és csalárdsággal foglalja el az országot. És a hadakozó karjait legyőzi és összetöri, azonfölűl a szövetség fejedelmét is. És a barátság után álnokságot cselekszik vele; ellene kel, és győzedelmet vesz rajta kevés néppel. Bővelkedő és gazdag városokba megyen, és olyanokat tesz, miket nem cselekedtek atyái, és atyáinak atyái; az ő ragadományukat, zsákmányukat és gazdagságukat elosztja; és az erősségek ellen ármánykodik; de ezt csak ideiglen. Felindúl az ő ereje és szive a déli király ellen nagy sereggel; és a déli király hadra ingereltetik nagy és igen erős segédseregek által; de ezek nem állanak helyt, mert rosz tanácsot tartanak ellene. Kik vele egy kenyeret esznek, azok rontják meg őt, és serege lenyomatik, és megölve igen sokan elhullanak. A két király szive is azon lesz, hogy gonoszt forraljanak; azonegy asztalnál hazudságot szólanak, de siker nélkül, mert a vég más időre való lesz. És visszatér földére nagy gazdagsággal, és szive a szent szövetség ellen van, ellene fog cselekedni, és ismét visszatér földére. Bizonyos időben ismét visszamegy és délre fordúl; de utolsó útja nem lesz hasonló az elsőhöz; mert hajók jőnek ellene és a romaiak; és megveretik, és visszatér, boszúval a szentély szövetsége ellen, kitölti azt rajta, és visszatértében azok ellen is forral valamit, kik elhagyták a szentély szövetségét. És egy hadosztálya megáll, és megfertőzteti az erősség szentélyét, és megszűnteti a mindennapi áldozatot, és utálatosságot visz a pusztaság helyére. A szövetség ellen levő istentelenek álnokúl csalárdkodnak; az Istenét ismerő nép pedig fenntartja magát, és tevékeny lesz. És a nép értelmesbjei sokakat tanítanak, de elhullanak a fegyver és tűz, a fogság és sokáig tartó rablás miatt. Azonban, ha elesnek is, csekély segedelemmel fölemeltetnek; és igen sokan csatlakoznak hozzájok csalárdúl. És az értelmesek közől is elhullanak, hogy megpróbáltassanak, és kiválogattassanak, és megtisztíttassanak az elrendelt ideig; mert még más idő leszen. És önkénye szerint cselekszik a király, és felfuvalkodik és fölemelkedik minden isten ellen; még az istenek Istene ellen is nagyokat szól, és pedig sikerrel, míg betelik a harag; mert meg van a végzés. Nem gondol atyáinak istenével, az asszonyok után lesz kivánsága, egy istennel sem törődvén, mert mindenik ellen támad. De Maozim istent mégis az ő helyén fogja tisztelni; azon istent, kit atyái nem ismertek, tiszteli majd aranynyal és ezüsttel, drága kővel és becses jószágokkal. És azon lesz, hogy megerősítse Maozimot azon idegen istennel, kit megismert, és (tisztelőinek) nevelni fogja dicsőségét, hatalmat ad nekik sokak fölött és földet ingyen oszt. És az elrendelt időben harczolni fog ellene a déli király, de mint a förgeteg, ellene megy az éjszaki király szekerekkel, lovasokkal és hajók nagy sokaságával, beront a földekre és összetiporja, azokon átvonúlván. És bemegyen a dicső földre, és sokat megront; egyedűl ezek szabadúlnak meg az ő kezéből: Édom és Moáb és Ammon fiainak fejedelemsége. És kinyujtja kezét a földekre, és Egyiptom nem menekedik meg. És ura lesz Egyiptom arany és ezüst kincsének és minden drága jószágának; Líbián és Szerecsenországon is átvonúl. Hanem egy hír megháborítja őt napkeletről és éjszakról; eljő nagy sereggel, hogy megrontson és öljön igen sokat. És felvonja sátorát Apadnóban, a tengerek között, a híres és szent hegyen; ezután a végsőig jut, és senki sem segít rajta.