Mózes V. könyve. Deuteronomium 32

1 Halljátok, egek, a miket szólok, hallja a föld szájam igéit. 2 Folyjon össze, mint az eső, az én tanitásom; hulljon, mint a harmat, az én szólásom, mint a záporeső a füvön, és mint a csöppek a pázsiton. 3 Mert az Úr nevét segítségűl hivom; adjatok dicsőséget Istenünknek. 4 Az Isten cselekedetei tökéletesek, és minden utai igazságosak; az Isten hív, és minden hamisság nélkül igaz és tökéletes. 5 Vétkeztek ellene, kik már nem fiai, undokságok által, a gonosz és elfordult nemzedék. 6 Ezekkel fizetsz-e az Úrnak, bolond és esztelen nép? Vajjon nem atyád-e ő, ki bírt téged és alkotott és teremtett? 7 Emlékezzél a régi napokról, gondolj át minden nemzedéket; kérdezd meg atyádat, és tudtodra adja, eldődeidet, és megmondják neked. 8 Mikor a Fölséges elosztá a nemzeteket, mikor elkülönzé Ádám fiait, akkor állapítá meg a népek határait Izrael fiainak száma szerint. 9 Az Úr része pedig az ő népe, Jákob az ő örökségének kötele. 10 A puszta földön találá őt, az iszonyodás és kietlen pusztaság helyén; körűlhordozá őt és tanítá, és mint szeme fényét őrizé. 11 Mint a sas röpűlésre izgatván fiait és felettök repesvén, kiterjeszté szárnyait, és fölvevé őt, és vállain hordozá. 12 Az Úr egyedűl vala vezére, és nem vala idegen Isten vele. 13 Magas földre helyezé őt, hogy egye a föld gyümölcsét, hogy mézet szíjjon a kősziklából, és olajat a kemény szirtből, 14 a csordákból vajat és a juhokból tejet, a bárányoknak, és Bászán fiai kosainak kövérségével, és bakokat a buza velejével; és igya a szőlő legtisztább vérét. 15 De meghízék a szerelmes és hátra ruga; meghízván, megkövéredvén, eltelvén, elhagyá alkotó Istenét, és eltávozék üdvözítő Istenétől. 16 Idegen istenekkel boszanták őt, és utálatossággal haragra inditák. 17 Az ördögöknek áldozának, és nem az Istennek, az isteneknek, kiket nem ismertek, az ujaknak, és nem rég jötteknek, kiket atyáik nem tiszteltek. 18 Az Istent ki téged alkotott vala, elhagyád, és teremtő Uradról elfeledkezél. 19 Látta az Úr, és haragra gerjede, mert boszantották őt fiai és leányai. 20 És mondá: Elrejtem orczámat előlök, és meglátom, mi lesz végök; mert elfordúlt nemzedék ez, és hűtelen fiak. 21 Ők engem azzal boszantottak, a ki nem vala Isten, és haragra inditottak hiúságaikban; én is azzal boszantom őket, a ki nem népem, és a bolond nemzet által ingerlem őket. 22 Lángoló tűz az én haragom, és égni fog mind a pokol fenekéig; és megemészti a földet termésével együtt, és a hegyek alapjait megégeti. 23 Veszélyeket halmozok rájok, és nyilaimat rajtok fogyasztom. 24 Éhséggel fognak megemésztetni, és a madarak eszik meg őket keserűséges harapással; a vadak fogait bocsátom rájok, a földön csúszók és kigyók dühösségével. 25 Kivűl fegyver pusztítja őket, és belűl rettegés, ifjat úgy mint a szüzet, csecsemőt a vén emberrel együtt. 26 Mondám: Hol vannak? Megszűntetem az embereknél emlékezetöket. 27 De az ellenségek haragja miatt elhalasztám, nehogy kevélykedjenek ellenségei, és mondják: A mi hatalmas kezünk, és nem az Úr cselekedte mindezeket. 28 Tanács és okosság nélkül való nemzet. 29 Vajha eszesek volnának, és értenének, és végökről gondoskodnának! 30 Mikép kergethetne egy ezeret, és szalaszthatna meg kettő tizezeret? hanem úgy, hogy Istenök eladta őket, és az Úr bekerítette őket? 31 Mert nem olyan a mi Istenünk, mint azok istenei, s ebben ellenségeink is biráink. 32 A sodomaiak szőlejéből való az ő szőlejök, és Gomorra telkeiről szőlejök epeszőlő, és gerezdeik igen keserűek. 33 Sárkányok epéje az ő boruk, és áspisok gyógyithatlan mérge. 34 Nemde el vannak ezek téve nálam, és bepecsételve kincseim között? 35 Enyém a boszúállás, én megfizetek annak idején, hogy lábok elcsuszamodjék; közel van a veszedelem napja, és az idők sietve elérkeznek. 36 Az Úr megitéli népét, és könyörűl majd szolgáin; látni fogja, hogy megerőtlenűl a kéz, és a bezárkozottak is elfogytak, s a megmaradtak is fölemésztettek. 37 És mondani fogja, hol vannak az ő isteneik, kikben bizodalmuk volt? 38 kiknek áldozataik kövérét ették, és italáldozataik borát itták? Keljenek föl, és segítsenek titeket, és szükségtekben oltalmazzanak. 39 Lássátok, hogy egyedűl én vagyok, és nincs kivűlem más Isten; én ölök és elevenítek, sebesítek és gyógyítok, és nincs, ki kezemből kiszabadíthasson. 40 Fölemelem az égre kezemet, és mondom: Élek én mindörökké! 41 Ha megélesítem kardomat, mint a villámlást, és kezem itélethez fog, boszúmat töltöm ellenségeimen, és azoknak, kik engem gyülölnek, megfizetek. 42 Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jóllakik hússal, a megöltek és foglyok vérével, a mezitelen fejű ellenségek vérével. 43 Dicsérjétek, nemzetek, az ő népét, mert szolgáinak vérét megtorolja, és boszút áll azok ellenségein, és kegyelmes lesz az ő népe földéhez. 44 Eljöve tehát Mózes, és elmondá ez ének minden igéit a nép füleibe, ő és Nun fia, Józue. 45 És elvégezé mind e beszédeket, szólván egész Izraelnek; 46 és mondá nekik: Vegyétek szivetekre mindezen igéket, melyekről én ma bizonyságot teszek nektek; parancsot adandók azokról fiaitoknak, hogy megtartsák és cselekedjék és teljesítsék mind, a mik e törvényben megírvák; 47 mert nem hiába parancsoltattak azok nektek, hanem hogy kiki azokban éljen; a miket megcselekedvén, hosszú ideig maradjatok a földön, melyet, átkelvén a Jordánon, bírni mentek. 48 És szóla az Úr Mózesnek azon nap, mondván: 49 Menj föl az Abarim, vagyis az átmenet hegyére, a Nébó-hegyre, mely Moáb földén vagyon, Jerikó átellenében; és nézd meg Kanaán földét, melyet én Izrael fiainak adok örökségűl, és halj meg a hegyen, 50 melyre fölmenvén, népedhez gyüjtetel, a mint bátyád Áron meghalt Hor hegyén, és népéhez tétetett; 51 mert vétkeztetek ellenem Izrael fiai között az ellenmondás vizeinél, a Szin pusztájának Kádeszében; és nem szenteltetek meg engem Izrael fiai között. 52 Átellenedben meglátod a földet, és be nem mégy abba, melyet én Izrael fiainak adok.