Sirák fia könyve 14

A jó lelkiismeret boldogsága. A fösvénységről s a gazdagság bölcs használatáról. A bölcseség dicsérete.

Boldog a férfiú, ki szája igéjével meg nem esett, és ki nem furdaltatik a vétek szomorúságától. Boldog, a kinek lelke nincs szomorúságban, és ki nem csalódott reménységében. A telhetetlen és fösvény férfiúnál hiába van a gazdagság, és az irígy embernek mire való az arany? A ki szíve szerint igaztalanúl gyüjt, másoknak gyüjt, és javaiban más fog kéjelegni. A ki magának rosz, másnak kinek lenne jó? nem fog örvendezni javaiban. A ki magához is irígy, semmi sincs annál gonoszabb, és ez az ő gonoszságának fizetése. És ha jót cselekszik is, nem tudva és nem akarva cselekszi; s végre is elárúlja gonoszságát. Gonosz az irígy szeme, ki elfordítja orczáját, és megutálja önmaga lelkét. A fösvény szeme telhetetlen a gonoszság részében, nem elégszik meg, míg elepesztvén, meg nem emészti lelkét. A gonosz szem gonoszra néz; kenyérből sem eszik eleget, hanem szűkölködik, és bánkodik saját asztalánál. Fiam! ha értéked vagyon, tégy jót magaddal, és méltó áldozatokat mutass be az Istennek. Emlékezzél meg, hogy a halál nem késik, és hogy a sirbaszállás végzése tudtúl adatott neked; mert e világ végzete – halállal meghalni. Halálod előtt tégy jót barátoddal, és kinyujtván kezedet, értéked szerint adj a szegénynek. Ne vond meg magadtól a jó napot, és az ajándékúl nyert jónak egy része se múljék el tőled. Nem másoknak hagyod-e fáradalmaidat és munkáidat az örökség elosztásakor? Adj és végy, és tedd igazúlttá lelkedet. Halálod előtt cselekedjél igazságot, mert a sírban nem találhatni eledelt. Minden test, mint a széna megavúl, és mint a fakadó levél a zöldellő fán. Némelyek kihajtanak, mások lehullanak; úgy a test és vér nemzése is, egyik véget ér, másik születik. Minden romlandó alkotmány végre elenyészik, és a ki azt alkotja, vele megyen el. Minden választékos mű helyeslést nyer, és szerzője megtiszteltetik általa. Boldog férfiú, ki a bölcseségben marad, és ki az igazságról magára nézve elmélkedik, és a mindentlátó Istenről elméjében gondolkodik; ki szivében fontolóra veszi az ő útait, és titkairól értekezik, mint vizsgáló, utána járván, és annak utain megállván; ki annak ablakain benéz, és ajtainál hallgatódzik; ki háza mellé telepszik, és falainál karót ütvén, fölállítja kalibáját, hogy kezénél legyen, és kalibájában lakozik a jó mindörökké. Fiait elhelyezi födele alá, és ágai alatt tartózkodik. Megoltalmaztatik födele alatt a hőségtől, és megnyugszik dicsőségében.

Idézi 26