Efezusiaknak írt levél 5

Szeressétek egymást, kerüljétek a bujaságot, fösvénységet, trágárságot, mi által az örök boldogság elvesz. Ne csaljátok meg ebben magatokat. Járjatok, mint világosság fiai, minden jóban, nem véve részt a sötétség cselekedeteiben. Ezek ilyenekűl ismertetnek az evangéliom világa által, mert a világosság mindent megvilágosít, és azért kiáltatik a sötétségben alvóknak, hogy Krisztus által hagyják magokat megvilágosíttatni. Legyetek bölcsek és használjátok az időt, legyetek, mértékletesek, telve dicsérettel és hálaadással az Úr iránt. Az asszony engedelmeskedjék férjének, viszont a férfi szeresse nejét, mint Krisztus is szereti az anyaszentegyházat, melyért egészen feláldozta magát, hogy azt megtisztítsa és megszentelje. A férj szeresse feleségét, mint saját testét, valamint Krisztus is szereti az egyházat, mint saját testét. A házassági szövetség felbonthatlan és nagy titok, az ő jelképe – Krisztusnak az egyházzal való egyesűlése által.

Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett fiak; és éljetek szeretetben, mint Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta érettünk Istennek kellemes illatú ajándékúl és áldozatúl. A paráznaság pedig és bármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is említtessék tiköztetek, a mint szentekhez illik, se rútság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, mi nem illik, hanem inkább hálaadás. Mert azt tudjátok és értsétek meg, hogy semmi paráznának, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, mi bálványszolgálat, nincs öröksége Krisztus és Isten országában. Senki ne ámítson el titeket hiú beszédekkel; mert ezek miatt száll Isten haragja a hitetlenség fiaira. Ne legyetek tehát részesek velök. Egykor ugyan sötétség valátok, de most világosság vagytok az Úrban; mint világosság fiai, úgy járjatok. Mert a világosság gyümölcse a mindennemű jóságban, igazságban és igazmondásban áll. Vizsgáljátok meg, mi kedves az Isten előtt, és ne legyetek részesek a sötétség gyümölcstelen cselekedeteiben, hanem inkább feddjétek meg azokat. Mert a miket azok titkon tesznek, szégyen még mondani is. Mindaz pedig, mi feddésre méltó, a világosság által kijelentetik; mert mindaz, mi kijelentetik, világosság. Azért mondatik: Kelj föl, a ki alszol, és támadj föl a halálból, és megvilágosít téged Krisztus. Vigyázzatok tehát, atyámfiai, hogy óvatosan éljetek; nem úgy, mint esztelenek, hanem mint bölcsek, megváltván az időt; mert a napok gonoszak. Azért ne legyetek oktalanok, hanem értsétek meg, mi az Isten akarata. És meg ne részegedjetek borral, melyben bujaság vagyon, hanem teljetek be Szentlélekkel; szólván egymás között zsoltárokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel, zengedezvén és énekelvén sziveitekben az Úrnak; hálát adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és az Atyának. Engedjetek egymásnak a Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjeiknek, mint az Úrnak; mert a férfiú feje az asszonynak, mint Krisztus feje az anyaszentegyháznak, s ugyanő megszabadítója testének. De mint az anyaszentegyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy az asszonyok is férjeiknek mindenekben. Férfiak! szeressétek feleségteket, mint Krisztus is szerette az anyaszentegyházat, és önmagát adta érette, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az élet igéje által, hogy dicsővé tegye magának az anyaszentegyházat, nem lévén azon szeplő, vagy redő, vagy más efféle, hanem hogy szent és szeplőtelen legyen. Úgy kell a férfiaknak is szeretniök feleségöket, mint önnöntestöket. A ki feleségét szereti, önmagát szereti. Mert soha senki a maga testét nem gyűlöli, hanem táplálja és ápolja azt, mint Krisztus is az anyaszentegyházat; mert az ő testének tagjai vagyunk, az ő húsából és csontjaiból. Ezért az ember elhagyja atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik; és ketten egy testté lesznek. Nagy titok ez, én pedig Krisztusra és az anyaszentegyházra nézve mondom. Azért kiki közőletek úgy szeresse feleségét, mint önnönmagát; az asszony pedig félje az ő férjét.

Idézi 541