Ezdrás könyve 10

Elkülönzése az idegen asszonyoknak.

Igy imádkozván tehát Ezdrás, és könyörögvén és sírván, és az Isten temploma előtt feküvén, igen nagy sokaság gyűle hozzája Izraelből, férfiak és asszonyok és gyermekek, és síra a nép nagy sirással. És felele Szekeniás, Jekiel fia, Élam fiaiból, és mondá Ezdrásnak: Mi vétkeztünk Istenünk ellen, hogy idegen feleségeket vettünk a föld népei közől; és most ha van bűnbánat Izraelben a fölött, kössünk szövetséget a mi Urunk- Istenünkkel, hogy elbocsássuk mind a feleségeket és azokat, kik tőlök születtek, az Úr és azok akaratja szerint, kik félik a mi Urunk Istenünk parancsát; a törvény szerint legyen. Kelj föl, tied a végzés, és mi veled leszünk; erősödjél meg, és cselekedjél. Fölkele tehát Ezdrás, és megesketé a papok és leviták fejedelmeit és egész Izraelt, hogy ez íge szerint cselekedjenek; és megesküvének. És fölkele Ezdrás az Isten háza elől, és méne Eliaszib fiának, Johanánnak kamarájába, és beméne oda; kenyeret nem evék, és vizet nem ivék; mert siratá azok törvényszegését, kik a fogságból jöttek vala. És fölhivás lőn Júdában és Jerusalemben a fogság minden fiaihoz, hogy Jerusalembe gyűljenek; és mindattól, ki el nem jő három nap alatt, a fejedelmek és vének tanácsa szerint, elvétetik minden jószága, és ő kivettetik az átköltözöttek gyülekezetéből. Begyűlének tehát Júda és Benjamin minden férfiai Jerusalembe három nap alatt, a kilenczedik hónapban a hó huszadik napján; és leüle az egész nép az Úr házának utczáján, reszketvén a bűn és eső miatt. És fölkele Ezdrás pap, és mondá nekik: Ti vétkeztetek, hogy idegen feleségeket vettetek, többítvén, Izrael vétkét. És most tegyetek vallást atyáitok Ura Istene előtt, és cselekedjétek az ő tetszését, és váljatok el a föld népeitől és az idegen feleségektől. És felelé az egész sokaság, és mondá nagy szóval: Hozzánk való beszéded szerint legyen! Mindazáltal mivel a nép sok, és esős az idő, és nem állhatunk künn, és ez nem egy vagy két napi dolog, (mert felette nagyon vétkeztünk e részben), rendeltessenek fejedelmek az egész nép között; és városainkban mindazok, kik idegen feleségeket vettek, jőjenek elő bizonyos időkben, és velök a vének mindenik városból, és annak birái, miglen a mi Istenünk haragja elfordúl rólunk e vétek miatt. Annakokáért Azahel fia, Jonatan, és Tekue fia, Jaaszia lőnek rendelve erre, és Meszollám és Szebetai levita segíték őket. És igy cselekvének a rabság fiai. És elmenének Ezdrás pap és a családok fejedelmei atyáik házaiba, és mindnyájan neveik szerint, és leülének a tizedik hó első napján, hogy vizsgálják a dolgot. És megszámláltattak mindnyájan a férfiak, kik idegen feleségeket vettek, az első hó első napjáig. És találtatának a papok fiaiból, kik idegen feleségeket vettek: Józuénak, Jozedek fiának fiaiból, és atyjafiaiból: Maaszia és Eliezer, Jarib és Godolia. És kezöket adák, hogy elűzik feleségeiket, és vétkökért a juhok közől egy kost áldoznak. És Emmer fiaiból, Hanani és Zebedia; és Harim fiaiból, Maaszia és Elia, Szemeia és Jehiel és Oziás; és Feszhur fiaiból, Elioénai, Maaszia, Izmael, Natánael, Jozabed és Elasza; és a leviták fiaiból, Jozabet és Szemei és Celaia, ki Kalita is, Fataia, Júda és Eliezer; és az énekesek közől, Eliaszib; és az ajtónállók közől, Szellum és Telem és Uri; és Izraelből Fárosz fiai közől, Remeia és Jeszia, Melkia és Miamin, Eliezer és Melkia és Banea; és Élam fiaiból, Matania, Zakariás, Jehiel és Abdi, Jerimot és Elia; és Zetua fiaiból, Elioénai, Eliaszib, Matania és Jerimut, Zabad és Aziza; és Bébai fiaiból, Johanan, Hanania, Zabbai, Atalai; és Báni fiaiból, Moszollám, Melluk és Adaia, Jazub, Szaal és Rámot, és Fahat-Moáb fiaiból, Edna és Kalál, Banaiás és Maasziás, Mataniás, Bezéleel, Bennui és Manassze; és Herem fiaiból, Eliezer, Józue, Melkiás, Szemeiás, Simeon, Benjamin, Málok, Szamariás; és Hászom fiaiból Matánai, Matáta, Zabad, Elifelet, Jermai, Manassze, Szemei; Báni fiaiból, Maaddi, Amram és Vel, Baneás és Badaiás, Keliau, Vánia, Marimut és Eliaszib, Matániás, Matánai és Jászi, és Báni és Bennui, Szemei, és Szalmiás, Nátán és Adaiás, és Meknedebai, Sziszai, Szárai, Ezrel és Szelemiau, Szemeria, Szellum, Amaria, József; Nébo fiaiból, Jehiel, Matatiás, Zabad, Zabina, Jeddu és Joel és Banaia. Ezek mind idegen feleségeket vettek, és azok közt valának asszonyok, kik fiakat is szültek vala.

Idézi 3