Mózes II. könyve. Exodus 10

1 És mondá az Úr Mózesnek: Menj be Fáraóhoz, mert én keményítettem meg az ő szívét és szolgáiét, hogy ezen jeleimet cselekedjem rajta. 2 és beszéld el fiaid és unokáid hallatára: hányszor törtem meg az egyiptomiakat, és csodáimat cselekedtem rajtok; és hogy tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr. 3 Bemenének tehát Mózes és Áron Fáraóhoz, és mondák neki: Ezeket mondja a zsidók Ura Istene: Meddig vonakodol magadat előttem megalázni? Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem. 4 Ha pedig ellenkezel, és nem akarod azt elbocsátani: ime én holnap sáskát hozok határaidba, 5 mely ellepje a föld színét, hogy abból semmi ki ne látszassék, és emészsze meg, mi a jégesőtől megmaradt; és rágja meg mind a fákat, melyek a földeken új növéseket hajtanak; 6 és betöltik házaidat, és szolgáidéit és minden egyiptomiakéit, hogy annyit nem láttak atyáid és őseid, mióta e világra lettek a jelen napig. És elfordúla és kiméne Fáraótól. 7 Fáraó szolgái pedig mondák: Meddig szenvedjük e botrányt? bocsásd el azon embereket, hadd áldozzanak Uroknak Istenöknek. Nem látod-e, hogy elvesz Egyiptom? 8 És visszahivák Mózest és Áront Fáraóhoz; ki mondá nekik: Menjetek, áldozzatok Uratoknak Isteneteknek; s kik fognak el menni? 9 Mondá Mózes: Kisdedeinkkel és véneinkkel fogunk elmenni, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és csordáinkkal; mert az Urunk Istenünk ünnepe. 10 És felelé Fáraó: Úgy legyen az Úr veletek, a mint elbocsátlak titeket és gyermekeiteket; ki kételkedjék még, hogy igen gonosz szándékban vagytok? 11 Nem lesz az úgy, hanem menjetek csupán férfiak, és áldozzatok az Úrnak; mert magatok is ezt kértétek. És azonnal kiűzetének Fáraó színe elől. 12 Mondá pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földére a sáska végett, hogy jőjön fel rája, és emészsze meg mind a füvet, mely a jégesőtől megmaradt. 13 És kinyújtá Mózes a vesszőt Egyiptom földére, és az Úr égető szelet támaszta azon egész nap és éjjel; és megviradván, az égető szél fölemelé a sáskákat. 14 Melyek feljövének egész Egyiptom földére, és leszállának az egyiptomiak minden határaira oly nagy számmal, mennyi azon idő előtt nem volt, azután sem leszen. 15 És ellepék a föld egész színét, mindeneket elpusztítván. S így megemészteték a föld füve, és a mi gyümölcs csak a fákon volt, melyet a jégeső meghagyott vala; és semmi zöld nem marada meg a fákon és a földi növényeken egész Egyiptomban. 16 Annakokáért Fáraó sietve hivá Mózest és Áront, és mondá nekik: Vétkeztem Uratok Istenetek ellen és ellenetek. 17 De engedjétek még el bűnömet ezúttal is, és kérjétek Uratokat Isteneteket, hogy ezen halált vegye le rólam. 18 És kimenvén Mózes Fáraó színe elől, könyörge az Úrnak. 19 Ki napnyugatról igen erős szelet támaszta, és a sáskát elragadván, a vörös tengerbe veté; csak egy sem marada Egyiptom egész határában. 20 És megkeményíté az Úr Fáraó szívét, s ez el nem bocsátá Izrael fiait. 21 Mondá pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és legyen olyan sürű sötétség Egyiptom földén, hogy megtapintathassék.

22 És Mózes kinyújtá kezét az ég felé, és iszonyú sötétség lőn Egyiptom egész földén három napig. 23 Senki sem látá a másikat, sem ki nem mozdúla a helyről, melyen volt; a hol pedig Izrael fiai laknak vala, világosság vala. 24 És Fáraó hivá Mózest és Áront, és mondá nekik: Menjetek, áldozzatok az Úrnak; csak juhaitok és csordáitok maradjanak itt, gyermekeitek elmehetnek veletek. 25 Mondá Mózes: Áldozatokat és égő áldozatokat is kell adnod nekünk, melyeket a mi Urunknak Istenünknek bemutassunk. 26 Minden nyájunk el fog jönni velünk, egy köröm sem marad el azokból, melyek a mi Urunk Istenünk tiszteletére szükségesek; kiváltképen mivel nem tudjuk, mit kelljen áldozni, mig azon helyre nem jutunk. 27 Megkeményíté pedig az Úr Fáraó szívét, s ez nem akará elbocsátani őket. 28 És mondá Fáraó Mózesnek: Távozzál el tőlem, és vigyázz, hogy többé orczámat ne lássad; mert a mely nap elém jösz, meghalsz. 29 Felelé Mózes: Úgy leszen, a mint szóltál, többé nem látom orczádat.