Mózes II. könyve. Exodus 19

1 Izraelnek Egyiptom földéről való kijövetele után harmadik hónapban, ugyanazon nap a Sinai pusztába jövének. 2 Mert elindúlván Rafidimból, és a Sinai pusztáig jutván, tábort ütének azon helyen, és ott Izrael sátorokat vona föl a hegy átellenében. 3 Mózes pedig fölméne Istenhez, és az Úr szólítá őt a hegyről, és mondá: Ezeket mondd Jákob házának, és hirdesd Izrael fiainak: 4 Ti magatok láttátok, miket cselekedtem az egyiptomiakkal, mint hordoztalak titeket sasok szárnyain, és magamhoz fölvettelek. 5 Ha tehát az én szavamra hallgattok, és szövetségemet megtartjátok, tulajdonommá lesztek nekem minden népek közől; mert az egész föld enyém. 6 És ti nekem papi ország és szent nemzet lesztek. Ezek azon igék, melyeket mondani fogsz Izrael fiainak. 7 Elméne Mózes, és egybehíván a nép véneit, eléadá mindazon beszédeket, melyeket az Úr parancsolt vala. 8 És felelé az egész nép egyetemben: Mind megcselekeszszük, miket az Úr szólott. És mikor Mózes a nép beszédét megmondotta az Úrnak: 9 mondá neki az Úr: Most majd hozzád jövök felhő homályában, hogy halljon engem a nép veled szólani, és neked mindenkor higyen. És Mózes megjelenté a nép beszédét az Úrnak. 10 Ki mondá neki: Menj el a néphez, és szenteld meg őket ma és holnap, és mossák meg ruháikat. 11 És legyenek készen harmadnapra; mert harmadnapon az Úr leszáll az egész közönség előtt a Sinai hegyre. 12 És korlátokat állíts a népnek köröskörűl, és mondd nekik: Vigyázzatok, hogy a hegyre föl ne menjetek, s annak határait se illessétek; minden, ki a hegyet illetendi, halállal hal meg. 13 Kéz ne illesse őt, hanem kövekkel veressék agyon, vagy nyilakkal lövöldöztessék át; akár barom legyen, akár ember, ne éljen. Mikor a harsona megszólal, akkor menjenek föl a hegyre. 14 És a hegyről leméne Mózes a néphez, és megszentelé azt. És miután megmosták ruháikat, 15 mondá nekik: Legyetek készen harmadnapra, és feleségeitekhez ne közelítsetek.

16 És mikor már eljött a harmadnap, és megviradott: ime mennydörgések kezdének hallatszani, és villámok csillámlani, és fölötte sürű felhő borítá a hegyet, és a harsona zengése egyre keményebben szól vala; és megfélemlék a táborban levő nép. 17 És mikor Mózes kivezette őket Isten elé a tábor helyéről, megállának a hegy alatt. 18 Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, azért, hogy az Úr tűzben szállott le arra, és füst méne föl abból, mint a kemenczéből; és rettenetes vala az egész hegy. 19 És a harsona-szó lassan-lassan mindinkább növekedék, és tovább terjede. Mózes szól, és Isten felel vala néki. 20 És az Úr leszálla a Sinai hegyre, a hegynek tetejére, és fölhívá Mózest annak ormára. A hova midőn felment, 21 mondá neki: Eredj le, és figyelmeztesd a népet, netalán át akarjon lépni a korlátokon, hogy az Urat láthassa, és közőlük nagy sokaság veszszen el. 22 A papok is, kik az Úrhoz járúltak, szenteltessenek meg, hogy meg ne ölje őket. 23 És mondá Mózes az Úrnak: A közönség nem jöhet föl a Sinai hegyre, mert te figyelmeztettél és megparancsoltad, mondván: Tégy korlátokat a hegy körűl, és szenteld meg azt. 24 Kinek mondá az Úr: Eredj, menj le; s azután jőj fel te és veled Áron; a papok pedig és a nép át ne lépjék a korlátokat, se föl ne jőjenek az Úrhoz, nehogy megölje őket. 25 És Mózes leméne a néphez, és mindent elbeszéle nekik.