Mózes II. könyve. Exodus 33

1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Eredj, menj föl ezen helyről te és néped, melyet kihoztál Egyiptom földéről, azon földre, mely iránt megesküdtem vala Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: A te ivadékodnak adom azt. 2 És előtted járó angyalt küldök, hogy kiűzzem a kananeusokat és amorreusokat, a heteusokat és ferezeusokat, a heveusokat és jebuzeusokat, 3 és menj be a tejjel és mézzel folyó földre. Mert én nem megyek föl veled; mivel keménynyakú nép vagy, netalán elveszítselek az úton. 4 És hallván a nép ezen igen szomorító beszédet, elkeseredék, és senki szokás szerint fel nem öltözék ékességébe. 5 És mondá az Úr Mózesnek: Szólj Izrael fiainak: Keménynyakú nép vagy, ha egyszer fölmennék közétek, eltörölnélek. Most azért tedd le ékességedet, hogy tudjam, mit cselekedjem veled. 6 Izrael fiai tehát letevék ékességöket Hóreb hegyénél. 7 Mózes is vévén a hajlékot, a táboron kivűl messze voná föl azt, és nevét szövetség hajlékának hivá. És a népből mindaz, kinek valami kérdése vala, kiméne a szövetség hajlékához a táboron kivűl. 8 És mikor Mózes kiment a hajlékhoz, fölkele az egész nép, és kiki sátorának ajtaja előtt álla, és nézének Mózes után, mig a sátorba méne. 9 És mikor bement a szövetség hajlékába, a felhőoszlop leszálla, és megálla az ajtónál, és szóla Mózessel, 10 mindnyájan látván, hogy a felhőoszlop a hajlék ajtaja előtt áll. És ők állanak és leborúlnak vala sátoraik ajtajánál. 11 Szóla pedig az Úr Mózessel színről színre, miképen ember szokott barátjával szólani. És mikor ő visszatért a táborba, szolgája, Józue, Nun fia, az ifjú nem távozék el a hajléktól. 12 Mondá pedig Mózes az Úrnak: Parancsolod, hogy én vezessem ki e népet, és nem jelented meg nekem, kit küldesz velem, holott pedig te mondottad: Ismerlek téged nevedről, és kegyelmet találtál előttem. 13 Ha tehát kegyelmet találtam előtted, mutasd meg nekem orczádat, hogy ismerjelek téged, és találjak kegyelmet szemeid előtt; és tekints a te népedre, e nemzetre. 14 És mondá az Úr: Az én orczám fog menni előtted, és nyugalmat adok neked. 15 És mondá Mózes: Ha magad nem mégy előttünk, ne vígy ki minket e helyről; 16 mert miből tudhatjuk meg, én és néped, hogy kegyelmet találtunk színed előtt, hanemha velünk járandasz, hogy dicsőittessünk minden népektől, kik a földön laknak? 17 Mondá pedig az Úr Mózesnek: Ez igét is, melyet mondottál, megcselekszem; mert kegyelmet találtál előttem, és téged nevedről ismerlek. 18 És amaz mondá: Mutasd meg nekem a te dicsőségedet. 19 Felelé: Én megmutatok neked minden jóságot, és kiáltom előtted: Az Úr nevében! mert könyörűlök a kin akarok, és kegyelmes leszek, a ki iránt nekem tetszik. 20 És megint mondá: Orczámat nem láthatod, mert nem lát engem az ember, míg él. 21 És ismét: Ime, ugymond, van egy hely nálam, állja a kősziklára. 22 És mikor az én dicsőségem átmegyen, a kőszikla hasadékába állítalak téged, és befödlek jobbkezemmel, míg átmegyek; 23 és azután elveszem kezemet, és meglátsz hátúlról; de orczámat nem láthatod.