Mózes II. könyve. Exodus 9

1 Mondá pedig az Úr Mózesnek: Menj be Fáraóhoz, és szólj neki: Ezt mondja a zsidók Ura Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem.

2 Hogyha mégis ellnállsz, és letartóztatod őket: 3 íme kezem földeiden lesz, és lovaidon és szamaraidon, tevéiden, ökreiden és juhaidon igen súlyos dögvész. 4 És az Úr csodálatosan elkülönzi Izrael jószágait és az egyiptomiak jószágait, hogy teljességgel semmi se veszszen el azok közől, melyek Izrael fiaihoz tartoznak. 5 És időt rendele az Úr, mondván: Holnap cselekszi meg az Úr ez igét a földön. 6 Az Úr tehát megcselekvé ez igét a következő napon, és az egyiptomiak minden marhái elhullának; Izrael fiainak marhái közől pedig teljességgel semmi el nem vesze. 7 És Fáraó elkülde ezt megnézni, és semmi sem hullott el azokból, miket Izrael bír vala. És megátalkodék Fáraó szíve, és nem bocsátá el a népet. 8 És mondá az Úr Mózesnek és Áronnak: Vegyetek a tűzhelyről tele marokkal hamut, és Mózes szórja azt az ég felé Fáraó előtt, 9 és ezen por legyen Egyiptom egész földén; mert az embereken és marhákon fekélyek lesznek és hólyagos kelések, Egyiptom egész földén. 10 És hamut vőnek a tűzhelyről, és megállának Fáraó előtt, és Mózes az ég felé szórá azt; és felhólyagzó kelések fekélyei támadának az embereken és marhákon. 11 És a bűbájosok sem állhatának Mózes előtt a fekélyek miatt, melyek rajtok valának és Egyiptom egész földén. 12 És megkeményíté az Úr Fáraó szívét, s ez nem hallgatá meg őket, a mint az Úr megmondotta vala Mózesnek. 13 És szóla az Úr Mózesnek: Reggel kelj föl, és állj Fáraó elé, és mondd neki: Ezeket mondja a zsidók Ura Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozzék nekem. 14 Mert ezúttal a te szívedre, szolgáidra és népedre eresztem minden csapásaimat, hogy tudjad, hogy nincs hozzám hasonló az egész földön. 15 Mert most kinyújtván kezemet, megverlek téged és népedet mirígyhalállal, hogy elveszsz a földről. 16 A végre tettelek pedig téged, hogy rajtad megmutassam erőmet, és az én nevem hirdettessék az egész földön. 17 S mégis letartóztatod-e népemet, és nem akarod őt elbocsátani? 18 Ime holnap ezen órában szertelen nagy jégesőt eresztek, a minő még nem volt Egyiptomban az naptól, mióta alapíttatott, a jelen időig. 19 Küldd el azért mindjárt, és gyűjtesd egybe marháidat és mindent, mid a mezőn vagyon; mert az emberek és marhák, és mindenek, a mik künn találtatnak, és be nem hozatnak a földekről, rájok hullván a jégeső, elvesznek. 20 A ki Fáraó szolgái közől az Úr szavát félte, szolgáit és marháit födél alá hajtatá. 21 A ki pedig elmulasztotta az Úr beszédét, a mezőn hagyá szolgáit és marháit. 22 És mondá az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, hogy hulljon jégeső Egyiptom egész földén az emberekre és marhákra és a mezők minden füvére Egyiptom földén. 23 És Mózes a vesszőt kinyújtá az ég felé, és az Úr mennydörgést támaszta és jégesőt és rohanó villámlást a földön, és jégesőt és bocsáta az Úr Egyiptom földére. 24 És a jégeső és tűz vegyesen szakada, és oly nagy vala, minő azelőtt soha sem láttatott egész Egyiptom földén, mióta azon nép lakik. 25 És elvere a jégeső Egyiptom egész földén mindent, mi a mezőkön volt, embertől marháig; és a mező minden füvét elveré a jégeső, és a tartomány minden fáját összetöré. 26 Csak Gesszen földén, hol Izrael fiai valának, nem hulla jégeső. 27 És elkülde Fáraó, és hívá Mózest és Áront, mondván nekik: Vétkeztem most is; az Úr igazságos, én és népem istentelenek. 28 Kérjétek az Urat, hogy szűnjék meg az Isten mennydörgése és a jégeső: hogy bocsássalak el titeket, és tovább itt semmiképen ne maradjatok. 29 Mondá Mózes: Mikor kimegyek a városból, kiterjesztem az Úrhoz kezeimet, és megszűnnek a mennydörgések, és jégeső nem leszen; hogy tudjad, hogy az Úré a föld. 30 De tudom, hogy te és szolgáid mégsem félitek az Úr Istent. 31 A len tehát és árpa elvereték, mivelhogy az árpa már fejeket hányt, és a len már leveledzett; 32 a búza pedig és a rozs nem vereték el, mivel későbben érik. 33 És kimenvén Mózes Fáraótól a városból, az Úrhoz terjeszté kezeit, és megszűnék a mennydörgés és jégeső, és tovább nem hulla eső a földre. 34 Látván pedig Fáraó, hogy megszűnt az eső és jég és mennydörgés, még nevelé bűnét; 35 és megátalkodék az ő szíve és szolgáié, és igen megkeményedék; el sem bocsátá Izrael fiait, a mint az Úr megparancsolta vala Mózes által.