Ezekiel jövendölése 1

Ezekiel egy jelképes látomásban látja a magát kijelentő Istenséget.

Ezekiel próféta
És lőn a harminczadik esztendőben, a negyedik hónap ötödikén, midőn a foglyok közt valék, Kóbár folyóvize mellett, megnyílának az egek, és láték isteni látomásokat. A hónap ötödikén, ez ötödik esztendeje volt Joakin király elköltözésének, lőn az Úr igéje Ezekiel paphoz, Búzi fiához, a kaldeusok földén, a Kóbár folyóvize mellett; és lőn ott rajta az Úr keze. És látám; és ime forgószél jöve éjszakról, és nagy felhő, és abban lobogó tűz, és körűlötte fényesség, és annak a tűznek közepette olyasmi, mint a fénylő ércz. És benne négy lelkes állat alakja, és az ábrázat rajtok emberéhez hasonlíta. Négy orczája vala egynek-egynek, és négy szárnya egynek-egynek. Lábaik egyenes lábak valának, és lábaik feje, mint a borjúlábaké, tekintetök szikrázó, mint az izzó ércz. És szárnyaik alatt emberi kezek mind a négy részről, és orczájok és szárnyok vala mind a négy részről. És össze valának foglalva szárnyaik egyiké a másikéhoz. Nem fordúlának meg, mikor menének, hanem mindenik közőlük arczczal előre megyen vala. Arczaik hasonlatossága pedig ez vala: emberi arcza és oroszlán-arcza mind a négynek jobb felől; azután tulok-arcza mind a négynek balfelől, és ezenkivűl sas-arcza mind a négynek. Arczaik és szárnyaik fölűl el voltak választva; mindeniknek két szárnya egymást éré, és ketteje befödözé testeiket. És mindenik közőlük arczczal előreméne; a hová a lélek indítá, oda menének, és nem fordúlának meg, midőn menének. És a lelkes állatok alakja úgy nézett ki, mint az égő tüzes szén, s úgy látszott, mint a fáklya. A lelkes állatok között futosni látszott a tűz fényessége, és a tűzből eredő villámlás. És a lelkes állatok mentek és jöttek, mint a czikázó villámlás. És mikor e lelkes állatokat néztem, megjelenék a földön egy kerék a lelkes állatok mellett, négy arcza lévén. És a kerekek kinézése és azok alkotmánya, mint a tenger színe, és mind a négynek azon egy alakja vala; és úgy nézett ki azok alkotmánya, mintha a kerék közepén kerék volna. Mind a négy részre forogtak, de nem fordúlának vissza forgásukban. A kerekek talpát és magasságát rettenetes vala nézni; az egész alkotvány rakva vala szemekkel köröskörűl mind a négyen. És mikor jártak a lelkes állatok, hasonlóképen a kerekek is mentek azok mellett; és mikor a lelkes állatok fölemelkedtek a földről, fölemelkedtek együtt a kerekek is. Akárhová ment a lélek, a lélek menetével a kerekek is hasonlóképen fölemelkedtek, követvén őt; mert életnek lelke vala a kerekekben. A menőkkel mentek, és az állókkal álltak, és a földtől fölemelkedettekkel, hasonlóképen fölemelkedtek a kerekek is, követvén azokat, mert életnek lelke vala a kerekekben. És a lelkes állatok fejei fölött olyasmi vala, mint az égboltozat, oly kinézésű, mint a kristály, s rettenetes, és kiterjesztve fölűl azok fejei fölött. A boltozat alatt pedig azok szárnyai egyenesen valának, egyik a másikat érvén; mindenik befödözé két szárnyával az ő testét, és egyenlően valának befödözve. És hallám a szárnyak suhogását, mint a nagy vizek zúgását, mint a magasságbeli Istennek szózatát; menésök olyan vala, mint a sokaság zajongása, mint a tábor zajongása; és mikor állottak, le voltak eresztve szárnyaik. Mert mikor szózat lőn a boltozat fölött, mely az ő fejök felett vala, megállának és leereszték szárnyaikat. És a fejök felett levő égboltozat fölött olyasmi látszott, mint a zafirkő, királyiszékhez hasonló; és a királyiszék alkotmánya fölött emberi alak látszott. És olyasmit láték, mint a fénylő ércz, mi tűznek látszott azon belűl köröskörűl; ágyékaitól fölfelé, és ágyékaitól lefelé; úgy látszott, mint a lobogó tűz köröskörűl, mint a szivárvány, mikor föltűnik a felhőben esős napon; ilyennek látszott a fényesség köröskörűl.

Idézi 11