Keresés itt Vagy próbálja

EscBezárás ↑↓Mozgás

Galatáknak írt levél 2

Midőn tizennégy évvel azután ismét Jerusalembe mentem, hogy tanításomat az első apostolok elé terjeszszem, ezek is megegyeztek velem abban, hogy Títust nem kell körűlmetélni. A zsidó-érzelműeknek legkevésbbé sem engedtem, és az apostolok nemcsak hogy helyeselték tanításomat, hanem abban is megegyeztek velem, hogy én a pogányok apostola legyek, mialatt ők a zsidóknak akartak prédikálni, csakhogy e mellett az ő szegényeikről megemlékezzem. Tanításom igazságát és tekintélyemet kivívtam Péter ellenében is, midőn ez egy ízben megrovásra méltó volt. Ugyanis nyilván tudtára adtam, hogy mi, mint született zsidók, a pogányokból lett keresztényeket a törvény fölvételére nem kényszeríthetjük, mivel csak a hit tesz megigazúlttá a törvény cselekedetei nélkül, a mi annál bizonyosabb, mert Krisztus, ki a hitet tanította, velem és minden kereszténynyel együtt vétkesnek tűnnék fel, ha a törvényszerinti cselekedetek szereznének megigazúlást. S én még inkább bűnös volnék, ha a törvényt ismét érvényessé akarnám tenni; mert én már Krisztusban a törvénynek meghaltam az ő váltságában való hit által, melyet én az ő teljes erejében elismerek.

Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmenék, Jerusalembe Barnabással, mellém vevén Títust is. Fölmenék pedig kijelentés folytán; és eléjök adám az evangéliomot, melyet a pogányok között hirdetek, különösen pedig azoknak, kik tekintélyesek valának, nehogy hiába fussak, vagy futottam legyen. De Títus is, ki velem vala, ámbár pogány volt, nem kényszerítteték körűlmetéltetni, és pedig a beszínlett hamis atyafiakért, kik alattomban becsúsztak kikémleni Krisztus Jézusban való szabadságunkat, hogy minket szolgálat alá vessenek, kiknek egy óráig sem engedtük magunkat alávettetni, hogy az evangéliom igazsága megmaradjon nálatok. Azok pedig, kik tekintélyesek valának, (minők voltak azelőtt, semmi közöm hozzá; Isten nem nézi az ember személyét,) de a tekintélyesek semmi újra nem tanítottak; sőt inkább mikor látták, hogy az evangéliom rám bízatott a körűlmetéletleneknél, valamint Péterre a körűlmetélteknél, (mert a ki Péterrel munkálkodott az apostolságban a körűlmetéltek között, az munkálkodott velem is a pogányok között,) és midőn megismerték a malasztot, mely nekem adatott, akkor Jakab és Kéfás és János, kik oszlopokúl tekintettek, kezet adtak nekem és Barnabásnak a közös társaságra, hogy mi a pogányokhoz menjünk, ők pedig a körűlmetéltekhez; csak a szegényekről emlékezzünk meg, a mit gondom is volt megcselekedni. Midőn pedig Kéfás Antiokiába jött, szemtőlszembe ellene állék, mert méltó volt a feddésre. Mert mielőtt némelyek Jakabtól jőnének, a pogányokkal evék; mikor pedig eljöttek, visszavoná magát, és elválék, félvén azoktól, kik a körűlmetélkedésből valának. És megegyezének tettetésében a többi zsidók is, úgy hogy azoktól Barnabás is azon tettetésre viteték. De mikor láttam, hogy nem járnak egyenesen az evangéliom igazsága szerint, mondám Kéfásnak mindnyájok előtt: Ha te, zsidó lévén, pogányúl élsz és nem zsidó módon, minek erőlteted a pogányokat zsidó módon élni? Mi természet szerint zsidók vagyunk, és nem a pogányok közől való bűnösök; tudván pedig, hogy az ember nem igazúl meg a törvény cselekedeteiből, hanem Jézus Krisztus hite által, mi is Krisztus Jézusban hiszünk, hogy megigazúljunk Krisztus hite által, és nem a törvény cselekedeteiből; mivel a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazúl meg. Hogyha mi, Krisztusban megigazúlást keresők, magunk is bűnösöknek találtatunk: vajjon Krisztus a bűnnek szolgája-e? Távol legyen. Mert, ha a miket lerontottam, ismét azokat építem föl, magamat vallom bűnösnek: mivelhogy én a törvény által a törvénynek meghaltam, hogy Istennek éljek; a Krisztussal keresztre szegeztettem; ugyanazért élek én, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Hogy pedig most a testben élek, az Isten Fiában való hit által élek, ki engem szeretett, és önmagát adta érettem. Nem vetem meg az Isten malasztját; mert ha a törvény által lenne a megigazúlás, Krisztus hiában halt volna meg.

Idézi 112