Galatáknak írt levél 4

Mi, zsidókból lett keresztények, Ábrahámtól való származásunknál fogva, már előbbb örökösök voltunk, de még gyermekek lévén, épen ezért csak úgy, mint a szolgák, gyámok és gondviselők alatt voltunk. Csak midőn a kirendelt időben az Isten Fia megjelent, hogy a törvény gyermeki állapotából kiszabadúljunk, és Isten fiaivá legyünk, akkor lettünk igazán fiai, gyermeki érzülettel, s azért csak ekkor lettünk valódi örökösök. Hogy ti, mint pogányok, helyes ismerettel nem bírtatok, ez megfogható; de mikép lehet az, hogy a nyert tanítás után a szolgai állapotra akartok visszatérni? Aggódom a ti üdvötökért. Térjetek meg, s annál kevésbbé tartsatok a zsidósághoz, mennél inkább látjátok, hogy én attól magamat függetlenné tettem, s ti engem előbb oly igen szivesen fogadtatok. A tévtanítók nincsenek hozzátok valódi buzgalommal; ti ellenben mindig csak a jóért buzgólkodjatok. Mivel igazán szeretlek, ohajtanék nálatok lenni, hogy épen úgy inthetnélek, a mint szükségtek vagyon. A törvény maga megtaníthat titeket, hogy attól fel vagytok szabadítva, t. i. a történet Ábrahám két feleségéről, a rabszolgáló Ágárról, és Sáráról, a szabad feleségről. Mint a rabszolgáló úrnőjéhez, oly viszonyban van a törvény az evangéliomhoz. A rabszolgáló kizáratott úrnőjétől; azért legyünk mi is szabadok.

Mondom pedig: Míg az örökös kisded, semmit sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura; hanem a gyámok és gondviselők alatt vagyon az atyától rendelt ideig. Úgy mi is, míg kisdedek valánk, a világ elemei alatt szolgáltunk. De midőn elérkezett az idő teljessége, elküldé Isten az ő Fiát, ki asszonyból lett, és a törvény alá adatott, hogy azokat, kik a törvény alatt valának, megváltsa, hogy a fogadott fiúságot visszanyerjük. Minthogy pedig fiak vagytok, elküldötte Isten az ő Fiának Lelkét szivetekbe, ki azt kiáltja: Abba! Atya! Tehát már nem szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, örökös is az Isten által. Akkor ugyan nem ismervén az Istent, azoknak szolgáltatok, kik természet szerint nem istenek; de most, miután ismeritek az Istent, sőt ismerve vagytok az Istentől is, mikép tértek ismét az erőtlen és szegény elemekre, melyeknek ujonan akartok szolgálni? A napokat megtartjátok és hónapokat, az időket és esztendőket. Féltelek titeket, netalán hiába munkálkodtam legyen közöttetek. Legyetek olyanok, mint én, mert én is olyan vagyok, mint ti. Atyámfiai! kérlek titeket, semmiben sem voltatok sérelmemre. Sőt tudjátok, hogy a test erőtlenségében hirdettem nektek először az evangéliomot, s mind a mellett, hogy megütközhettetek volna testemben, nem utáltatok és nem vetettetek meg, hanem mint az Isten angyalát, mint Jézus Krisztust, úgy fogadtatok engem. Hol vagyon tehát a ti boldogságtok? Mert bizonyságot teszek felőletek, hogy, ha lehetett volna, szemeiteket kivájtátok és nekem adtátok volna. Tehát ellenségtek lettem-e, igazat mondván nektek? Buzgólkodnak körűltetek, de nem jól, hanem el akarnak titeket zárni (tőlem), hogy mellettök buzgólkodjatok. A jóért buzgólkodjatok mindenkor a jóban, és nemcsak mikor nálatok jelen vagyok. Fiacskáim! kiket újra szülök, míglen Krisztus tibennetek kiképződik. Mennyire kivánnék most nálatok lenni, s úgy alkalmazni szólásomat: mert zavarban vagyok miattatok. Mondjátok meg nekem, kik a törvény alatt akartok lenni, a törvényt nem olvastátok-e? Mert írva vagyon, hogy Ábrahámnak két fia volt, egyik a szolgálótól, másik a szabadtól. De ki a szolgálótól volt, test szerint született, ki pedig a szabadtól, az igéret folytán. Melyek példaképen mondattak; mert ezek a két szövetség; egyik ugyan Sína hegyén adatott; mely szolgálatra szült, s ez az Ágár; mert Sína hegye Arábiában vagyon, mely hasonlít a mostani Jerusalemhez, és szolgál fiaival együtt. Ama fenső Jerusalem pedig szabad, mely a mi anyánk. Mert irva vagyon: Vígadj, magtalan! ki nem szülsz; örvendezz és kiálts, ki nem vajudol; mert sokkal több az elhagyott fia, mint azé, kinek férje vagyon. Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint az igéret fiai vagyunk; hanem valamint akkor, az, ki test szerint született vala, üldözé azt, ki lélek szerint: úgy most is. Azonban mit mond az írás? Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem leszen örökös a szabadnak fiával. Mit tehát, atyámfiai! nem vagyunk szolgáló fiai, hanem a szabadé, mely szabadságra Krisztus szabadított fel minket.

Idézi 298