Mózes I. könyve. Genezis 19

1 És a két angyal estve Sodomába jöve, a hol Lót a város kapujában ül vala. Ki midőn őket meglátta, fölkele, s eléjök méne, és magát egész a földig meghajtá, 2 és mondá: Kérlek, Uraim! térjetek szolgátok házába, és maradjatok ott; mossátok meg lábaitokat, és reggel menjetek el útatokra. Kik mondák: Semmiképen nem; hanem az utczán maradunk. 3 De igen kényszeríté őket, hogy térjenek be hozzája; és bemenvén házába, lakomát szerze, és kovásztalan pogácsákat süte, és evének. 4 Minekelőtte pedig feküdni mentek, a város férfiai körűlvevék a házat, gyermektől mind a vénig az egész nép egyetemben. 5 És szólíták Lótot, és mondák neki: Hol vannak a férfiak, kik ez éjjel hozzád bejöttek? hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket. 6 Kimenvén hozzájok Lót, s az ajtót maga után bezárván, mondá: 7 Ne cselekedjétek, kérlek, atyámfiai! ne cselekedjétek e gonoszt. 8 Két leányom van, kik még férfiat nem ismertek, kihozom őket hozzátok, és éljetek vissza velek, a mint nektek tetszeni fog; csak e férfiaknak ne cselekedjetek semmi gonoszt, mivel az én hajlékom árnya alá jöttek. 9 Azok pedig mondák: Takarodjál innen. És ismét: Bejöttél, úgymondák, mint jövevény; azért-e, hogy itélj? Teveled azért majd még roszabbúl bánunk, mint azokkal. És nagy erőszakkal rohanának Lótra, és már annyira valának, hogy az ajtót betörjék. 10 És íme kinyujták kezeiket ama férfiak, bevivék Lótot magokhoz, és az ajtót bezárák. 11 És azokat, kik kivűl valának, vaksággal verék meg a legkisebbtől a legnagyobbig, úgy, hogy az ajtót meg nem találhaták. 12 Lóthoz pedig így szólának: Van-e itt még valaki tieid közől? vőd, vagy fiaid, vagy leányaid? mind, a kik tieid, vidd ki e városból; 13 mert eltöröljük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása megnövekedett az Úr előtt, ki minket küldött, hogy elveszítsük őket. 14 Kimenvén tehát Lót, szóla vejeinek, kik leányait elveendők valának, és mondá: Keljetek föl, és menjetek ki e helyből; mert eltörli az Úr e várost. De nekik úgy tetszék, mintha tréfából szólana. 15 És mikor reggel lett, kényszeríték őt az angyalok, mondván: Kelj föl, vedd feleségedet és két leányodat, nehogy te is elveszsz a város gonoszságában. 16 Midőn késedelmeskedett, megragadák az ő kezét, s felesége és két leánya kezét, mivelhogy az Úr megkegyelmezett neki, 17 és kivivék őt, és helyezék a városon kivűl; és ott szólának neki, mondván: Mentsd meg lelkedet; hátra ne tekints, és a körűlfekvő tartományban sehol meg ne állj, hanem a hegyre menekedjél, hogy el ne veszsz te is egyetemben. 18 És mondá Lót nekik: Kérlek, Uram! 19 minthogy szolgád kegyelmet talált előtted, és oly nagy a te irgalmasságod, melyet velem tettél, hogy lelkemet megmentsed, – és nem menekedhetem a hegyre, netalán elérjen a veszedelem, és meghaljak: 20 ez a kis város közel vagyon, melybe szaladhatok, és abban megmenekszem; kicsiny az nemde, és élni fog az én lelkem? 21 És mondá neki: Ime ebben is meghallgattam könyörgésedet, hogy fel ne dúljam a várost, melyért szólottál. 22 Siess, és menekedjél meg ott; mert semmit sem tehetek, míg oda be nem érsz. Ez okból nevezteték az a város Szégornak. 23 A nap feljött a földre, mikor Lót bement Szégorba.

24 Az Úr tehát kénköves és tüzes esőt bocsáta Sodomára és Gomorrára az Úrtól az égből. 25 És fölforgatá ezen városokat és körös-körűl az egész tartományt, a városok minden lakóit és mindent, mi a földön zöldellett vala. 26 És felesége hátra tekintvén, sóbálvánnyá változék. 27 Ábrahám pedig fölkelvén reggel, oda méne, hol azelőtt állott vala az Úrral, 28 Sodomára tekinte és Gomorrára, s azon tartomány egész földére, és látá a földről emelkedő tüzes pernyét, mint a kemencze füstjét. 29 Mikor tehát Isten fölforgatta azon tartomány városait, megemlékezvén Ábrámról, kiszabadítá Lótot ama városok veszedelméből, melyekben lakott vala. 30 És Lót fölméne Szégorból, és a hegyen lakék, az ő két leánya is vele, (mert fél vala Szégorban lakni), és egy barlangban lakék két leányával. 31 És mondá a nagyobbik a kisebbiknek: Atyánk vén, és a földön egy férfi sem maradt, ki bejöhetne hozzánk az egész föld szokása szerint. 32 Jer, részegítsük meg őt borral, és háljunk vele, hogy fentarthassuk atyánk ivadékát. 33 Adának azért atyjoknak bort innia azon éjjel, és beméne a nagyobbik, és atyjával hála; ő pedig nem érzé, sem mikor melléje feküdt leánya, sem mikor fölkelt. 34 Másodnapon ismét mondá a nagyobbik a kisebbiknek: Ime tegnap atyámmal háltam, adjunk neki bort innia ez éjjel is, és hálj vele, hogy fentartsuk atyánk ivadékát. 35 Adának azon éjjel is atyjoknak bort innia, és bemenvén kisebbik leánya, vele hála; és akkor sem érzé, mikor ez melléje feküdt, vagy mikor fölkelt. 36 Teherbe esék tehát atyjától Lótnak mind a két leánya. 37 És a nagyobbik fiat szüle, és Moábnak nevezé; ez a moabiták atyja a jelen napig. 38 A kisebbik is fiat szüle, és Ammonnak azaz népem fiának nevezé; ez az ammoniták atyja mind maiglan.