Mózes I. könyve. Genezis 21

1 Meglátogatá pedig az Úr Sárát, a mint megigérte vala; és beteljesíté, a miket szólott vala. 2 És fogana, és fiat szüle vénségében azon időre, melyet az Isten előre megmondott vala neki. 3 És hívá Ábrahám az ő fia nevét, kit Sára szült vala neki, Izsáknak, 4 és körűlmetélé őt nyolczad-napon, a mint Isten megparancsolta neki, 5 mikor száz esztendős volt, mert atyjának ezen korában született Izsák. 6 És mondá Sára: Nevetést szerzett nekem az Isten, s a ki hallja, együtt nevet velem. 7 És megint mondá: Ki hitte volna, hogy Ábrahám még azt hallja: Sára fiat szoptat, kit szült neki, már megvénültnek. 8 Növekedék tehát a gyermek, és elválasztaték a tejtől; és Ábrahám nagy lakomát szerze az ő elválasztatása napján. 9 És mikor látta Sára az egyiptomi Ágár fiát ingerkedni Izsákkal, az ő fiával, mondá Ábrahámnak: 10 Űzd el a szolgálót és fiát, mert nem lesz örökös a szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal. 11 Nehezen vevé ezt Ábrahám az ő fiáért. 12 Kinek mondá az Isten: Ne essék neked oly nehezen gyermeked és szolgálód dolga; mind, a mit neked Sára mondand, hallgasd meg az ő szavát; mert Izsáktól fog neveztetni ivadékod. 13 De a szolgáló fiát is nagy nemzetté teszem, mert a te magzatod.

14 Fölkele tehát reggel Ábrahám, és kenyeret s egy tömlő vizet vévén, annak vállára tevé, és oda adá a gyermeket, és elbocsátá őt. Ki miután elment, Berszabé pusztájában bujdosik vala. 15 És midőn a víz kifogyott a tömlőből, az ott levő fák egyike alá tevé a gyermeket. 16 És elméne, és egy kézíj lövésnyi távolságra a gyermek irányában leüle; mert, úgymond, nem nézhetem a meghaló gyermeket; és átellenében ülvén, fölemelé szavát, és síra.

17 Meghallgatá pedig Isten a gyermek szavát, és az Isten angyala szólítá mennyből Ágárt, mondván: Mit mívelsz? Ágár! ne félj, mert meghallgatta Isten a gyermek szavát azon helyről, a hol vagyon. 18 Kelj föl, vedd a gyermeket, és fogd kezét, mert nagy nemzetté teszem őt. 19 És megnyitá Isten annak szemeit; ki látván egy vízkutat, elméne, és megtölté a tömlőt, és inni ada a gyermeknek. 20 És vele vala Isten, és fölnevekedék, és a pusztában lakék, és nyilas ifjúvá lőn. 21 És Fárán pusztájában lakék, és anyja feleséget vőn neki Egyiptom földéről. 22 Azon időben mondá Abimelek és serege hadnagya, Fikol, Ábrahámnak: Az Isten veled vagyon mindenekben, a miket cselekszel. 23 Esküdjél meg tehát az Istenre, hogy nem ártasz nekem, sem maradékomnak, sem nemzetségemnek; hanem azon kegyesség szerint, melyet cselekedtem veled, cselekszel te is velem és a földdel, melyben jövevényűl laktál. 24 És mondá Ábrahám: Megesküszöm. 25 És megdorgálá Abimeleket a vízkútért, melyet szolgái erővel elvettek vala. 26 És felelé Abimelek: Nem tudtam, ki cselekedte azt; de te sem jelentetted meg nekem, és én sem hallottam, hanem csak ma. 27 Vőn tehát Ábrahám juhokat és ökröket, és adá Abimeleknek, és mindketten szövetséget kötének. 28 És Ábrahám a nyájból hét bárányt külön állíta. 29 Mondá neki Abimelek: Mire való e hét bárány, melyeket külön állítattál? 30 Ő pedig: A hét bárányt, úgymond, vedd el kezemből, hogy bizonyságúl legyenek nekem, hogy én ástam e kutat. 31 Annakokáért nevezteték az a hely Berszabénak, mert ott mind a kettő megesküdött. 32 És szövetséget szerzének az esküvés kútjáért. 33 Fölkele pedig Abimelek és seregének hadnagya, Fikol, és visszatérének a filiszteusok földére. Ábrahám pedig ligetet plántála Berszabéban, és segítségűl hívá ott az örök Úr Isten nevét. 34 És lakosa lőn a filiszteusok földének sok ideig.