1De a kígyó ravaszabb vala a föld minden állatainál, melyeket az Úr Isten alkotott vala. Mely mondá az asszonynak: Miért parancsolta nektek Isten, hogy ne egyetek a paradicsom minden fájáról?2 Felelé neki az asszony: A fák gyümölcséből, melyek a paradicsomban vannak, eszünk;3 azon fának gyümölcséből pedig, mely a paradicsom közepén vagyon, megparancsolta nekünk Isten, hogy ne együnk, se ne illessük azt, netalán meghaljunk.4 Mondá pedig a kígyó az asszonynak: Semmiképen nem haltok meg halállal.5 Mert tudja az Isten, hogy a mely napon esztek arról, megnyílnak szemeitek, és lesztek, mint az istenek, jót és gonoszt tudók.6 Látá tehát az asszony, hogy a fa evésre jó, és szemre szép, és tekintetre gyönyörű; és vőn annak gyümölcséből, és megevé, és ada férjének, ki szintén megevé.7 És mind a kettőnek megnyílának szemei; és mikor észrevevék, hogy mezítelenek, fügefa-leveleket aggatának egybe, és magoknak körűlkötőket csinálának.8 És mikor hallák az Úr Isten szavát, ki a paradicsomban jár vala a szellőn délután, elrejté magát Ádám és felesége az Úr Isten színe elől a paradicsom fái között.9 És szólítá az Úr Isten Ádámot, és mondá neki: Hol vagy?10 Ki mondá: A te szódat hallám a paradicsomban, és megijedék, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtém magamat.11 Kinek mondá: És ki jelentette neked, hogy mezítelen vagy, hanem hogy ettél a fáról, melyről parancsoltam vala neked, hogy ne egyél?12 És mondá Ádám: Az asszony, kit társúl adtál nekem, adott nekem a fáról, és ettem.13 És mondá az Úr Isten az asszonynak: Miért cselekedted ezt? Ki felelé: A kígyó csalt meg engem, és ettem.14 És mondá az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott vagy a földnek minden állatai és vadai között; melleden fogsz járni, és földet enni életed minden napjain.15 Ellenkezést vetek közötted és az asszony között, a te ivadékod és az ő ivadéka között; ő megrontja fejedet, és te sarka után leselkedel.16 Az asszonynak is mondá: Megsokasítom gyötrelmeidet és foganásaidat; fájdalommal szülsz gyermekeket, és a férjnek hatalma alatt leszesz, és ő uralkodni fog rajtad.17 Ádámnak pedig mondá: Mivelhogy hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, melyről megparancsoltam vala neked, hogy ne egyél: átkozott a föld a te munkádban; fáradsággal eszel abból életed minden napjain.18 Töviseket és bojtorványokat terem neked, és a föld veteményeit eszed.19 Orczád verítékével eszed a kenyeret, míglen visszatérsz a földbe, melyből vétettél; mert por vagy, és porrá leszesz.20 És hívá Ádám az ő felesége nevét Hévának, azért, hogy anyja minden élőknek.21 Készíte pedig az Úr Isten Ádámnak és feleségének bőrköntösöket, és felöltözteté őket,22 és mondá: Ime Ádám olyan lett, mint egyik közőlünk, jót és gonoszt tudó; most tehát netalán kinyujtsa kezét, és az élet fájáról is vegyen, és egyék, és örökké éljen.…23 És kiküldé őt az Úr Isten a gyönyörűség paradicsomából, hogy mívelje a földet, melyből vétetett vala.Ádámot és Hévát kiűzik az Édenből
Gustave Doré (1832-1883), La Grande Bible de Tours (Alfred Mame et fils, Tours, 1866)
The Doré Bible Illustrations (Dover Publications, 1974) — A képeket rendelkezésre bocsátotta: Rev. Felix Just, S.J.24 És kiűzé Ádámot; és helyeze a gyönyörűség paradicsoma elé kerubokat tüzes kétélű karddal, az élet fája útjának őrzésére.
v. 8CCC(¶29·¶397·¶399·¶400)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(27·256)Kérdések(Modesty)Redemptor Hominis(§7·§9)Tertio Millennio Adveniente(§7)
v. 10CCC(¶29·¶397·¶399·¶400)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(27)Kérdések(Modesty)Marialis Cultus(§12)Redemptor Hominis(§7·§9)Tertio Millennio Adveniente(§7)
v. 12CCC(¶400·¶1607)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(27·115·116)Marialis Cultus(§12)Reconciliatio Et Paenitentia(§10·§15)Redemptor Hominis(§7·§9)
v. 13CCC(¶400·¶1736·¶2568)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(27)Marialis Cultus(§12)Reconciliatio Et Paenitentia(§10)Redemptor Hominis(§7·§9)Tertio Millennio Adveniente(§7)
v. 20CCC(¶489)Kompendium(546)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(27)Evangelium Vitae(§43·§103)Mulieris Dignitatem(§11·§30)Mystici Corporis Christi(§27·§28)
v. 21CCC(¶1608)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(27)
v. 22Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(27)Summa (EN)(I 97.4·II-II 164.2)Dominum Et Vivificantem(§37)
v. 23Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(27)Summa (EN)(II-II 164.2)Divini Redemptoris(§1)
v. 24CCC(¶332)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(27)Summa (EN)(III 49.5)