Zsidóknak írt levél 1

A kereszténység utolsó, isteni kijelentés Istennek emberré lett Fia által. Ez, mint Isten, az Atyának képmása, Teremtő és fentartó, mint Istenember, megváltó és uralkodó. Hogy az angyalok fölött van, már az ó frigyben kimondatott, és kitűnik az ő nevéből, a parancsból, hogy imádják őt az angyalok, a neki adott igazság országából, az ő teremtő erejéből, változatlanságából, az ő világuralmából ellentétben az angyalok szolgálatra rendelt tulajdonával.

Sok rendben és sokféleképen szólván hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, legutóbb e napokban Fia által szólott hozzánk, kit mindenek örökösévé rendelt, ki által a világot is teremtette; ki mivel az ő dicsőségének fénye és valójának képmása, s hatalmának igéjével mindent föntart, a bűnöktől megtisztúlást eszközölvén, a Fölség jobbján ül a magasságban, annyival méltóságosabb lévén az angyaloknál, mennyivel külömb nevet öröklött azoknál. Mert melyik angyalnak mondotta valaha: Fiam vagy te, én ma szültelek téged? És megint: Én Atyja leszek, és ő fiam leszen? És midőn ismét bevezeti elsőszülöttjét a föld kerekségére, azt mondja: És imádják őt az Isten minden angyalai. Az angyalokra nézve ugyan mondja: Ki az ő angyalait szélvészszé teszi, és szolgáit tűz lángjává; Fiához pedig (így szól): A te királyiszéked, Isten, mindörökön örökké áll; igazság pálczája a te országod pálczája. Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot; azért kent föl téged az Isten, a te Istened, vígaság olajával társaid fölött. Továbbá: Kezdetben, Uram, te alapítottad a földet, és az egek kezeid alkotmányai. Ezek elmúlnak, te pedig megmaradsz, mind elavúlnak, mint a ruha, és mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak; te pedig ugyanaz vagy, és esztendeid nem fogynak el. Kinek mondotta valaha az angyalok közől: Ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem? Nem mindnyájan szolgáló lelkek-e, szolgálatra küldetve azokért, kik az üdvösség örökségét elnyerik?

Idézi 109