Zsidóknak írt levél 10
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Az ó szövetség csak árnykép s nem maga a valóság lévén, már ennélfogva is az áldozatok, mint szintúgy csak képek, valóságos megigazúlást nem szerezhetnek; mert ha szerezhettek volna, akkor nem lett volna szükség azokat ismételni, de épen ismétlésökben van azon vallomás, hogy azok a bűnt el nem vehették. Hogyan is tisztíthatna meg állatvér a bűnöktől! Azért erősítette Krisztus is a zsoltár szavai szerint, midőn e világra lépett, hogy nem jött állatáldozatokat bemutatni, hanem Isten akaratját teljesíteni; mi által az előbbi áldozatokat megszűntette, s azok helyére engedelmességét, azaz, testének engedelmes feláldozását tette. Az izraeli papok a szentélyben állanak, és gyakran bemutatják az elégtelen áldozatokat. Krisztus egy áldozatot mutatott be mindörökre, és uralkodva ül az Isten jobbján. Hogy az ő áldozata egyszer mindenkorra elegendő volt, kitűnik azon prófétai mondatból, hol oly szövetség van igérve, melyben tökéletes bocsánat adatik. Mivel Krisztus nekünk halála által utat nyitott a szentélyhez, tehát közeledjünk Istenhez, telve hittel, reménynyel és szeretettel, távol minden szakadási érzülettől; mert az elpártolókra nézve nincs többé áldozat, hanem csak rettentő büntetés. Emlékezzetek a már kiállott szenvedésekre, és legyetek kitartók még rövid ideig. Az állhatatos hit üdvre viszen, az ellenkező pedig romlásra.
Idézi 183
- v. 1 CCC(¶128
¶1540) Summa (EN)(I 1.10III 22.3 Haurietis Aquas(§18)Mediator Dei(§14III 42.4 III 75.1 III 83.1) §16) Pastores Dabo Vobis(§13)Redemptoris Custos(§11) - v. 2 CCC(¶1540)Summa (EN)(III 22.3)Haurietis Aquas(§18)
- v. 3 CCC(¶1540)Summa (EN)(III 22.3)Haurietis Aquas(§18)
- v. 4 CCC(¶1540)Summa (EN)(I-II 103.2)Haurietis Aquas(§18)
- v. 5 CCC(¶462
¶488 Catechesi Tradendae(§73)Haurietis Aquas(§18¶516 ¶606 ¶2568) §30 Lumen Gentium(§42)Marialis Cultus(§20)Mediator Dei(§15§63) §17) Mulieris Dignitatem(§19)Pastores Dabo Vobis(§36)Redemptionis Donum(§8)Redemptoris Mater(§13)Veritatis Splendor(§120)Vita Consecrata(§22) - v. 6 CCC(¶462
¶516 Haurietis Aquas(§18¶606 ¶2568) §30 Lumen Gentium(§42)Marialis Cultus(§20)Mediator Dei(§15§63) §17) Pastores Dabo Vobis(§36)Redemptoris Mater(§13)Veritatis Splendor(§120) - v. 7 CCC(¶462
¶516 Evangelica Testificatio(§23)Haurietis Aquas(§18¶606 ¶2568 ¶2824) §30 Lumen Gentium(§42)Marialis Cultus(§6§63) §20) Mediator Dei(§15§17) Menti Nostrae(§94)Mulieris Dignitatem(§19)Pastores Dabo Vobis(§36)Perfectae Caritatis(§14)Redemptionis Donum(§8§13) Redemptoris Mater(§13)Veritatis Splendor(§120)Vita Consecrata(§22) - v. 8 CCC(¶606)Haurietis Aquas(§18)Veritatis Splendor(§120)
- v. 9 CCC(¶606)Evangelium Vitae(§51)Haurietis Aquas(§18)Veritatis Splendor(§120)
- v. 10 CCC(¶606
¶614 Haurietis Aquas(§18¶2824) §30 Mediator Dei(§15)Veritatis Splendor(§120)§63) - v. 11 Summa (EN)(I-II 102.3)Haurietis Aquas(§18)
- v. 12 Haurietis Aquas(§18)
- v. 13 Haurietis Aquas(§18)
- v. 14 CCC(¶1544)Summa (EN)(III 22.5
III 49.2 Haurietis Aquas(§18)Mediator Dei(§69III 52.8 III 65.1 III 80.10 III 83.1) §76) - v. 15 Haurietis Aquas(§18)
- v. 16 CCC(¶64)Haurietis Aquas(§18)
- v. 17 Haurietis Aquas(§18)
- v. 19 CCC(¶1137
¶2778) Summa (EN)(I-II 106.4III 22.2 Gaudete Et Exsultate(§129)Mediator Dei(§30III 27.1 III 39.5 III 49.5 III 57.6 III 78.3) §33) Presbyterorum Ordinis(§13) - v. 20 CCC(¶1137)Summa (EN)(I-II 106.4)Mediator Dei(§30
§33) - v. 21 CCC(¶1137)Summa (EN)(I-II 106.4)Mediator Dei(§30
§33 Pastores Gregis(§33)§155) - v. 22 Summa (EN)(I-II 106.4
III 66.7) Mediator Dei(§30§33 Presbyterorum Ordinis(§13)§155 §170) - v. 23 CCC(¶1817)Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(39)Kérdések(Sunday Mass)Insignes(§14)Mediator Dei(§30
§33) - v. 24 Summa (EN)(II-II 167.2)Kérdések(Sunday Mass)Mediator Dei(§30
§33) - v. 25 CCC(¶2178)Summa (EN)(II-II 189.8)Kérdések(Sunday Mass)
- v. 26 CCC(¶679)
- v. 27 CCC(¶679)
- v. 28 CCC(¶679)Summa (EN)(I-II 106.2)Paenitentiam Agere(§8
§14) - v. 29 CCC(¶679)Summa (EN)(I-II 89.5
I-II 106.2 Paenitentiam Agere(§8II-II 10.3 II-II 186.10 III 68.3) §14) - v. 30 CCC(¶679)Summa (EN)(II-II 72.3)Paenitentiam Agere(§8)
- v. 31 CCC(¶679)
- v. 32 CCC(¶1216)Amoris Laetitia(§193)Haerent Animo(§17)
- v. 34 Summa (EN)(II-II 124.4
II-II 184.7) - v. 36 CCC(¶2826)Kompendium(591)
- v. 38 Summa (EN)(I 3.2
III 66.1) - v. 39 Mediator Dei(§15
§17) Spe Salvi(§9)