Zsidóknak írt levél 7
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Krisztus a főpap Melkizedek rende szerint; mert a földi Melkizedek életviszonyai s egész személyisége által mutatta, hogy ő előképe volt a főpap- Krisztusnak. Mily nagy a Krisztus főpapsága, s mily előnyt érdemel a levítai papság fölött, már a földi Melkizedeknek, Krisztus előképének magas méltóságából is megismerhető. Ábrahám, az ősatya, tizedet adott neki, mi annál feltünőbb, mert Melkizedek idegen volt; mert későbben Ábrahám maradékai csak nemzetbeliöknek, a levitáknak adtak tizedet. Sőt a kedvességben levő Ábrahám meg is áldatott Melkizedektől, a mi világosan jelenti ennek elsőségét Ábrahám és az ő népe papjai fölött, s ezekről még azt tehetjük hozzá, hogy ők Ábrahámban és ővele adtak tizedet, s ez által kijelentették méltóságuk alsóbb fokát. A keresztény papság magas méltósága kitűnik ennek megigéréséből és rendeléséből; mert ha a levitai papság és törvény (melyek mindig együvé tartoznak s együtt szűnnek meg) tökélyre vezethetett volna, akkor más papság és törvény nem adatott volna. Hogy ezek más és fensőbb neműek, kitűnik az új főpap származásából, az ő örök rendeltetéséből, ellentétben a törvény mulandóságával, az ő, esküvel történt megerősitéséből, az ő egységéből, örökkévalóságából és szentségéből.
Idézi 84
- Ez a fejezet Summa (EN)(III 31.8)Ecclesiam Suam(§49)Indulgentiarum Doctrina(§5)
- v. 2 Summa (EN)(III 22.6)
- v. 3 CCC(¶58)Summa (EN)(III 22.6)Presbyterorum Ordinis(§10)
- v. 4 CCC(¶1545)
- v. 6 Summa (EN)(III 31.8)
- v. 7 Summa (EN)(III 31.8
III 83.5 Suppl 19.4) - v. 8 Summa (EN)(III 31.8)
- v. 9 Summa (EN)(III 31.8)
- v. 11 CCC(¶1537)Summa (EN)(III 61.3)
- v. 12 Summa (EN)(I-II 91.5
I-II 104.3 I-II 107.1) - v. 14 Summa (EN)(III 22.1)
- v. 16 CCC(¶648)
- v. 17 Lumen Gentium(§5)
- v. 18 Summa (EN)(I-II 98.2
I-II 101.3 Lumen Gentium(§5)I-II 104.3) - v. 19 Summa (EN)(I-II 98.1
I-II 101.3 Lumen Gentium(§5)I-II 102.5 III 72.1 Suppl 29.1 Suppl 67.1) - v. 20 Lumen Gentium(§5)
- v. 21 Lumen Gentium(§5)
- v. 23 CCC(¶1476)Indulgentiarum Doctrina(§5)
- v. 24 CCC(¶662
¶1366 Indulgentiarum Doctrina(§5)Lumen Gentium(§28)¶1476 ¶1564) - v. 25 CCC(¶519
¶662 Summa (EN)(II-II 83.11¶820 ¶1364 ¶1366 ¶1476 ¶2634 ¶2741) III 22.4 Ecclesiam Suam(§26III 57.6) §51) Evangelium Vitae(§25)Haurietis Aquas(§44§87) Indulgentiarum Doctrina(§5)Mediator Dei(§132§146) Presbyterorum Ordinis(§13)Sacerdotalis Caelibatus(§28)Signum Magnum(§2) - v. 26 CCC(¶1364
¶1366 Summa (EN)(III 4.6¶1544) Suppl 84.2) Haerent Animo(§4)Lumen Gentium(§8§39) Pastores Dabo Vobis(§20)Presbyterorum Ordinis(§12) - v. 27 CCC(¶1085
¶1364 Summa (EN)(III 65.1)Sacramentum Caritatis(§9)Verbum Domini(§26)¶1366 ¶1540) - v. 28 Summa (EN)(I-II 102.5
III 22.4)