Zsidóknak írt levél 9

Isteni volt az ó szövetség is, és volt földi szentélye ennek eszközeivel; de a papok a szentélynek csak első osztályába mehettek, a főpap évenkint csak egyszer vérrel mehetett be a második osztályba, annak jelentéseűl, hogy az ó frigyben az Istenhez és a fensőbb igazsághoz való járulás még nincs megnyitva. Ebben minden csak a mostani keresztény időszak előképe volt, és azért az áldozatok is csak előképek voltak, s nem szerezhettek valódi, belső megtisztúlást, hanem, mint a többi szertartások, csak külső, polgári megigazúlást eszközölhettek. Ellenben Krisztus az ő tulajdon vérének kiontása által egyszer mindenkorra bement a mennyei szentélybe, és ezáltal örök váltságot eszközlött; mert ha már csupán az állatvér külső tisztúlást eszközölhetett, az ő vérének annál inkább kellett belső megigazúlást szerezni. Az ő vérének kiontása által mindhalálig, az új szövetség közbenjárója lett, valamint az örök javakról való végintézetét is az által érvényessé tette; mert minden végrendelet csak a végrendelkezőnek bekövetkező halála által erősíttetik meg. Azért pecsételtetett meg vérrel az ó frigy is, de csak jelképes állatvérrel, mivel maga is csak jelképes szentély vala. A mennyei szentély megnyitása kitünő áldozatot követelt, hogy Krisztus önmagát áldozta fel. Ezt pedig csak egyszer tette, valamint az ember is csak egyszer hal meg; másodszor nem jön a bűnt elvenni, hanem az őt várókat üdvözíteni.

Voltak ugyan az elsőnek is szertartásai istenitiszteletre, és földi szentélye; mert sátor állíttatott, melynek előrészében valának a gyertyatartók, az asztal és a kitett kenyerek; ez szentélynek mondatik; a második kárpit mögött pedig a hajlék vala, mely szentek szentének mondatik, benne lévén az arany-tömjénző és a szövetség szekrénye, minden felől aranynyal borítottan, melyben a mannát tartó aranyveder vala, és Áron vesszeje, mely kihajtott, és a szövetség táblái, és azonfölűl a dicsőség kerubjai valának, beárnyékozván a kegyelemtáblát; mikről egyenkint most nem szükség szólani. Ezek pedig így lévén elrendezve, az első sátorba ugyan mindenkor bementek a papok az áldozati szolgálat elvégzésére; de a másodikba esztendőn át egyszer egyedűl a főpap ment, s nem vér nélkül, melyet bemutatott önmaga s a nép vétségeért; azt jelentvén ezáltal a Szentlélek, hogy még nem nyílt meg az út a szentélyhez, míg az első sátor fennáll. Ez a jelen időnek előképe, melynél fogva oly ajándékok és áldozatok mutattatnak be, melyek lelkiisméret szerint tökéletessé nem tehetik a szolgáltatót, mivel csak ételekben és italokban, különféle mosdásokban és testi szertartásokban állottak, melyek a jobbítás idejéig voltak rendelve. Krisztus pedig, a jövendő jók főpapja, megjelenvén, nagyobb és tökéletesebb sátoron át, mely nem kézzel készíttetett, azaz, nem ilyen alkotású, nem is a bakok vagy borjak vérével, hanem tulajdon maga vérével ment be egyszer mindenkorra a szentélybe, miután az örök váltságot megszerezte. Mert ha a bakok és tulkok vére, és az üszőnek elhintett hamva a fertőzötteket megszenteli a test megtisztúlására: mennyivel inkább a Krisztus vére, ki a Szentlélek által önmagát szeplőtelenűl Istennek föláldozta, megtisztítja lelkiisméretünket a holt cselekvényektől az élő Istennek szolgálatára? És azért az új szövetség közbenjárója, hogy halálát közbevetvén ama törvényszegések váltságaúl, melyek az előbbi szövetség alatt történtek, a hivatottak a végnélküli örökség igéretét elnyerjék. Mert a hol végintézet vagyon, szükség közbejőni a végintézetet tevő halálának. Mert a végintézet a halál által nyer érvényességet, különben nem érvényes, míg a végintézetet tevő él. Innét amaz első sem szentesíttetett meg vér nélkül. Mert midőn Mózes elolvasta a törvény minden parancsát az egész népnek, vévén a borjak és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal magát a könyvet s az egész népet is meghinté. mondván: Ez a szövetség vére, melyet nektek az Isten parancsolt. A sátort is és a szolgálat minden edényeit hasonlóképen vérrel hinté meg. És majd minden tisztúlás vér által történik a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bocsánat. Szükség volt azért, hogy a mennyeiek előképei ilyenekkel tisztúljanak meg, magok a mennyeiek pedig ezeknél jelesebb áldozatokkal. Mert Jézus nem a kézzel épített szentélybe ment be, mi a valóságnak előképe volt, hanem föl a mennybe, hogy jelen legyen most az Isten színe előtt miérettünk; nem is, hogy gyakorta áldozza föl magát, mint a főpap minden esztendőben bemegyen a szentélybe idegen vérrel; mert akkor szükség lett volna neki gyakorta szenvedni világ kezdetétől; hanem most egyszer ez idők végezetén megjelent a bűn eltörlésére önfeláldozása által. És a mint el van végezve, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig jő az itélet; úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűneit elvegye. Másodszor bűnáldozat nélkül fog megjelenni az őt várók üdvözitésére.

Idézi 164