Korintusiaknak írt I. levél 15

Már szóval tanítottalak titeket, hogy Krisztus a mi bűneinkért meghalt, halottaiból feltámadott, s minden tanítványainak, még nekem, méltatlannak is megjelent. Krisztus föltámadása tehát minden kétség fölött vagyon, és megfoghatlan, mikép tagadhatják némelyek köztetek a keresztények feltámadását, holott, ha ez be nem következnék, Krisztus sem támadott volna fel, s így tanításunk és hitünk hiábavaló, bizonyságtételünk hamis volna, bűneink meg nem bocsáttatnának, s mi legszánandóbbak volnánk az emberek között. De Krisztus valóban feltámadott, s ő, mint első új ember, a feltámadást hozta, mint a régi Ádám a halált. Hogyan is vállaltak volna némelyek súlyos szenvedéseket a halottakért? magam is minek vettem volna fel annyi szenvedést, ha nincs feltámadás? Ne hagyjátok magatokat tévedésbe vitetni. Ha meg nem foghatod, hogyan támadhatnak fel a halottak, tudd meg, hogy a feltámadandó test mostani testünktől különböző lesz, úgy mint a növény különböző a magtól, s a földi testek különböznek a mennyeiektől. Ez rothadatlan lesz és a feltámadott Krisztuséhoz hasonló, míg a mostani a földi Ádáméhoz hasonló. Mi bizonyosan feltámadunk a meghatározott időben ama rothadatlan testtel, mely fölött a halál és bűn többé semmi hatalommal nem fog bírni. Azért legyetek hívek, hogy ily dicső jutalmat nyerhessetek.

Figyelmeztetlek pedig titeket, atyámfiai, az evangéliomra, melyet hirdettem nektek, melyet be is vettetek és követtek, mely által üdvözűltök is, ha a mint hirdettem nektek, megtartjátok, hacsak nem hiába hittetek. Mert mindenekelőtt azt adtam elétek, a mit átvettem: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért, az írások szerint, és eltemettetett és feltámadott harmadnapon, az írások szerint, és hogy megjelent Kéfásnak, és utóbb a tizenegynek. Azután megjelent több, mint ötszáz atyánkfiának egyszerre; kik közől sokan még élnek mindez ideig, némelyek pedig elaludtak. Azután megjelent Jakabnak, utóbb valamennyi apostolnak; legutóljára pedig mindenek között, mint időtlennek, megjelent nekem is; ki legkisebb vagyok az apostolok között, és nem vagyok méltó apostolnak neveztetni, mert az Isten anyaszentegyházát üldöztem. Isten malasztjából vagyok pedig, a mi vagyok, és az ő malasztja bennem nem volt sikertelen; mert többet munkálkodtam mindnyájoknál, nem én ugyan, hanem az Isten malasztja énvelem. Azonban mind én, mind ők így hirdetjük ezt, és így hittétek. Ha tehát az hirdettetik, hogy Krisztus feltámadott halottaiból, mikép mondhatják némelyek tiköztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? Ha nincsen halottak feltámadása, úgy Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, hiábavaló a ti hitetek is. Akkor mi Istennek hamis bizonyságaiúl tartatnánk, mint a kik bizonyságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust; kit nem támasztott fel, ha a halottak fel nem támadnak. Mert ha a halottak fel nem támadnak, Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, mert még úgy bűneitekben vagytok. Tehát a kik elaludtak is Krisztusban, elvesztek. Ha csak ez életben van reménységünk Krisztusban, minden embereknél nyomorúltabbak vagyunk. Azonban Krisztus feltámadott halottaiból, az elhunytak első zsengéje. Mivelhogy ember által van a halál, ember által a halottak feltámadása is. És a mint Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan megeleveníttetnek. Mindazáltal kiki a maga rendében. Az első zsenge Krisztus; azután azok, kik Krisztuséi, kik az ő eljövetelében hittenek. Azután lesz a vég; mikor az országlást Istennek és az Atyának átadja, mikor megsemmisít minden fejedelemséget, hatalmasságot és erőt. Uralkodni kell pedig neki, míg minden ellenségét lábai alá teszi. Az utolsó ellenség pedig, ki megrontatik, a halál lesz; mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig mondatik: Minden őalája vettetett, kétség nélkül értetik, azon kivül, ki neki mindent alája vetett. Miután pedig minden alája vettetik, akkor önmaga, a Fiú is alája lesz vetve annak, ki mindent őalája vetett, hogy az Isten legyen minden mindenekben. Mert különben mit cselekszenek, a kik megkeresztelkednek a holtakért, ha bizonyos, hogy nem támadnak fel a halottak? Miért keresztelkednek meg tehát azokért? Miért veszedelmeztetjük mi is magunkat minden órában? Naponkint meghalok, atyámfiai! a ti dicsőségtekre (mondom), mely nekem a mi Urunk Jézus Krisztusban vagyon. Midőn (emberi módon szólva) vadállatokkal viaskodtam Efezusban, mit használ az nekem, ha a holtak fel nem támadnak? Akkor együnk és igyunk, mert holnap meghalunk. De tévedésbe ne vitessetek; megvesztegetik a jó erkölcsöket a gonosz beszélgetések. Serkenjetek föl igazán, és ne vétkezzetek, mert némelyek az Istent nem ismerik, a ti pirulástokra mondom ezt. De azt mondja valaki: Miképen támadnak föl a halottak? és minő testtel jőnek elő? Balgatag! a mit elvetsz, nem éled fel, hacsak előbb meg nem hal. És a mit elvetsz, nem a leendő testet veted el, hanem pusztán a magot, tudniillik a buzát vagy egyéb magot. Az Isten pedig annak testet ad, a mint akarja, és pedig minden magnak tulajdon testet. Nem minden test ugyanazon test; hanem más az embereké, más a barmoké, más a madaraké, más pedig a halaké. És vannak égi testek és földi testek, de más az égiek, más pedig a földiek ékessége. Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége; még a csillag is különböző a csillagtól fényességre. Igy a halottak feltámadása is. Rothadásra vettetik el (a test), rothadatlanságban támad fel. Nemtelenségben vettetik el, dicsőségben támad fel; erőtlenségben vettetik el, erőben támad fel; állati test vettetik el, lelki test támad fel. Ha van állati test, van lelki is, a mint írva vagyon: „Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké,“ az utólsó Ádám pedig elevenítő lélekké. De nem első a lelki (test), hanem az állati, azután a lelki. Az első ember földből való földi, a második ember mennyből mennyei. A minő a földi, olyanok a földiek is, és a minő a mennyei, olyanok a mennyeiek is. Azért valamint a földinek ábrázatát viseltük, úgy viseljük a mennyeinek ábrázatát is. Ezt pedig mondom, atyámfiai! hogy a test és vér az Isten országát nem bírhatják, a rothatagság sem fogja bírni a rothadatlanságot. Ime titkot mondok nektek: Mindnyájan feltámadunk ugyan, de nem mindnyájan változunk el. Rögtön, egy pillanatban a végharsonára; mert megriad a harsona, és a holtak feltámadnak rothadatlanúl, és mi elváltozunk. Mert e rothatag testnek rothadatlanságba kell öltözni, és e halandónak halhatatlanságba kell öltözni. Mikor pedig ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesedik a mondás, mely írva vagyon: Elnyeletett a halál a győzedelem által. Hol van, halál, a te győzedelmed? hol van, halál, a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn; a bűn ereje pedig a törvény. De Istennek legyen hála, ki nekünk győzedelmet adott a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért, szerelmes atyámfiai! állhatatosak legyetek és rendíthetlenek; buzgólkodván mindenkor az Úr dolgában, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.

Idézi 334