Korintusiaknak írt I. levél 5
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Azt is hallottam, hogy egy vérfertőztetőt tűrtök meg magatok között, s még dicsekszetek községtek jó állapotával, a helyett, hogy az ilyet kitaszítanátok. Most már elvégeztem, hogy őt az egyházból ki kell zárni, s összegyűlvén, ezt valóban hajtsátok végre. A ti dicsekvéstek nem jó; sőt inkább tisztúljatok meg ezen embertől s minden gonosztól, és úgy ünnepeljétek meg méltán a húsvétet. Tisztúljatok meg mindazon roszaktól, melyekre nézve már előbbi irásomban figyelmeztettelek, és különözzétek el magatokat az ily gonosztevőktől. A nem keresztények fölött ne itéljetek, csak ti erkölcseitek tisztaságára ügyeljetek saját községtekben.
1 Közönségesen paráznaság hallatszik közöttetek, és pedig oly paráznaság, minő még a pogányok között sem, hogy valakinél az ő atyjának felesége legyen. 2 És ti még felfuvalkodtok, a helyett, hogy sírnátok, és kirekesztenétek közőletek, a ki e dolgot cselekedte. 3 Én test szerint ugyan távol, de lélek szerint jelen lévén, már megitéltem, mint jelenlevő, azt, ki így cselekedett: 4 A mi Urunk Jézus Krisztus nevében, egybegyűlvén ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, 5 az ilyen ember adassék át a sátánnak a test veszedelmére, hogy a lélek üdvözűljön a mi Urunk Jézus Krisztus napján. 6 Nem jó a ti dicsekvéstek. Nem tudjátok-e, hogy egy kevés kovász az egész tésztát erjedésbe hozza? 7 Tisztítsátok ki a régi kovászt, hogy új tészták legyetek, a mint hogy kovásztalanok vagytok. Mert a mi húsvéti bárányunk, Krisztus föláldoztatott. 8 Azért lakozzunk, nem a régi kovászszal, sem a gonoszság és álnokság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanaival. 9 Irtam nektek levelemben, ne társalkodjatok a paráznákkal; 10 nem ugyan átalán e világ paráznáival, vagy fösvényeivel, vagy ragadozóival, vagy a bálványok szolgáival; mert így ki kellene e világból mennetek; 11 hanem most írtam nektek, hogy ne társalkodjatok azzal, ki atyánkfiának neveztetik, ha parázna, vagy fösvény, vagy bálványimádó, vagy átkozódó, vagy részeges, vagy ragadozó; az efélével még csak ne is egyetek. 12 Mert mi közöm itélni azokat, kik kivül vannak? Nem azokat itélitek-e ti, kik benn vannak? 13 Mert azokat, kik kivül vannak, az Isten itéli meg. Vessétek ki a gonoszt közőletek.
Idézi 49
- Ez a fejezet CCC(¶1971)
- v. 1 CCC(¶2388)
- v. 2 Summa (EN)(II-II 67.3)
- v. 3 CCC(¶2388)
- v. 4 CCC(¶2388)
- v. 5 CCC(¶2388)Summa (EN)(II-II 11.3
Suppl 21.2) Arcanum Divinae(§5§9 §13) - v. 6 CCC(¶129)Summa (EN)(II-II 10.9
II-II 64.2) Verbum Domini(§41) - v. 7 CCC(¶129
¶608 Summa (EN)(I-II 102.5¶610 ¶613 ¶1364) III 46.9 Christus Vivit(§13)Ecclesia de Eucharistia(§21)Lumen Gentium(§3)Verbum Domini(§41)III 66.9 III 73.5 III 73.6 III 74.4) - v. 8 CCC(¶129)Summa (EN)(I-II 102.5
III 66.9 Verbum Domini(§41)III 73.6) - v. 9 Veritatis Splendor(§26)
- v. 10 CCC(¶1971)Veritatis Splendor(§26)
- v. 11 CCC(¶1470)Summa (EN)(III 80.6
III 82.9 Veritatis Splendor(§26)Suppl 23.1) - v. 12 Summa (EN)(II-II 10.9
II-II 12.2 Veritatis Splendor(§26)Suppl 22.6) - v. 13 Veritatis Splendor(§26)
- v. 17 Veritatis Splendor(§28)