Szent János I. levele 2
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
A bűnről és bűnbocsánatról nem azért írok nektek, hogy könnyelműekké tegyelek, hanem hogy a bűnt kerűljétek, és Isten parancsait tartsátok meg, habár minekünk, ha vétkezünk, van engesztelőnk Jézusban. A ki Isten parancsait megtartja, az bír Isten igaz ismeretével és szeretetével. Ez már régi tanítás, melyet mindjárt kezdetben megtéréstekkor hallottatok; de új parancsot is írok nektek, a felebaráti szeretet parancsát, melyet Jézus újnak nevezett, s mely rátok nézve új is, mert a világosság új tanításához, az evangéliomhoz tartozik; mert a ki keresztény akar lenni, szeretnie kell felebarátját. E szeretet mellett, azon nagy kegyelmekért, melyeket nyertek, s a nagy előmenetért, melyet tettetek, még azt is szivetekre kell kötnöm, hogy a világot és annak gyönyöreit ne szeressétek; mert a világ végre elmúlik, és csak az Istent szerető marad meg mindörökre. A világ vége nincs is igen messze; mert az utolsó időt éljük, mint ezt a kereszténység elleneiről, a tévtanítókról látjuk. Nem szükség, hogy ezekről óvakodásra intselek; mert a tanítás által, melyet nyertetek, a hazudságot meg tudjátok különböztetni az igazságtól. Az ő hazudságuk abban áll, hogy Jézusban tagadják az Isten Fiát s így tagadják az Atyát is. Maradjatok a kezdetben nyert tanítás mellett, és megnyeritek az örök életet, maradjatok a tanításban és kegyelemben, melyekkel fölkenettetek, hogy vigasztalódva nézzetek eléje az ő eljövetelének, legyetek igazak őbenne, az igazban, hogy mint Isten fiai, vele is örökösök lehessetek.
Idézi 125
- Ez a fejezet CCC(¶1720
¶2634) Sacerdotalis Caelibatus(§34)Spe Salvi(§47) - v. 1 CCC(¶519
¶675 Summa (EN)(III 68.3)Aeterna Dei Sapientia(§29¶692 ¶1460 ¶2634) §68) Dominum Et Vivificantem(§3)Haurietis Aquas(§24§44 Lebanon(§28)Mediator Dei(§16§87) §18 Redemptor Hominis(§18§26) §20) Rosarium Virginis Mariae(§16)Spe Salvi(§47)Ut Unum Sint(§34) - v. 2 CCC(¶605
¶606 Summa (EN)(I 12.1¶1460) I-II 102.4 Dominicae Cenae(§8)Mediator Dei(§66III 7.11 III 8.3 III 10.3 III 48.2 III 68.3 III 68.5 III 86.1) §73 Reconciliatio Et Paenitentia(§35)Sacramentum Caritatis(§9§92) §23) Ut Unum Sint(§34)Verbum Domini(§26) - v. 3 Amoris Laetitia(§316)Veritatis Splendor(§26
§89) - v. 4 Summa (EN)(II-II 104.3)Sacramentum Caritatis(§23)Veritatis Splendor(§26
§89) - v. 5 Summa (EN)(II-II 104.3)Veritatis Splendor(§26
§89) - v. 6 Veritatis Splendor(§26
§89) - v. 7 CCC(¶454)
- v. 9 Summa (EN)(II-II 34.3)
- v. 10 Summa (EN)(II-II 24.5)Fratelli Tutti(§61)Pastores Gregis(§28)
- v. 11 Amoris Laetitia(§316)Evangelii Gaudium(§272)Fratelli Tutti(§61)
- v. 13 Christifideles Laici(§46)
- v. 14 Summa (EN)(III 72.5)Christifideles Laici(§46)Christus Vivit(§158)
- v. 15 Kérdések(What to watch)Redemptionis Donum(§9)
- v. 16 CCC(¶377
¶2514 Summa (EN)(I-II 72.3¶2534) I-II 77 Kérdések(What to watch)Dives In Misericordia(§14)Mulieris Dignitatem(§10)Redemptionis Donum(§9)Sacerdotalis Caelibatus(§34)I-II 77.5 I-II 108.3 I-II 108.4 II-II 167.2 Suppl 15.3) - v. 17 Kérdések(What to watch)Redemptionis Donum(§9)
- v. 18 CCC(¶670
¶672 Summa (EN)(Suppl 88.3)Tertio Millennio Adveniente(§10)Unitatis Redintegratio(§3)¶675) - v. 19 Unitatis Redintegratio(§3)
- v. 20 CCC(¶91
¶695) Familiaris Consortio(§5)Lumen Gentium(§12§39) Pastores Gregis(§28)Veritatis Splendor(§109) - v. 21 CCC(¶91)
- v. 22 CCC(¶91
¶675) Reconciliatio Et Paenitentia(§17) - v. 23 CCC(¶91
¶454) Kompendium(83)Mit Brennender Sorge(§18) - v. 24 CCC(¶91)
- v. 25 CCC(¶91)Dominum Et Vivificantem(§37)
- v. 26 CCC(¶91)
- v. 27 CCC(¶91
¶695) Summa (EN)(II-II 8.4II-II 45.5 Lumen Gentium(§12)Pastores Gregis(§28)Veritatis Splendor(§109)II-II 47.14) - v. 28 CCC(¶2778)
- v. 36 Veritatis Splendor(§26)