Szent János I. levele 3

Oly nagy az Isten szeretete, hogy ő minket fiaivá tesz. Ezt nem ismeri el a világ, mert nem ismeri az Istent, és csak a külső szerint itél, de a ti dicsőségtek még nem nyilvánúlt ki. Hogy e dicsőséghez a reményt el ne veszítsük, meg kell a bűntől tisztúlnunk; mert a bűn igaztalanná tesz, és nem fér össze a bűnnélküli bűn-elvevővel, az őbenne való maradással és az ő ismeretével, mivel csak az igaz lesz hasonló hozzája, a bűnös pedig az ördöghöz hasonlít. A vétkezés az újjászületés állapotával sem fér meg, hanem a ki valóban Isten fia, gyakorolja az igazságot és felebaráti szeretetet, a mint parancsolva van, míg az igaztalanok, mint Kain, gonoszt cselekesznek és felebarátaikat gyűlölik. A gonoszok gyűlölete halálból jő, és halálra visz. Ellenben a ki szeret, feláldozza életét is, vagy legalább segít, a mint telik tőle, szenvedő felebarátján. Ily tevékeny szeretetet gyakoroljunk, hogy bizonyságunk legyen arról, hogy Isten fiai vagyunk, és lelkiisméretünket megnyugtathassuk; mert ha már minket lelkiisméretünk elkárhoztat, mikép fogunk megállani Isten előtt? Ha lelkiisméretünk fölment, Isten meghallgatja imádságunkat, mivel megtartjuk Isten parancsát, mely hitet és szeretetet kiván, és Jézusban maradunk.

Lássátok, minő szeretetet mutatott hozzánk az Atya, hogy Isten fiainak neveztessünk, és azok legyünk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismeri őt. Szerelmesim! most Isten fiai vagyunk, de még nincs kijelentve, milyenek leszünk. Tudjuk azonban, hogy mikor ő meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzája; mert látni fogjuk őt, a mint vagyon. És mindaz, kinek ily reménysége vagyon őbenne, megszenteli magát, a mint ő is szent. Mindaz, ki bűnt cselekszik, igaztalanságot is cselekszik, mert a bűn igaztalanság. És tudjátok, hogy ő megjelent, hogy a mi bűneinket elvegye, és bűn őbenne nincsen. Mindaz, ki őbenne marad, nem vétkezik, és mindaz, ki vétkezik, nem látta őt, és nem ismerte őt. Fiacskáim! senki ne tévelyítsen el titeket. A ki igazságot cselekszik, igaz az, a mint ő is igaz. A ki bűnt cselekszik, az ördögtől vagyon, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy elrontsa az ördög cselekedeteit. A ki Istentől született, bűnt nem cselekszik, mert az ő magva van benne, és nem vétkezhetik, mivel Istentől született. Erről ismertetnek meg az Isten fiai és az ördög fiai. A ki nem igaz, nincs az Istentől, és a ki nem szereti atyjafiát; mert ez az izenet, melyet hallottatok kezdettől, hogy egymást szeressétek, nem úgy, mint Kain, ki a gonosztól vala, és megölé testvérét. És miért ölé meg őt? Mert az ő cselekedetei gonoszak valának, az ő testvéreéi pedig igazak. Ne csodáljátok, atyámfiai, ha e világ gyűlöl titeket. Mit tudjuk, hogy a halálból átvitettünk az életre, mert szeretjük felebarátinkat. A ki nem szeret, halálban marad. Minden, a ki gyűlöli felebarátját, gyilkos az; és tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs magában megmaradó örök élete. Abból ismertük meg az Isten szeretetét, hogy ő életét adta miérettünk; nekünk is életünket kell adnunk atyánkfiaiért. A ki e világ javaival bír, és látja szűkölködni felebarátját, és bezárja szivét előtte: mikép marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim! ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. Abból ismerjük meg, hogy az igazságból vagyunk, és az ő színe előtt megnyugtatjuk sziveinket. Mert ha minket szivünk vádol, nagyobb az Isten szivünknél, és tud mindeneket. Szerelmesim! ha szivünk nem vádol minket, bizodalmunk vagyon az Istenhez, és a mit kérünk, megnyerjük tőle, mert az ő parancsait megtartjuk, és a mik őelőtte kedvesek, azokat cselekeszszük. És ez az ő parancsolata: hogy higyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében; és szeressük egymást, a mint megparancsolta nekünk. És a ki megtartja az ő parancsait, őbenne lakik, és ő abban; és hogy bennünk lakik, a Lélek által tudjuk meg, melyet nekünk adott.

Idézi 179