Makkabeusok I. könyve 10

Antiokus fia, Sándor ellen Demeter lép föl királyúl. Jonatás Sándor részére áll. Demeter Apolloniust küldi a zsidók ellen. Jonatás megveri őt.

És a százhatvanadik esztendőben fölméne Sándor, Antiokus fia, ki nemesnek neveztetett, elfoglalá Ptolemaist, és befogadák őt, és ott országla. Ezt meghallá Demeter király, és nagy sokaságú hadat gyűjtvén, harczra indúla ellene. És Demeter Jonatáshoz békés igékkel írt levelet külde, melyben őt magasztalá. Mert azt mondá: Kössünk előbb békeséget vele, mielőtt Sándorral ő kössön ellenünk. Mert majd megemlékezik mindazon roszakról, melyeket rajta cselekedtünk és az ő atyjafián és nemzetén. És hatalmat ada neki, hogy hadsereget gyüjtsön, fegyvert szerezzen és az ő társa legyen; és a kezeseket, kik a várban valának, neki visszaadatni parancsolá. Elmenvén Jonatás Jerusalembe, elolvasá a levelet az egész népnek és a várbelieknek hallatára. És megfélemlének nagy félelemmel, midőn hallották, hogy a király hatalmat adott nekik hadsereg-gyüjtésre. És kiadák Jonatásnak a kezeseket, kiket ő atyjaiknak visszaada. És Jonatás Jerusalemben lakván, kezdé építeni és újítani a várost. És mondá a műveseknek, hogy kőfalakat építsenek, és Sion hegyét köröskörűl építsék erősséggé. És úgy cselekvének. Ekkor elfutának az idegenek, kik a Bakides által épített erősségekben valának; és kiki elhagyá helyét, és elméne saját földére. Csak Bethsurában maradának némelyek azok közől, kik elhagyták vala a törvényt és az Isten parancsait; mert ez vala menedékhelyök. És meghallá Sándor király az igéreteket, melyeket Demeter igért Jonatásnak; és elbeszélék neki a harczokat és vitéz tetteket, melyeket cselekedtek ő és atyjafiai, és a viszontagságokat, melyeket kiállottak. És mondá: Találunk-e mi egy ilyen férfiút? tegyük tehát őt barátunkká és frigytársunkká. És levelet írván, elküldé neki ez igék szerint, mondván: Sándor király Jonatásnak és az ő atyjafiának, üdvözletet! Hallottuk felőled, hogy hatalmas, vitéz férfiú vagy, és méltó arra, hogy barátunk légy. Azért téged ma nemzeted főpapjává rendelünk, és hogy a király barátjának neveztessél, (mihez külde neki egy bíbort és aranykoronát), érts velünk egyet dolgainkra nézve, és maradj velünk barátságban. És felöltözék Jonatás a szent köntösbe és százhatvanadik esztendő hetedik havában a sátoros ünnep napján, és hadsereget gyűjte, és sok fegyvert szerze. Meghallá Demeter e dolgot, és igen elszomorodék, mondván: Mit cselekedtünk, hogy Sándor megelőzött minket, a zsidókkal barátságot kötvén saját oltalmára? Én is írok nekik könyörgő igékkel, méltóságokat és ajándékokat (igérek), hogy segítségemre legyenek. És íra nekik ez ígékkel: Demeter király a zsidók nemzetének, üdvözletet! Hogy megtartottátok velünk a szövetséget, és megmaradtatok barátságunkban, és nem mentetek a mi elleneinkhez, hallottuk és örvendeztünk. Legyetek hát állhatatosak, hogy ezután is megtartsátok hozzánk a hűséget, és jótéteményekkel fizetünk majd nektek azokért, miket velünk cselekesztek. Sok tartozást elengedünk nektek, és ajándékokat adunk. Most tehát fölszabadítlak titeket és mind a zsidókat az adóktól, a só árát elengedem, a koronadíjt is elengedem és a vetemények harmadát, és a fagyümölcs felét, mi engem illet, nektek hagyom a mai naptól és ezután, hogy ne vétessék Júda földéről, se azon három várostól, melyek ahhoz adattak Szamariából és Galileából, a mai naptól és minden időben. Jerusalem pedig szent legyen és szabad az ő határaival; s a tizedek és adók övéi maradjanak. Lemondok a vár birtokáról is, mely Jerusalemben vagyon, és a főpapnak adom azt, hogy rendeljen abba férfiakat, kiket ő akar, őrizetűl. És mind a zsidókat, kik fogságban vannak Júda földéről országomban, szabadon bocsátom ingyen, hogy mindnyájan fölmentessenek az adóktól, még barmaikért is. És minden ünnep és szombat, az újhold ünnepei és a megrendelt napok, a három nap az ünnep előtt és a három nap az ünnep után, mind szabad és dologtól ment legyen minden zsidónak, kik az én országomban vannak; és senkinek se legyen hatalma valamit kezdeni és pört indítani valaki ellen közőlük bárminő dologban. És a zsidók közől írassék a király hadseregébe mintegy harminczezer férfiú; és azoknak zsold adassék, mint a király minden harczosainak. Némelyek közőlük rendeltessenek a nagy király erősségeibe, mások rendeltessenek az ország tisztségeire, melyek hűséget kivánnak; fejedelmeik is közőlük legyenek, és éljenek törvényeik szerint, a mint megparancsolta a király Júda földére nézve. És a három város is, melyek Judeához adattak Szamaria tartományából, Judeához számíttassék, hogy egy alatt legyenek, és ne hódoljanak más hatalomnak, hanem csak a főpapénak. Ptolemaist és annak határait ajándékúl adom a szentélynek, mely Jerusalemben vagyon, a szentély szükséges költségeire. Én is adok minden esztendőben tizenötezer siklus ezüstöt a királyi jövedelmekből, melyek engem illetnek. És mind a mi még hátra van, mit a tisztek nem adtak meg az előbbi esztendőkben, azt is adják a templom szükségeire. Ezeken fölűl az ötezer siklus ezüst is, melyet a szentély jövedelméből elvettek minden esztendőben, a szolgálatban levő papokat illesse. És mindazok, kik a templomba futnak, mely Jerusalemben vagyon, és annak egész környékére, habár a király ellen vétettek is bárminő dologban, bocsáttassanak el, és mindent, mijök országomban vagyon, szabadon bírjanak. És a szentély épitésére vagy megujitására a király jövedelméből fog költség adatni. Jerusalem falainak épitésére és megerősitésére köröskörűl a király jövedelméből adatik költség, úgyszinte a kőfalak fölépitésére is Judeában. Hallván Jonatás és a nép e beszédeket, nem hivének azoknak, és nem is fogadák el; mert megemlékeztek a nagy gonoszságról, melyet cselekedett vala Izraelben, fölötte nyomorgatván őket. Inkább Sándorhoz hajlának, mert ő volt előttök a békebeszéd első kezdője, és segítséget adának neki minden időben. Sándor király pedig nagy hadsereget gyűjtvén, a tábort Demeter ellen indítá. És megütközék a két király, és Demeter hada megfutamodván, Sándor űzőbe vevé őt, és rájok üte. És igen megsúlyosodék a harcz egész naplementig; és elesék Demeter az napon. És követeket külde Sándor Ptolomeushoz, Egyiptom királyához, ez ígék szerint, mondván: Mivelhogy visszatértem országomba, és beültem atyáim székébe, átvévén az uralkodást, és Demetert megvertem, és birtokomba vettem tartományunkat, és megvívtam vele, és megveretett ő és tábora miáltalunk, és beültünk az ő országa székébe: most tehát kössünk egymással barátságot; te add nekem leányodat feleségűl, és én vőd leszek, és adok neked is neki is hozzád illendő ajándékot. És felele Ptolomeus király, mondván: Boldog az a nap, melyen visszatértél atyáid földére, és beültél az ő országuk székébe. Megcselekszem neked, a mit írtál; de jőj elém Ptolemaisba, hogy lássuk egymást, és jegybe adom neked leányomat, a mint mondottad. És Ptolomeus kiméne Egyiptomból, ő és leánya, Kleopatra, és Ptolemaisba jöve a százhatvankettedik esztendőben. És eléje méne Sándor király, s amaz neki adá leányát, Kleopatrát, és menyekzőt tarta neki Ptolemaisban, mint királyokhoz illik, nagy pompával. És íra Sándor király Jonatásnak, hogy jőjön ki eléje. Ki elindúla dicsőséggel Ptolemaisba, és eléje méne ott a két királynak, adván nekik sok ezüstöt, aranyat és ajándékokat; és kedvet talála előttök. És egybegyűlének ellene a veszedelmes férfiak Izraelből, a gonosz férfiak, panaszt tévén ellene; de a király nem hallgata rájok. Sőt megparancsolá, hogy levévén Jonatásról az ő ruháit, bíborba öltöztessék őt; és úgy cselekvének. És maga mellé ülteté őt a király, és mondá fejedelmeinek: Menjetek vele a város közepére, és hirdessétek ki, hogy senki ne tegyen panaszt ellene bármi ügyben, és senki ne búsítsa őt bármi módon. És lőn, midőn meglátták, kik irígylik vala az ő dicsőségét, mely kihirdettetett, hogy bíborba van öltözve, mind elfutának; és fölmagasztalá őt a király, és főbaráti közé írá őt, vezérré tevé és részessé a fejedelemségben. És Jonatás visszatére Jerusalembe békével és örömmel. A százhatvanötödik esztendőben eljöve Demeter fia, Demeter, Krétából atyái földére. Hallván ezt Sándor király, igen elszomorodék, és visszatére Antiokiába. Demeter király pedig vezérré Apolloniust, a celeszíriai helytartót tevé, és nagy hadsereget gyüjtvén, Jamniához jöve; és Jonatáshoz, a főpaphoz külde, mondván: Te egyedűl állasz ellenünk, én pedig nevetséggé és csúffá lettem azért, hogy te hatalmat gyakorolsz ellenünk a hegyekben. Most tehát, ha bízol erődben, jőj le hozzánk a mezőre, és álljunk szembe ott egymással; mert velem van a hadak ereje. Kérdezzed és tanúld meg, ki vagyok én és a többiek, kik segítségűl vannak velem majd megmondják, hogy nem állhat meg lábatok mielőttünk, mert kétszer futottak meg atyáid az ő földükön. Most pedig mikép állhatsz meg ily lovasság és ily nagy sereg előtt a síkon, hol nincs kő, sem szikla, sem hely az elfutásra? Midőn meghallotta Jonatás Apollonius beszédét, fölindúla szivében, és választván tízezer férfiút, kiméne Jerusalemből, és hozzá jöve Simon, az ő atyjafia, segítségűl. És a tábort Joppéhez szállíták, de elrekeszték őt a várostól, mert Apollonius őrsége Joppéban vala, azért ostrom alá vevé azt. És megréműlvén a városbeliek, fölnyiták neki, s Jonatás elfoglalá Joppét. Ennek hallatára Apollonius elindíta háromezer lovast és nagy gyaloghadat, és Azotus felé méne, mintha be akarna térni, de hirtelen kiszálla a térségre, azért, hogy sok lovasa lévén, azokban bízik vala. De utána indula Jonatás Azotusba, és megütközének. És Apollonius a táborban ezer lovast hagy hátra lesben utánok. És megérté Jonatás, hogy les vagyon utána; és körűlvevék az ő táborát, és nyilakat lövöldözének a népre reggeltől estig; de a nép úgy álla, a mint parancsolta vala Jonatás; és annak lovai elfáradának. Ekkor kiterjeszté Simon az ő hadseregét, és a gyalogcsoport ellen bocsátá; mert a lovasság már elfáradt vala; és megveretének általa, és megfutamlának. A kik elszéledtek a mezőn, Azotusba szaladván, bemenének Betdágonhoz, az ő bálványukhoz, hogy ott megmentsék magokat.
Jonatás lerombolja Dágon templomát
De Jonatás fölgyujtá Azótust és a városokat annak környékén, és ragadománynyá tevé azokat és Dágon templomát, és a kik abba futottak, mind megégeté tűzzel. És a fegyver által elhullottak száma a megégettekkel együtt közel nyolczezer férfiú vala. És Jonatás elindítván onnét a tábort, Askalonhoz szállítá; és kimenének eléjök a városból nagy pompával. És visszatére Jerusalembe Jonatás és övéi, sok ragadománynyal. És lőn, midőn meghallotta Sándor király e dolgokat, még inkább megdicsőité Jonatást. És külde neki egy aranyboglárt, minőt a király rokonainak szoktak vala adni. És neki adá Akkaront és annak egész környékét örökségűl.