Matatiás pap ellenállása. A zsidók közől többen a pusztába futnak. Matatiás sereget gyüjt, s fölbátorítja a zsidókat, hogy a törvénytelen hatalom ellen magokat védelmezzék. Az ő halála.
1Ama napokban fölkele Matatiás, Jánosnak, Simeon fiának fia, a Joarib fiai közől való pap Jerusalemből, és megszálla Modin hegyén.2 És neki öt fia vala: János, ki Gaddisnak nevezteték,3 Simon, ki Tasinak nevezteték,4 Júdás, ki Makkabeusnak hivaték,5 Eleazár, ki Abaronnak nevezteték, és Jonatán, ki Affusnak nevezteték.6 Ezek láták a gonoszt, mely Júda népe között és Jerusalemben történik.7 És mondá Matatiás: Jaj nekem! miért születtem, hogy lássam népem romlását és a szent város romlását, és hogy ott üljek, mikor az ellenség kezébe adatik?8 A szentély idegenek kezébe jutott, annak temploma olyanná lett, mint a nemtelen ember.9 Az ő dicsőséges edényei fogságba vitetnek; vénei megölettek az utczákon, és ifjai elhullottak az ellenség fegyvere alatt.10 Melyik nemzet nem bírta örökségűl az ő országát, és nem foglalta el ragadományait?11 Minden ékessége elvétetett. A ki szabad vala, szolgálóvá lett.12 És ime szent helyeink, a mi szépségünk és fényességünk elpusztúltak, és pogányok fertőztették meg azokat.13 Minek éljünk tehát még tovább is?14 És megszaggatá ruháit Matatiás és az ő fiai, és szőrzsákokba öltözvén, igen sírának.15 És oda menének, kik Antiokus királytól küldettek vala, hogy kényszerítsék a Modin városába futottakat áldozni, és tömjént gyujtani, és az Isten törvényétől eltávozni.16 És Izrael népe közől sokan engedvén, hozzájok járulának; de Matatiás és az ő fiai állhatatosan megmaradának.17 És felelvén, a kik küldettenek vala Antiokustól, mondák Matatiásnak: Te fejedelem, legnevezetesebb és nagy vagy ezen városban, fiakkal és atyafiakkal ékeskedő;18 azért járúlj ide első, és cselekedd meg a király parancsát, mint megcselekedték mind a nemzetek és Júda férfiai és a kik Jerusalemben maradtak; és leszesz te és fiaid a király baráti között, és bővelkedni fogsz aranynyal, ezüsttel és sok ajándékkal.19 És felelvén Matatiás, mondá nagy szóval: Ha a nemzetek mind engednek is Antiokus királynak, hogy eltávozzék kiki az ő atyái törvényének szolgálatától, és elfogadja az ő parancsait,20 én és fiaim és atyámfiai a mi atyáink törvényének engedelmeskedünk.21 Mentsen meg Isten minket attól! hogy mi elhagyjuk az Isten törvényét és igazságait.22 Nem hallgatunk Antiokus király igéire, és nem áldozunk, megszegvén a mi törvényünk parancsát, hogy más úton járjunk.Matatiás és a hitehagyott
Gustave Doré (1832-1883), La Grande Bible de Tours (Alfred Mame et fils, Tours, 1866)
The Doré Bible Illustrations (Dover Publications, 1974) — A beolvasásokat rendelkezésre bocsátotta: Rev. Felix Just, S.J.23 És a mint elvégezte ez igék mondását, eléjárúla egy zsidó mindenki szemeláttára, a bálványoknak áldozni az oltáron, Modin városában, a király parancsa szerint.24 Látá ezt Matatiás, és elkeseredék úgy, hogy veséi reszketének, és fölgerjedvén haragja, a törvény itélete szerint rárohana, és megölé őt az oltáron.25 De az Antiokus király által küldött férfiút is, az áldozni kényszerítőt megölé azon időben, és az oltárt lerombolá.26 És buzgólkodék a törvény mellett, mint Fineesz cselekedett Zamrival, Salomi fiával.27 És fölkiálta Matatiás nagy szóval a városban, mondván? Mindaz, ki buzgólkodik a törvényért, fentartván a szövetséget, jőjön ki énutánam.28 És elfuta ő és fiai a hegyekre, mindenöket elhagyván a városban.29 Akkor sokan lemenének a pusztába, keresvén itéletet és igazságot.30 És letelepedének ott ők, fiaik, feleségeik és barmaik, mert elárada felettök a nyomorúság.31 És hirűl adaték a király férfiainak és a hadseregnek, mely Jerusalemben, Dávid városában vala: hogy némely férfiak, kik megvetették a király parancsát, rejtekhelyekre mentek a pusztákba, és sokan mentek utánok.32 És nyomban elérvén őket, harczot indítának ellenök szombatnapon.33 És így szólának hozzájok: Ellenünk állotok-e még most is? jertek ki, és cselekedjetek Antiokus király igéje szerint, és élni fogtok.34 De ők ezt mondák: Nem megyünk ki, és nem cselekeszszük meg a király igéjét, hogy megfertőztessük a szombatnapot.35 És amazok harczot indítának ellenök.36 Ők pedig nem felelének nekik, csak követ sem hajítának ellenök, s a rejtekhelyeket sem rakák be,37 mondván: Haljunk meg mindnyájan a mi együgyűségünkben; az ég és föld lesznek bizonyságaink, hogy igazságtalanúl vesztetek el minket.38 És azoktól haddal megtámadtatván szombatokon, ők, feleségeik és fiaik meghalának ezer emberig barmaikkal együtt.39 Megértvén ezt Matatiás és barátai, felette nagyon siraták őket.40 És mondá a férfiú az ő felebarátjának: Ha mindnyájan úgy cselekszünk, mint atyánkfiai cselekedtek, és nem harczolunk a pogányok ellen életünkért és törvényeinkért, csakhamar kiírtanak minket a földről.41 És elvégezék az napon, mondván: A mely ember haddal jő ránk szombatnapon, harczoljunk ellene, hogy ne haljunk meg mindnyájan, mint meghaltak atyánkfiai a rejtekhelyeken.42 Akkor hozzájok csatlakozék az asszideusok erős gyülekezete Izraelből, mindnyájan önként szítók a törvényhez.43 És mindazok, kik elfutottak a veszedelem elől, hozzájok adák magokat, és erősségökre lőnek.44 És sereget állítának, és haragjokban megverék a bűnösöket, és búsulásukban az istentelen férfiakat; a többiek pedig elfutának a pogányokhoz, hogy megszabadúljanak.45 És körűljára Matatiás és barátai, és leronták az oltárokat,46 és körűlmetélék a körűlmetéletlen gyermekeket mind a mennyit találtak Izrael határaiban, erősek lévén;47 és üldözék a kevélység fiait, és szerencsés lőn a dolog kezeikben;48 és megmenték a törvényt a pogányok kezeiből és a királyok kezeiből, és nem nevelének szarvat a bűnösnek.49 De elközelgetvén Matatiás halálának napjai, mondá fiainak: Minthogy erőt vőn a kevélység, és itt a büntetés, a pusztítás és az elkeseredett harag ideje,Matatiás buzdítja a zsidó menekülteket
Gustave Doré (1832-1883), La Grande Bible de Tours (Alfred Mame et fils, Tours, 1866)
The Doré Bible Illustrations (Dover Publications, 1974) — A beolvasásokat rendelkezésre bocsátotta: Rev. Felix Just, S.J.50 most tehát, fiaim! legyetek buzgó védői a törvénynek, és adjátok élteteket atyáitok szövetségeért.51 Emlékezzetek meg az atyák tetteiről, melyeket cselekedtek az ő idejökben, s nagy dicsőséget nyertek és örök nevet.52 Ábrahám nemde a kisértetben találtatott hívnek, és igazságúl tulajdoníttatott neki?53 József az ő szorongatása idején megőrizte a parancsolatot, és ura lett Egyiptomnak.54 Fineesz, a mi atyánk, buzgósággal égvén Isten iránt, az örök papság szövetségét nyerte.55 Jézus, véghez vivén a parancsot vezérré lett Izraelben.56 Káleb, midőn bizonyságot tett a gyülekezetben, örökséget nyert.57 Dávid az ő irgalmasságaért az ország örökös székét nyerte.58 Illés, midőn buzgósággal égett a törvényért, fölvétetett az égbe.59 Ananiás, Azariás és Misael hivén, megszabadúltak a lángból.60 Dániel az ő ártatlanságaért megszabadúlt az oroszlánok szájából.61 És így emlékezzetek vissza nemzedékről nemzedékre: a ki őbenne bízott, még senki sem veszté el erejét.62 És a bűnös férfiú igéitől ne féljetek; mert az ő dicsősége ganéj és féreg.63 Ma fölmagasztaltatik, és holnap már nem találják; mert a föld porává változik, és az ő szándéka megsemmisűl.64 Ti tehát, fiaim! erősödjetek meg, és cselekedjetek férfiasan a törvényért, mert ezáltal dicsőkké lesztek.65 És íme Simon, a ti atyátokfia, tudom, hogy jó tanácsú férfiú; őt hallgassátok mindenkoron, ő leszen nektek atyátok.66 És Júdás Makkabeus erős vitéz ifjúságától, ő legyen hadi fejedelmetek, és ő viselje a nép harczát.67 És gyüjtsétek magatokhoz a törvénynek minden teljesítőjét, és álljatok boszút a ti népetekért.68 Fizessétek meg a pogányok diját, és figyelmezzetek a törvény parancsolatára.69 És megáldá őket, és atyáihoz téteték.70 És meghala a száznegyvenhatodik esztendőben; és eltemetteték fiaitól atyái sirboltjába Modinban, és siratá őt egész Izrael nagy sírással.