Makkabeusok I. könyve 7

1 A százötvenegyedik esztendőben kimenvén Demeter, Szeleukus fia, Roma városából, kevesed magával egy tengermelléki városba jöve, és ott uralkodék. 2 És lőn, hogy midőn bement őseinek királyi városába, a serege megfogá Antiokust, és Líziást, eléje hozandók őket. 3 De megtudván a dolgot, mondá: Ne mutassátok nekem az ő orczájokat. 4 És a sereg megölé őket. És Demeter az ő országa királyiszékébe üle. 5 És gonosz, istentelen férfiak jövének Izraelből hozzája vezérökkel, Alcimussal, ki pap akar vala lenni. 6 És a népet bevádolák a királynál, mondván: Elvesztette Júdás és az ő atyafisága minden barátidat, és minket elűzött földünkről. 7 Most azért küldj egy embert, kinek hitelt adsz, hogy elmenvén, nézze meg mind a romlást, melyet cselekedett rajtunk és a király tartományain, és büntesse meg mind az ő barátit és azok segítőit. 8 És a király az ő baráti közől Bakidest választá, ki a nagy folyóvizen túl uralkodék az országban, és híve vala a királynak. És elküldé őt, 9 hogy nézze meg a romlást, melyet Júdás cselekedett; de az istentelen Alcimust is megerősíté a papságban, és megparancsolá neki, hogy álljon boszút Izrael fiain. 10 És fölkelvén, nagy hadsereggel jövének Júda földére; és követeket küldvén, szólának Júdáshoz és az ő atyjafiaihoz békés igékkel álnokúl. 11 De azok nem hajtának az ő beszédeikre, mert láták, hogy hadsereggel jöttek. 12 És egybegyűle Alcimushoz és Bakideshez az írástudók serege, követelni, a mi igazságos. 13 És Izrael fiai között elsők valának az asszideusok, kik békeséget kérének tőlök; 14 mert azt mondák: Áron ivadékából való papi ember jött, nem csal meg minket. 15 És ő békés igékkel szóla hozzájok, és megesküvék nekik, mondván: Nem leszünk ártalomra nektek, sem barátitoknak. 16 És hivének neki; ő pedig megfogván közőlük hatvan férfiút, megölé őket egy nap azon íge szerint, mely írva vagyon: 17 A te szenteid testeit és azok vérét kiontották Jerusalem körűl, és nem volt, ki eltemesse. 18 Ekkor félelem és rettegés szálla az egész népre, mert azt mondák: Nincs igazság és itélet bennök, mert megszegték a végzést és az esküt, melylyel megesküdtek. 19 És elindítá Bakides a tábort Jerusalemtől, és Bethzekához szállítá; és elküldvén, sokat megfoga azok közől, kik tőle elszöktek vala; s némelyeket a nép közől is megöle, s egy nagy kútba hánya. 20 És a tartományt Alcimusra bízván, segítséget hagya vele az ő oltalmára. És Bakides visszaméne a királyhoz. 21 Alcimus pedig igen törekszik vala az ő papifejedelemségeért. 22 És egybegyűlének hozzája mindnyájan a nép háborgatói, és elfoglalván Júda földét, nagy csapást tőnek Izraelben. 23 Látván Júdás mindazon roszat, melyet cselekedett Alcimus és a kik vele valának, Izrael fiain, sokkal többet, mint a pogányok. 24 Kiméne Judeának minden határaira és boszút álla a pártos férfiakon, és megszünének azontúl kirontani a tartományba. 25 Látván pedig Alcimus, hogy erőt vett Júdás és a kik vele valának, és észrevévén, hogy nem állhat meg előttök, visszatére a királyhoz, és sok vétekről vádolá őket. 26 És elküldé a király Nikánort, nemesebb fejedelmei egyikét, ki Izrael ellen gyűlölséget tart vala, és megparancsolá neki, hogy írtsa ki a népet. 27 És eljöve Nikánor Jerusalembe nagy hadsereggel, és elkülde Júdáshoz és az ő atyjafiaihoz békés igékkel csalárdúl, 28 mondván: Ne legyen harcz közöttem és közöttetek, kevés férfiúval jövök, hogy lássam orczáitokat békeségben. 29 És eljöve Júdáshoz, és békeségesen köszönték egymást; de a fegyveresek készen valának, hogy elragadják Júdást. 30 És tudtára lőn a dolog Júdásnak, hogy csalárdsággal jött hozzája; és megijede tőle, és többé nem akará látni az ő orczáját. 31 Észrevévén Nikánor, hogy napfényre jött az ő szándéka, kiméne Júdás ellen harczra Kafarsalamához. 32 És elhulla Nikánor hadseregéből közel ötezer férfiú, és elfutának Dávid városába. 33 És e dolgok után fölméne Nikánor Sion hegyére. És kijövének a nép papjai közől köszönteni őt békeséggel, és megmutatni neki az égőáldozatokat, melyeket a királyért áldoztanak. 34 De kicsúfolván, megveté őket és megfertőzteté, és kevélyen szóla, 35 és megesküvék haragjában, mondván: Ha Júdás és az ő serege kezembe nem adatik, mihelyt békével visszatérek, fölgyujtom ezt a házat. És eltávozék nagy haraggal. 36 És bemenének a papok, és megállának az oltár és templom előtt, és sírván így szólának: 37 Uram! te választottad ezt a házat, hogy abban a te neved segítségűl hivassék, hogy imádság és könyörgés háza legyen a te népednek. 38 Állj boszút ez emberen és az ő hadseregén, hogy essenek el fegyver által; emlékezzél meg az ő káromlásaikról, és ne engedd nekik, hogy megmaradjanak. 39 És kiméne Nikánor Jerusalemből, és a tábort Betóronhoz szállítá; és eléje jöve a szíriai hadsereg. 40 Júdás pedig Adarzához szálla háromezer férfiúval; és imádkozék Júdás, mondván: 41 Mivel a Szennakerib királytól küldöttek káromlottak téged, Uram! kiment az angyal és közőlük megölt száznyolczvanötezeret; 42 úgy rontsd meg ezt a hadsereget a mi szemünk előtt ma, tudják meg a többiek, hogy ő gonoszúl szólott a te szentélyedről; és itéld meg őt gonoszsága szerint. 43 És megütközének a hadseregek Ádár havának tizenharmadik napján; és megvereték Nikánor tábora, s ő maga először esék el a csatában. 44 Látván pedig az ő hadserege, hogy Nikánor elesett, elhányák fegyvereiket, és megfutamlának. 45 És kergeték őket egy napi járó földre, Adazertől a mint Gazarába jutnak, és jelűl harsonákat fúvának utánok. 46 És kimenének Judea minden faluiból köröskörűl, és ide s tova hányák őket, kik ismét beléjök ütközének; és elhullának mindnyájan a fegyver alatt, közőlük csak egy sem maradván meg. 47 És ragadományaikat zsákmányúl vevék, és levágák Nikánor fejét és jobb kezét, melyet kevélyen kinyujtott vala, és elhozván fölfüggeszték Jerusalem előtt. 48 És a nép igen örűle, és azt a napot nagy vigaságban tölték. 49 És rendelé (Júdás), hogy minden esztendőben megüljék azt a napot, Ádár havának tizenharmadik napját. 50 És megnyugovék Júda földe kevés ideig.