Krónikák első könyve 17

1 Mikor pedig Dávid az ő házában lakott, mondá Nátán prófétának: Ime én czedrusfaházban lakom; az Úr szövetségszekrénye pedig bőrök alatt vagyon. 2 És mondá Nátán Dávidnak: Mind a mi szivedben van, cselekedd meg, mert az Isten veled vagyon. 3 Lőn tehát azon éjjel az Isten beszéde Nátánhoz, mondván: 4 Eredj és szólj az én szolgámnak, Dávidnak: Ezeket mondja az Úr: Nem te építesz nekem lakóházat. 5 Mert nem laktam házban az időtől, melyen kihoztam Izraelt e napiglan, hanem mindenkor változtattam a hajlék helyeit, és sátorban 6 laktam egész Izraellel. Vajjon szólottam e Izrael csak egy birájának is, kiknek parancsoltam, hogy népemet legeltessék, és mondottam-e: Miért nem építetek nekem czedrusfa-házat? 7 Most azért igy szólj az én szolgámnak, Dávidnak: Ezeket mondja a seregek Ura: Én vettelek föl téged, midőn a legeltetésben a nyájat követted, hogy vezére légy az én népemnek, Izraelnek. 8 És veled voltam, akárhová mentél; és megöltem minden ellenségeidet előtted, és nevet szerzettem neked, mint egynek a nagyok közől, kik híresek a földön. 9 És helyet adtam az én népemnek, Izraelnek; elplántáltatik ő és benne lakik, és többé ki nem mozdíttatik, a gonoszság fiai sem nyomják el őket, mint eleinte, 10 azon napoktól, melyekben bírákat adtam népemnek, Izraelnek, és megaláztam minden ellenségeidet. Azt hirdetem tehát neked, hogy az Úr neked házat épít. 11 És miután eltöltöd napjaidat, hogy atyáidhoz menj, föltámasztom utánad ivadékodat, ki fiaid közől leszen; és megerősítem az ő országát. 12 Ő fog nekem házat építeni, és megerősítem királyi székét mindörökké. 13 Én atyja leszek, és ő fiam lesz; és irgalmasságomat nem veszem el tőle, mint elvettem attól, ki előtted volt. 14 És az én házamba és országomba helyezem őt mindörökre, és az ő királyi széke igen erős leszen örökké. 15 Mind az igék szerint és mind e látomás szerint, így szóla Nátán Dávidnak. 16 És mikor eljött Dávid király, és leült az Úr előtt, mondá: Ki vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam, hogy ilyeneket cselekedjél velem? 17 De ez is kevésnek látszott színed előtt, és azért szólottál szolgád háza felől jövendőre is; és tekintélyessé tettél engem minden emberek fölött, Uram Isten! 18 Mit mondhat többé Dávid, midőn ily dicsővé tetted szolgádat, és ismered őt? 19 Uram! a te szolgádért szived szerint cselekedted mind e nagy dolgot, és azt akartad, hogy tudva legyenek minden nagy tetteid. 20 Uram! nincs hozzád hasonló, és nincs más Isten tekivüled, mindazok szerint, miket füleinkkel hallottunk; 21 mert melyik más nép olyan, mint a te néped, Izrael, az egy nemzet a földön, melyhez az Isten ment, hogy megszabadítsa, és maga népévé tegye, és az ő nagy és rettenetes voltával kiűzze a nemzeteket annak színe elől, kit Egyiptomból kiszabadított? 22 És népedet, Izraelt, magad népévé tetted mindörökké, és te Uram! az ő Istene lettél. 23 Most azért Uram! az ige, melyet a te szolgádnak és az ő háza felől szólottál, erősödjék meg mindörökké, és cselekedjél, a mint szólottál. 24 És maradjon meg és magasztaltassék föl a te neved mindörökké, és mondassék: A seregek Ura az Izrael Istene, és az ő szolgája, Dávid háza maradandó őelőtte. 25 Mert Uram Istenem! te nyitottad meg szolgád fülét, hogy házat építs neki; és szolgád azért talált bizodalmat, hogy imádkozzék előtted. 26 Most azért, Uram, te Isten vagy, és szolgádnak annyi sok jót szólottál, 27 és elkezdetted megáldani szolgád házát, hogy mindenkor előtted legyen: mert Uram a te áldásoddal áldott lesz mindörökké.