Krónikák első könyve 21

1 A sátán pedig Izrael ellen támada, és fölindítá Dávidot, hogy számlálja meg Izraelt. 2 És mondá Dávid Joábnak és a nép fejedelmeinek: Menjetek, és számláljátok meg Izraelt, Berszabeétől Dánig; és hozzátok meg nekem számát, hadd tudjam. 3 És felelé Joáb: Az Úr szaporítsa meg népét százannyira, a mint most vagyon, nem a te szolgáid-e mindnyájan, uram királyom? miért tudakozza ezt az én uram, mi vétkűl tulajdoníttatik majd Izraelnek? 4 De a király beszéde hatalmasabb volt; és kiméne Joáb és eljárá egész Izraelt; és visszatére Jerusalembe. 5 És átadá Dávidnak azok számát, kiket eljárt vala, és találtaték az egész Izrael száma ezerszer ezer és százezer fegyverfogható férfiú; Júdából pedig négyszáz hetvenezer hadakozó. 6 Mert Lévit és Benjamint nem számlálta meg, mivelhogy Joáb kedve ellen teljesíté a király parancsát. 7 De Istennek nem tetszék a parancs; és megveré Izraelt. 8 És mondá Dávid az Istennek: Igen vétkeztem, hogy ezt cselekedtem; kérlek vedd el szolgád gonoszságát, mert esztelenűl cselekedtem. 9 És szóla az Úr Gádnak, Dávid látójának, mondván: 10 Eredj és szólj Dávidnak, és mondd meg neki: Ezeket mondja az Úr: Három közől választást engedek neked: válaszsz egyet, a mit akarsz, és megcselekszem. 11 És mikor Gád Dávidhoz jött, mondá neki: Ezeket mondja az Úr: Válaszsz, a mit akarsz. 12 Vagy három esztendeig az éhséget; vagy hogy három hónapig fuss ellenségeid előtt, és kardjoktól meg ne menekedhessél; vagy harmadnapig az Úr kardja és mirigyhalál legyen a földön, és az Úr angyala öldököljön Izrael minden határaiban; most tehát lásd, mit feleljek annak, ki engem küldött. 13 És mondá Dávid Gádnak: Minden felől szorongattatom; de jobb az Úr kezébe esnem, mert nagy az ő irgalmassága, mint az emberek kezeibe. 14 Az Úr tehát mirigyhalált bocsáta Izraelre; és elhulla Izraelből hetvenezer férfiú.

15 És angyalt bocsáta Jerusalembe, hogy azt megverje; és midőn vereték, látá az Úr, és megkönyörűle a csapás nagy volta miatt, és parancsolá az ölő angyalnak: Elég, szűnjék meg már kezed. Az angyal pedig a jebuzeus Ornán szérűje mellett áll vala. 16 És Dávid fölemelvén szemeit, látá az Úr angyalát állani az ég és föld között, kivont karddal kezében, és Jerusalem ellen fordulva: és mind ő, mind a vének szőrzsákokba öltözve, arczczal a földre esének. 17 És mondá Dávid az Istennek: Nem én vagyok-e, ki meghagytam, hogy számláltassék meg a nép? Én, a ki vétkeztem; én, a ki gonoszat cselekedtem; ez a nyáj mit érdemlett? Én Uram Istenem! forduljon, kérlek, a te kezed ellenem és atyám háza ellen; de néped ne veressék. 18 Az Úr angyala pedig megparancsolá Gádnak, mondja meg Dávidnak: menjen föl és épitsen oltárt az Úr Istennek a jebuzeus Ornán szérűjén. 19 Fölméne tehát Dávid, Gád beszéde szerint, melyet neki szólott vala az Úr nevében. 20 Ornán pedig mikor föltekintett és meglátta az angyalt, ő és vele négy fia, elrejtezének; mert az időben búzát nyomtat vala a szérűn. 21 Azért mikor Dávid Ornánhoz ment, meglátá őt Ornán, és eléje indúla a szérűről, és meghajola előtte arczczal a földig borúlván. 22 És mondá neki Dávid: Add nekem szérűd helyét, hadd épitsek azon oltárt az Úrnak; úgy hogy a mennyit ér, annyi ezüstöt végy érette, és a csapás szűnjék meg a népről. 23 Mondá pedig Ornán Dávidnak: Vedd el, és azt cselekedje az én uram királyom, a mi neki tetszik: de tulkokat is adok égőáldozatra, és csépeket fa helyett, és buzát eledeláldozatra, mindent örömest adok. 24 És mondá neki Dávid király: Nem úgy leszen, hanem ezüstöt adok, a mennyit ér; mert nem kell tőled elvennem, és úgy áldoznom az Úrnak ingyenvaló égő áldozatokat. 25 Dávid tehát Ornánnak a helyért hatszáz igaz mértékű siklust ada. 26 És oltárt építe ott az Úrnak, és égő- és hálaáldozatokat tőn, és segítségűl hivá az Urat, és meghallgatá őt az égből tűz által az égőáldozat oltárán. 27 És az Úr parancsola az angyalnak, és hüvelyébe tevé kardját. 28 Dávid tehát látván, hogy az Úr meghallgatta őt a jebuzeus Ornán szérűjében, mindjárt áldozatokat tőn ott. 29 Az Úr hajléka pedig, melyet Mózes csinált vala a pusztában, és az égőáldozatok oltára, az időben Gábaon magasán vala. 30 És nem mehete Dávid az oltárhoz, hogy ott könyörögjön az Úrnak; mert igen nagy félelemmel rettent vala meg, látván kardját az Úr angyalának.