Királyok III. (I.) könyve 18

1 Sok idő mulva, lőn az Úr igéje Illéshez a harmadik esztendőben, mondván: Menj el, és mutasd meg magadat Ákábnak, hogy adjak esőt a föld szinére. 2 Elméne tehát Illés, hogy megmutassa magát Ákábnak; nagy éhség vala pedig Szamariában. 3 És hívá Ákáb háza sáfárát, Abdiást; Abdiás pedig igen féli vala az Urat. 4 Mert mikor Jezabel az Úr prófétáit öldöste, ő száz prófétát vitt el, és elrejté őket ötvenenkint barlangokba, és táplálá őket kenyérrel és vízzel. 5 Mondá azért Ákáb Abdiásnak: Menj el az országba minden vizkúthoz és minden völgybe, hatalán füvet találhatnánk, és megtarthatnók a lovakat és öszvéreket, hogy a barmok mindenestűl el ne veszszenek. 6 És föloszták magoknak a tartományokat, hogy azokat körűljárják; Ákáb egyik úton megyen vala, és Abdiás a másik úton külön. 7 És mikor Abdiás az úton vala, Illés találkozék vele; ki megismervén őt, arczára borúla, és mondá: Nem te vagy-e uram, Illés? 8 Kinek ő felelé: Én. Menj el, és mondd meg uradnak: Jelen vagyon Illés. 9 És amaz: Mit vétettem, úgymond, hogy engem, szolgádat, kezébe adsz Ákábnak, hogy megöljön? 10 Él a te Urad Istened! hogy nincs nemzet vagy ország, a hova nem küldött uram, téged keresvén; és midőn mindnyájan azt felelték: Nincs itt… megesketett minden országot és nemzetet, mivel semmikép sem találtak föl. 11 És most te azt mondod nekem: Eredj, és mondd uradnak: Jelen vagyok Illés. 12 És mikor majd elmegyek tőled, az Úr lelke elviszen téged olyan helyre, melyet én nem ismerek, és bemenvén, megjelentem Ákábnak, és nem találván téged, megöl engem; a te szolgád pedig féli az Urat gyermekségétől kezdve. 13 Nem mondották-e meg neked, uramnak, mit cselekedtem, mikor Jezabel az Úr prófétáit öldöste, hogy elrejtettem az Úr prófétái közől száz férfiút, ötvenenkint barlangokba, és tápláltam őket kenyérrel és vizzel? 14 És most te azt mondod: Menj el és mondd Uradnak: Jelen vagyon Illés; hogy megöljön engem? 15 És mondá Illés: Él a seregek Ura Istene! kinek színe előtt állok, hogy ma megjelenek előtte. 16 Elméne tehát Abdiás Ákáb elé, és megjelenté neki; és Ákáb eléje méne Illésnek. 17 És mikor meglátta őt, mondá: Te vagy-e az, ki fölháborítod Izraelt? 18 És amaz mondá: Nem én háborítottam föl Izraelt, hanem te és atyád háza, kik elhagytátok az Úr parancsait, és Baalimot követtétek. 19 Mindazáltal küld el most, és gyüjtsd egybe hozzám egész Izraelt Kármél hegyére, és Baal négyszázötven prófétáját, és a berkek négyszáz prófétáját, kik Jezabel asztaláról esznek. 20 Elkülde Ákáb Izrael minden fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat Karmél hegyére. 21 Illés pedig közeledvén az egész néphez, mondá: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baal, kövessétek azt. És a nép egy szót sem felelt neki. 22 És Illés mondá ismét a népnek: Én egyedűl maradtam meg az Úr prófétája; Baal prófétái pedig négyszáz és ötven férfiak. 23 Adassék nekünk két tulok, és ők válaszszák magoknak az egyik tulkot, és darabokra vagdalván, rakják a fára, tüzet pedig ne tegyenek alája; és én a másik tulkot áldozom föl, és a fára rakom, tüzet pedig nem teszek alája. 24 Híjátok segítségűl isteneitek neveit, és én Uram nevét hívom segítségűl; és a mely Isten meghallgat a tűz által, ő legyen Isten. Felelvén az egész nép, mondá: Helyes indítvány! 25 Mondá tehát Illés Baal prófétáinak: Válaszszátok magatoknak az egyik tulkot, és áldozzatok először, mert többen vagytok, és híjátok segítségűl isteneitek neveit, és ne tegyetek tüzet alája. 26 Kik elvivén a tulkot, melyet nekik adott vala, föláldozák, és segítségűl hivák Baal nevét reggeltől délig, mondván: Baal! hallgass meg minket. És nem vala szózat, sem a ki felelne; és átugrándozák az oltárt, melyet csináltak vala. 27 És midőn már dél lett, Illés csúfolá őket, mondván: Kiáltsatok nagyobb szóval; mert isten ő, és talán beszélget, vagy a vendégfogadóban vagyon, vagy az úton, vagy bizony tán alszik, hogy fölserkenjen. 28 Kiáltának tehát nagy szóval, és metélik vala magokat szokásuk szerint késekkel és tőrökkel, míg a vér elborítá őket. 29 Miután pedig elmúlt a dél, s ők mégis prófétálván, eljött az idő, melyen áldozni szoktak; és szózat nem hallatszék, és senki nem felele, s nem figyelmeze az imádkozókra; 30 mondá Illés az egész népnek: Jőjetek hozzám. És hozzá járúlván a nép, fölállittatá az Úr oltárát, mely lerontatott vala. 31 És tizenkét követ vőn Jákob fiai nemzetségeinek száma szerint, kihez az Úr beszéde lett, mondván: Izrael leszen neved. 32 És a kövekből oltárt építe az Úr nevében, és vízárkot csinála, mintegy két barázdányit az oltár körűl, 33 és elrendezé a fát, és elosztá tagonkint a tulkot, és a fára tevé, 34 és mondá: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. És ismét mondá: Cselekedjétek azt másodszor is. Kik mikor másodszor megcselekedték, mondá: Harmadszor is ugyanezt cselekedjétek. És harmadszor is megtevék, 35 és foly vala a víz az oltár körűl, és az árok verme megtelék. 36 És mikor már ideje volt, hogy föláldozzák az égőáldozatot, oda járulván Illés próféta, mondá: Ábrahám, Izsák és Izrael Ura Istene! mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, és én a te szolgád, és parancsod szerint cselekszem mindezeket. 37 Hallgass meg engem, Uram! hallgass meg engem; hadd tanúlja meg ez a nép, hogy te vagy az Úr Isten, és te térítetted meg ismét szivöket. 38 Ekkor leszálla az Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot és a fát és köveket, a port is és a vizet, mely az árokban vala, fölnyalván. 39 Látván ezt az egész nép, arczra borúla, és mondá: Az Úr, ő az Isten! az Úr, ő az Isten!

40 És mondá nekik Illés: Fogjátok el Baal prófétáit, és csak egy se szaladjon el közőlük. Kiket miután megfogtak, vivé őket Illés Ciszon patakához, és ott megölé őket. 41 És mondá Illés Ákábnak: Menj föl, egyél és igyál; mert sok eső zúgása vagyon. 42 Fölméne Ákáb, hogy egyék és igyék; Illés pedig fölméne a Karmél tetejére és a földre borúlván, arczát térdei közé tevé. 43 És mondá szolgájának: Eredj föl, és nézz a tenger felé. Ki mikor fölment és arra tekintett, mondá: Nincs semmi. És ismét mondá neki: Menj vissza hétszer. 44 Hetedszer pedig ime egy kis felhőcske, mint egy ember nyoma, jő vala fel a tengerből. És mondá: Eredj föl, és mondjad Ákábnak: Fogass szekeredbe, és menj le, hogy el ne érjen az eső. 45 És midőn ide s tova fordúlt, ime az egek elsötétűlének, és felhő és szél és nagy eső lőn. Felülvén tehát Ákáb, Jezrahelbe méne. 46 És az Úr keze lőn Illésen, és felövezve ágyékát, fut vala Ákáb elől, míg Jezrahelbe jutott.