Királyok (Sámuel) I. könyve 18

1 És lőn, mikor a szólást elvégezte Saullal, Jonatás lelke egybeforrada Dávid lelkével, és szereté őt Jonatás, mint a maga lelkét. 2 És elvivé őt Saul azon nap, és nem engedé neki, hogy visszatérjen atyja házába. 3 Szövetséget kötének pedig Dávid és Jonatás; mert szereté őt, mint a maga lelkét. 4 Úgy hogy Jonatás megfosztá magát köntösétől, melybe öltözve volt, és Dávidnak adá azt, és többi ruházatát is, sőt kardját és kézíját és övét is. 5 És eljár vala Dávid mindazokban, mikre Saul őt küldötte, okosan viselvén magát; és Saul a hadakozó férfiak fejedelmévé tevé őt, és kedves vala az egész nép szemei előtt, és főképen Saul szolgái előtt. 6 Midőn pedig Dávid a filiszteust megvervén, visszatére, kimenének az asszonyok Izrael minden városaiból, énekelve és tánczolva, Saul király elé, vigaság dobjaival és hangszerekkel. 7 És éneklének az asszonyok, játszván és mondván: Saul ezeret vert meg, és Dávid tízezeret. 8 Igen megharaguvék pedig Saul, és nem tetszék szemei előtt e beszéd, és mondá: Dávidnak tízezeret adtak, és nekem ezeret adtak: mi kell egyéb neki, mint csak a királyság? 9 Saul azért nem jó szemmel nézi vala Dávidot az naptól és azután is. 10 Másodnap múlva pedig a gonosz lélek az Istentől Saulra rohana, s ez prófétál vala házában; Dávid pedig pengeti vala kezével a hárfát, mint egyéb napokon. És Saul dárdát tart vala,

11 és kiveté azt, gondolván, hogy Dávidot a falhoz szegezheti; de Dávid elhajola az ő arcza elől másodszor. 12 És Saul fél vala Dávidtól, mivelhogy az Úr ezzel lévén, tőle eltávozott vala. 13 Saul azért elküldé őt magától, és ezer férfiú hadnagyává tevé őt; s ki- és bejár vala a nép láttára. 14 És Dávid okosan jár vala el minden útain, az Úr vele lévén. 15 Saul tehát látá, hogy igen okos, és tartani kezde tőle. 16 Dávidot pedig egész Izrael és Júda szereti vala; ő járván ki és be előttök. 17 És mondá Saul Dávidnak: Ime nagyobbik leányom, Mérob, őt adom neked feleségűl; csak légy erős férfiú, és harczolj az Úr hadaiban. Saul pedig gondolja vala, mondván: Kezem ne legyen rajta, hanem a filiszteusok keze legyen rajta. 18 Dávid pedig mondá Saulnak: Ki vagyok én, vagy mi az én életem, vagy atyám nemzetsége Izraelben, hogy a király veje legyek? 19 Eljövén pedig az idő, mikor Saul leányát, Mérobot, Dávidnak kelle adni, a molatíta Hadrielnek adaték az feleségűl. 20 Dávidot pedig megszereté Míkol, Saul második leánya. S ez hírűl viteték Saulnak, és tetszék neki. 21 És mondá Saul: Neki adom őt, hogy vesztére legyen, és a filiszteusok keze legyen rajta. És mondá Saul Dávidnak: Két dologért leszesz ma vőm. 22 És Saul parancsolá szolgáinak: Szóljatok titkon Dáviddal, mondván: Ime tetszel a királynak, és minden szolgája szeret téged; most azért légy a király veje. 23 És Saul szolgái elbeszélék Dávid hallatára mind ez igéket. És mondá Dávid: Csekély dolognak látszik-e nektek a király vejévé lenni? Én pedig szegény és vagyontalan férfiú vagyok. 24 És hírűlvivék Saulnak a szolgák, mondván: Ilyen igéket mondott Dávid. 25 Saul pedig mondá: Igy szóljatok Dávidnak: Nincs a királynak szüksége jegyajándékra, hanem csak száz filiszteus szemérmi előbőrére, hogy boszúállás legyen a király ellenségein. Saul pedig a filiszteusok kezébe szándékozik vala ejteni Dávidot. 26 És midőn szolgái hírűl vitték Dávidnak az igéket, melyeket Saul mondott vala, tetszék a beszéd Dávid szemei előtt, hogy a király veje lehessen. 27 És kevés nap után fölkelvén Dávid, elméne a férfiakkal, kik alatta valának. És megvere a filiszteusokból kétszáz férfiút, és elhozá azok szemérmi előbőrét, és leszámlálá a királynak, hogy veje lehessen. Azért Saul neki adá leányát, Míkolt feleségűl. 28 És látá Saul és megérté, hogy az Úr Dáviddal vagyon. Míkol pedig, Saul leánya, szereti vala őt. 29 És Saul még inkább kezde félni Dávidtól; és Saul ellensége lőn Dávidnak minden időben. 30 És midőn kijövének a filiszteusok fejedelmei, az ő kijövetelök kezdetétől Dávid okosabban viseli vala magát Saul minden szolgáinál és neve igen híres lőn.