Királyok (Sámuel) I. könyve 2

1 Örvend az én szívem az Úrban, és szarvam fölmagasztaltatott Istenemben; megnyílik, szájam ellenségeimre; mert vígadok szabadításodban. 2 Nincs oly szent, mint az Úr; mert nincs is más kivűled, és nincs oly erős, mint a mi Istenünk. 3 Ne szaporítsatok kevély szókat, dicsekedvén: távozzanak el a régiek szájatokból; mert tudományok Istene az Úr, és előtte tárvák a gondolatok. 4 Az erősök kézija meggyőzetett, és az erőtlenek felöveztettek erősséggel. 5 Kik azelőtt jóllaktak, kenyérért bérbe adták magokat, és az éhezők megelégíttettek; sőt a magtalan is sokat szült, és kinek sok fia vala, megerőtlenedett. 6 Az Úr öl és elevenít, levisz a poklokra és visszahoz. 7 Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít, megaláz és fölemel. 8 Felkölti a porból a szűkölködőt, és a szemétből fölemeli a szegényt, hogy a fejedelmekkel üljön, és a dicsőség székét bírja. Mert az Úréi a föld sarkai, és azokra helyezte a világot. 9 Szenteinek lábait megőrzi, és az istentelenek a sötétben elnémúlnak; mert nem a maga erősségében erős a férfiú. 10 Az Urat rettegik ellenségei, és rájok dörög az egekben; az Úr megitéli a föld határait, és uralmat ad királyának, és fölkentjének szarvát fölemeli. 11 És elméne Elkana Ramatába, az ő házába; a gyermek pedig az Úr szine előtt szolgál vala Héli papnál. 12 De Héli fiai, Bélial fiai lévén, nem gondolának az Úrral, 13 sem a papok tisztével a nép között; hanem ha valaki áldozatot tesz vala, eljöve a pap szolgája, mikor a húst főzék, háromágú villával kezében, 14 és beüté azt a katlanba, vagy az üstbe, vagy a fazékba, vagy a csuporba, és a mit felvőn a villával, a pap magának vevé. Igy cselekvének a Sílóba jövő egész Izraellel. 15 Sőt még mielőtt meggyujták a kövérséget, eljöve a pap szolgája, és mondá az áldozónak: Adj húst nekem, hadd főzzem meg a papnak; mert nem veszek el tőled főtt húst, hanem csak nyerset. 16 És ha mondá neki az áldozó: Gyujtassék meg először szokás szerint a kövérség, s azután végy magadnak, a mennyit lelked kíván; felelvén, mondá neki: Nem úgy, hanem most adj, mert különben erővel elveszem. 17 Igen nagy vala tehát a szolgák bűne az Úr előtt, mert elidegenítették az embereket az Úr áldozatától. 18 A gyermek Sámuel pedig szolgál vala az Úr színe előtt, gyolcs efódba öltözötten. 19 És köntöskét csinála neki anyja, elhozván azt a rendelt napokon, midőn fölment férjével, hogy áldozzák az esztendőnkénti áldozatot. 20 És Héli megáldá Elkanát és feleségét, és mondá neki: Adjon neked az Úr magzatot ez asszonytól a zálogért, melyet az Úrnak adtál. És elmenének lakhelyökre. 21 Az Úr tehát tekinte Annára, s ez fogana és szüle három fiút és két leányt; és a gyermek Sámuel nagy lőn az Úr előtt. 22 Héli pedig igen vén vala, és hallá mind, a miket fiai cselekesznek vala egész Izraelnek; és miképen hálnak a hajlék ajtajánál őrködő asszonyokkal, 23 és mondá nekik: Miért cselekesztek efféle dolgokat, oly igen gonosz dolgokat, melyeket én az egész néptől hallok? 24 Nem úgy, fiaim, nem jó hir az, melyet én hallok, hogy vétekre viszitek az Úr népét. 25 Ha ember embernek vét, megengesztelhető iránta az Isten; de ha az Úr ellen vét az ember, ki fog érette könyörögni? És nem hallgaták atyjok szavát; mert az Úr meg akará őket ölni. 26 A gyermek Sámuel pedig nagyobb lőn, és növekedék, és kedves vala mind az Úrnál, mind az embereknél. 27 Jöve pedig az Isten embere Hélihez, és mondá neki: Ezeket mondja az Úr: Nem nyilván jelentem-e meg atyád házának, mikor Egyiptomban voltak Fáraó házában? 28 Én őt választottam magamnak Izrael minden nemzetségéből pappá, hogy fölmenjen oltáromhoz, és nekem jóillatú szert gyujtson, és efódot viseljen előttem; és atyád házának adtam mindent Izrael fiainak áldozataiból. 29 Miért rúgtátok el sarkatokkal az én áldozatomat és ajándékaimat, melyekről parancsoltam, hogy mutassák be a templomban; és többre becsülted fiaidat, mint engemet, hogy megettétek az én népem, Izrael minden áldozatának zsengéit? 30 Azért ezt mondja Izrael Ura Istene: Szólván szólottam, hogy a te házad és atyád háza szolgáljon színem előtt mindörökké. De most azt mondja az Úr: Távol legyen az tőlem; hanem a ki engem dicsőitend, megdicsőitem őt, a kik pedig megvetnek, megvetettek lesznek. 31 Ime eljőnek a napok, és elvágom karodat és atyád háza karját, hogy vén ne legyen házadban. 32 És vetélytársat fogsz látni a templomban, midőn Izrael mindenben szerencsés leszen, és vén soha sem lesz házadban; 33 mindazáltal nem veszem el egészen a tőled eredő nemzetséget oltáromtól, hanem hogy megfogyatkozzanak szemeid, és lelked elepedjen, nagy része házadnak meghal, mikor emberkorba jut. 34 Ez leszen pedig neked a jel, mi jő két fiadra, Ofnira és Fineeszre: Egy nap halnak meg mind a ketten. 35 És hív papot támasztok magamnak, ki szivem és lelkem szerint fog cselekedni, és annak hív házat építek, és az én fölkentem előtt fog járni mindenkoron. 36 És meg történik majd: hogy a ki házadban megmarad, eljő, hogy imádkozzanak érette; és visz egy ezüst pénzt és egy kalácsot, és mondani fogja: Kérlek, juttass engem egy papi részhez, hogy egy falat kenyeret egyem.