Királyok (Sámuel) I. könyve 25

1 Meghala pedig Sámuel, és egybegyűle egész Izrael, és siraták őt, és eltemeték házában, Ramatában. És fölkelvén Dávid, leméne Fárán pusztájába. 2 Vala pedig egy férfiú Maon pusztájában, és birtoka vala a Karmélon, és igen gazdag ember vala, háromezer juha és ezer kecskéje lévén; és történék, hogy az ő nyája nyireték a Karmélon. 3 A férfiú neve pedig Nábál vala, és felesége neve Abigail; és az asszony igen okos és szép vala, férje pedig kemény és igen gonosz és rosz erkölcsű, Káleb nemzetségéből. 4 Mikor tehát hallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál nyáját nyireti, 5 elkülde tíz ifjat, és mondá nekik: Eredjetek föl Karmélba, és menjetek Nábálhoz, és köszöntsétek őt nevemmel békeségesen, 6 és mondjátok: Békeség legyen atyámfiainak és neked, és békeség házadnak, és mindennek, a mid vagyon, legyen békeség. 7 Hallottam, hogy nyírnek, pásztoraid, kik velünk voltak a pusztában; soha sem voltunk nekik bántásukra, és soha semmi hija nem volt a nyájnak az egész időben, melyen velünk voltak a Karmélon. 8 Kérdezd meg szolgáidat, és megjelentik neked. Most azért találjanak kedvet szolgáid a te szemeid előtt; mert jó napon jöttünk. A mit kezed talál, azt add szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak. 9 És mikor Dávid szolgái oda juttottak, elmondák mindez igéket Nábálnak Dávid nevével, és hallgatának. 10 Nábál pedig felelvén Dávid szolgáinak, mondá: Kicsoda Dávid? és kicsoda Izai fia? ma megsokasodtak a szolgák, kik elszöknek uraiktól. 11 Elvegyem-e azért kenyereimet és vizemet és a barmok húsát, melyeket nyírőimnek öltem, és azon férfiaknak adjam-e, kikről nem tudom, hová valók? 12 Visszamenének tehát Dávid szolgái az ő útjokon, és visszatérvén, eljutának hozzá, és hírűl adák neki mind az igéket, melyeket amaz mondott vala. 13 Akkor Dávid mondá szolgáinak: Kösse föl kiki kardját. És kiki felköté kardját, és Dávid is felköté kardját, és követé Dávidot közel négyszáz férfiú; kétszázan pedig a pogygyászoknál maradának. 14 Nábál feleségének, Abigailnak pedig hirt ada egyik szolgái közől, mondván: Ime Dávid követeket küldött a pusztából, hogy megáldják urunkat, és elutasítá őket. 15 Ez emberek igen jók voltak hozzánk, és nem háborgattak; és soha semmi sem veszett el azon idő alatt, míg velök voltunk a pusztában; 16 kőfal gyanánt voltak nekünk éjjelnappal mindazon napokon, melyeken nálok legeltettük a nyájakat. 17 Azért vigyázz, és gondold meg, mit cselekedjél, mert a romlás férjedre és házadra érkezett; és ő Bélial fia, úgy hogy senki sem szólhat neki. 18 Abigail tehát siete, és vőn kétszáz kenyeret és két tömlő bort, öt megfőtt kost és öt véka darát, száz kötés aszúszőlőt és kétszáz csomó száraz fügét, és szamarakra tevé, 19 és mondá szolgáinak: Menjetek előttem, ime utánatok megyek; férjének, Nábálnak pedig meg nem jelenté. 20 Mikor tehát felült a szamárra, és lement a hegy aljára, Dávid és férfiai lejövének eléje; kiknek ő is eléjök méne. 21 És mondá Dávid: Bizony hiába oltalmaztam meg mindazt, mik ezéi valának a pusztában, és semmi sem veszett el mindazokból, mik övéi voltak; és gonoszszal fizetett nekem a jóért. 22 Ezeket cselekedje Isten Dávid ellenségeinek, és ezeket mívelje, ha minden övéiből egy falra vizellőt meghagyok reggelig. 23 Mikor pedig Abigail meglátta Dávidot, siete és leszálla a szamárról, és arczra borúla Dávid előtt, és földig meghajtá magát, 24 és lábaihoz esék, és mondá: Rajtam legyen, uram, e gonoszság; hadd szóljon, kérlek, szolgálód a te füleidbe, és hallgasd meg szolgálód igéit. 25 Ne figyeljen, kérlek, az én uram királyom szive e rosz férfiúra, Nábálra, mert neve szerint is bolond, és bolondság van benne; én pedig, a te szolgálód, nem láttam, ura, szolgáidat, kiket küldöttél. 26 Most tehát, uram, él az Úr, és él a te lelked! ki tartóztatott téged, hogy ne jőj vérontásra, és megőrizte kezedet; és most legyenek, mint Nábál, a te ellenségeid és a kik gonoszt akarnak uramnak. 27 Azért vedd el ez áldomást, melyet szolgálód hozott neked, uramnak, és add a legényeknek, kik követnek téged, uramat. 28 Vedd el vétkét a te szolgálódnak; mert szerezve szerez az Úr neked, uramnak, hív házat, mert az Úr hadait, uram, te viseled; azért gonoszság nem fog találtatni benned életed teljes napjaiban. 29 Mert ha fölkel valaha ember, téged üldözvén és életedet keresvén, meg fog őriztetni az én uram lelke, mint az élők kötegében a te Urad- Istenednél; ellenségeid élete pedig forgattatni fog, mint sebességében és forgásában a parittya. 30 Mikor tehát az Úr megadja neked, uramnak, mindazon jókat, melyeket felőled szólott, és téged Izraelen fejedelemmé rendel, 31 nem lesz uram szivének fohászkodására és furdálására, hogy ártatlan vért ontottál, vagy magadért boszút állottál; és mikor az Úr jót fog cselekedni urammal, emlékezzél meg szolgálódról. 32 És Dávid mondá Abigailnak: Áldott Izraelnek Ura Istene, ki téged ma elém küldött, és áldott a te beszéded, 33 és áldott vagy te, ki feltartóztattál engem ma, hogy ne menjek vérontásra, és boszút ne álljak kezemmel. 34 Mert különben, él Izrael Ura Istene! ki tartóztatott engem, hogy gonoszúl ne bánjam veled: ha nem jösz hamar elém, Nábálnak viradtig egy falra vizellője sem maradt volna. 35 Dávid tehát elvevé kezéből mind, a miket hozott vala neki, és mondá: Menj békével házadba, ime meghallgattam szavadat, és orczádat megtiszteltem. 36 Abigail pedig Nábálhoz érkezék; és ime házában lakoma, mint egy királyi lakoma, és Nábál szíve víg, mert igen részeg vala; és nem szóla neki sem kicsinyt, sem nagyot reggelig. 37 Reggel pedig, midőn Nábál a bort már megemésztette, felesége megjelenté neki ez igéket, és szíve elhala benne, és olyan lett, mint a kő. 38 És tíz nap múltával megveré az Úr Nábált, és meghala. 39 Mit mikor meghallott Dávid, hogy Nábál meghalt, mondá: Áldott az Úr, ki megitélte gyalázatom ügyét Nábálon, és szolgáját megőrzötte a gonosztól; mert Nábál gonoszságát fejére hozta az Úr. És Dávid elkülde, és szóla Abigailnak, hogy őt feleségűl veszi. 40 És Dávid szolgái elmenének Abigailhoz Karmélba, és szólának neki, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged feleségűl vegyen. 41 Ki fölkelvén, arczczal földre borúla, és mondá: Ime szolgálód legyen szolgálóul, hogy lábait mossa az én uram szolgáinak. 42 És siete és fölkele Abigail, és szamárra üle, és az utána járó öt leányzó vele méne, és követé Dávid küldötteit és felesége lőn. 43 De Akinoamot is elvevé Dávid Jezraelből; és mind a kettő felesége lőn. 44 Saul pedig leányát, Míkolt, Dávid feleségét, Láisz fiának, Faltinak adá, ki Gallimból vala.