Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2

Mint magatok tudjátok, nem hiába, hanem bizalommal és jó sikerrel prédikáltam nálatok; mert én nem tanítottam csalárd, tisztátalan szándékkal, hanem őszinte, tiszta érzülettel, mint apostolhoz illik, hogy csak Istennek tessem, hizelgés, haszonlesés, dicsvágy nélkül, csak arra figyelve, hogy titeket, habár életembe kerűlne is, jó keresztényekké neveljelek. Mondom, haszonlesés nélkül; mert ti emlékeztek rá, mint tartottam fenn magamat éjjelnappal munkálkodván, hogy terhetekre ne legyek, s ez önzetlen eljárásomnál mily atyailag intettelek, hogy a keresztény névhez méltólag éljetek. El is fogadtátok intéseimet, és azért Istennek hálát adok; mert ti állhatatosak vagytok, mint a keresztények Judeában voltak, nem gondolva a zsidók üldözéseivel, kik Jézust és a prófétákat megölték, és engem gátolni akarnak a pogányokhoz intézett tanításomban, a miért azonban végveszélylyel fognak bűnhödni. Távollétemben nagy kivánságom volt titeket látni, de a sátán megakadályozott; mert hogyan is ne volnék örömest nálatok, midőn jutalmam reménye rajtatok alapszik?

1 Mert magatok tudjátok, atyámfiai! hogy a mi hozzátok jövetelünk nem volt hiábavaló, 2 hanem azelőtt szenvedvén és gyalázattal illettetvén (a mint tudjátok) Filippiben, bizodalmunk volt a mi Istenünkben, hogy nálatok hirdetnők az Isten evangéliomát nagy gondok között; 3 mert a mi intésünk nem ered tévelygésből, sem tisztátalanságból, sem álnokságból, 4 hanem a mint igazoltattunk az Istentől, hogy ránk bizatnék az evangéliom, úgy szólunk, nem mint embereknek kedveskedők, hanem az Istennek, ki vizsgálja sziveinket. 5 Mert soha sem éltünk hizelgő beszéddel, a mint tudjátok, sem a fösvénység alkalmával, mire Isten bizonyságunk, 6 sem dicséretet nem kerestünk az emberektől, sem tőletek, sem másoktól. 7 Noha terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai, mindazáltal úgy voltunk köztetek, mint a kisdedek, mint a dajka, ki fiait táplálja, 8 úgy ragaszkodtunk hozzátok, s óhajtva akartuk nektek adni nemcsak az Isten evangéliomát, hanem életünket is, úgy megkedveltünk titeket.

9 Mert emlékeztek, atyámfiai, a mi munkánkról és fáradalmunkról, miként éjjel nappal munkálkodván, hogy valakit közőletek meg ne terheljünk, hirdettük köztetek az Isten evangéliomát. 10 Ti vagytok bizonyságaim és az Isten, mily szentűl és igazán és panasz nélkül voltunk köztetek, a kik hittetek; 11 a mint tudjátok, hogy mindeniteket (mint atya az ő fiait) 12 intvén és vigasztalván, kértünk, hogy Istenhez méltólag járjatok, ki meghívott titeket az ő országába és dicsőségébe. 13 Azért mi is, hálát adunk Istennek szűntelen, hogy Isten igéje hirdetését hallván tőlünk, azt nem úgy vettétek, mint ember igéjét, hanem mint Isten igéjét, (a mint bizonyosan az,) ki munkálkodik bennetek, a kik hittetek. 14 Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten egyházainak, melyek Judeában vannak a Krisztus, Jézusban, mivel ugyanazt szenvedtétek ti is honfitársaitoktól, a mit ők a zsidóktól, 15 kik az Úr Jézust is és a prófétákat megölték, és minket is üldöztek; Istennek nem tetszenek, és minden emberrel ellenkeznek, 16 eltiltván minket a pogányoknak szólanunk, hogy üdvözűljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneik mértékét; el is jő rájok az Isten haragja mindvégiglen. 17 Mi azonban, atyámfiai, meg lévén fosztva egy kevés időre tőletek személy szerint, de nem szív szerint, annál inkább siettünk, látni óhajtván titeket színről színre; 18 mivel hozzátok akartunk menni, én, Pál, kiváltképen egyszer is, másszor is, de akadályunkra volt a sátán. 19 Mert ki a mi reménységünk, vagy örömünk, vagy dicsőségünk koronája? nemde ti a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetekor. 20 Igen is, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.