Szent Jakab levele 1

Jakab apostol üdvözli a Palesztinán kivűl elszéledt, zsidókból lett keresztényeket, Örűljetek a kisérteteknek; mert a béketűrés tökéletességre vezet. Ha pedig ezt valaki be nem látja, és szűkölködik keresztény bölcseségben, az ilyen kérje azt erős hittel, kétkedés nélkül, és megnyeri. Se gazdagság, se szegénység ne vigyen senkit azon kisértetbe, hogy a kereszténységben ingadozóvá legyen; mert a szegénység mitsem árt, mivel fel fog magasztaltatni, a gazdagság mitsem használ, mert elmúlik. Boldog, a ki a kisértést kiállja. Az Isten senkit sem kisért roszra, hanem a mi tulajdon rosz kivánságunk, mely, ha beleegyezünk, bűnt és halált szül. Istentől csak a jó származik, mindenek fölött pedig a kereszténység dicső adománya, melyet az által nyerünk meg, ha az igazság igéjének hiszünk. Hallgassuk ez igét örömmel, fogadjuk azt továbbá is tiszta szívvel, és teljesítsük cselekedettel; mert a puszta hallás mitsem használ, a hallás és cselekvés üdvözít, s a valódi istenifélelem a helyes beszédben és cselekvésben áll.

Jakab, az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztusnak szolgája, az elszéledett tizenkét nemzetségnek üdvözletemet. Nagy örömnek tartsátok, atyámfiai! mikor különféle kisértetekbe estek, tudván, hogy a ti hitetek próbálása béketűrést szerez, a béketűrés pedig tökéletességre viszi a cselekedetet, hogy tökéletesek legyetek és teljesek, minden fogyatkozás nélkül. Ha pedig valaki közőletek bölcseségben szűkölködik, kérje az Istentől, ki mindennek bőséggel ad szemrehányás nélkül; és megadatik neki. De hittel kérje, semmit sem kételkedvén; mert a ki kételkedik, hasonló a tenger habjához, mely a széltől indíttatik és ide s tova hányatik. Azért ne is vélje az olyan ember, hogy valamit nyer az Úrtól. A kétszivű ember állhatatlan minden útain. A megalázott atyafi örűljön felmagasztaltatásán, a gazdag pedig megaláztatásán, mert elmúlik, mint a fű virága; fölkel a nap hőséggel, kiszárítja a füvet, és virága lehull, és szín-ékessége elvesz, úgy a gazdag is elhervad az ő útain. Boldog ember, ki a kisértést kiállja, mert ha hűnek találtatik, elnyeri az élet koronáját, melyet Isten az őt szeretőknek igért. Senki ne mondja, midőn kisértetik, hogy Istentől kisértetik; mert Isten, ki roszra nem kisértethető, arra senkit sem kisért; hanem kiki saját kivánságától vonzatva és kecsegtetve, kisértetik; azután a kivánság, ha egyszer fogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha véghezvitetik, halált okoz. Ne legyetek hát tévedésben, szerelmes atyámfiai! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről vagyon, leszállván a világosság Atyjától, kinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. Mert szabad akaratjából szült minket az igazság igéjével, hogy némi zsengéi legyünk az ő teremtményeinek. Tudjátok, szerelmes atyámfiai! Legyen minden ember gyors a hallásra, de késedelmes a szólásra, és késedelmes a haragra. Mert az ember haragja nem cselekszi azt, mi Isten előtt igazságos. Azért elhagyván minden tisztátalanságot és a terjedező gonoszságot, szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, mely üdvözítheti lelkeiteket. Legyetek pedig az igének cselekvői, és nem csak hallgatói, megcsalván magatokat; mert a ki csak hallgatója az igének, és nem cselekvője, hasonlít ama férfiúhoz, ki természetes ábrázatát szemléli a tűkörben, s miután szemlélte és elment, azonnal elfeledte, milyen volt; a ki pedig átlátja a szabadság tökéletes törvényét, és megmarad abban, nem feledékeny hallgató lévén, hanem tettel cselekvő, ez boldog lesz cselekedetében. A ki pedig magát istentisztelőnek véli, nem fékezvén nyelvét, hanem megcsalván önszivét, annak istenitisztelete hiábavaló. A tiszta és szeplőtelen istenitisztelet az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő szorongatásaikban, és magát szeplőtelenűl megőrizni e világtól.

Idézi 74