Korintusiaknak írt II. levél 1
Káldi-Tárkányi Biblia
Public domain Forrás: biblia.kapisztran.info
Pál Timoteussal üdvözli a korintusiakat, hálát ad Istennek a vigasztalásért, melyet az imént kiállott szorongatásokban nyert; és biztosítja őket, hogy az ő vigasztalása, valamint szenvedései, nekik is javokra válnak. E bevezetés után tudatja velök a halálveszélyt, melyet kiállott, s melyből Istenbe vetett bizodalma és a hivők imádsága által kiszabadúlt, úgy, hogy soknak oka volt az ő megtartatásaért hálát adni. Ezen hálára, folytatja Pál, van is elég ok, mert el kell ismernetek, hogy lelkiisméretesen működtem nálatok, a ti dicsőségtekre és a magaméra. Meg lévén győződve, hogy ti ezt elismeritek, föltettem magamban, hogy még egyszer elmegyek hozzátok, és mivel még ezt meg nem tettem, ne vádoljatok állhatatlanságról. Ez oly kevéssé terhel engem, mint hogy az én tanításom nem változandó, hanem állandó és annak kell lennie, mivel az ó szövetség minden jövendölései ugyanegyre czéloznak; és Isten az, ki engemet valamint titeket is állandókká tesz. Ha még nem mentem hozzátok, ez csak irántatok való kiméletből történt, nem mintha megérkezésemkor hiteteket szabályoznom kellene, hanem, hogy a halasztás által titeket jobbulásra s ezáltal örömre segítselek.
Idézi 80
- Ez a fejezet Summa (EN)(II-II 110.3)Fulgens Corona(§43)Laetamur Admodum(§6)
- v. 1 Lumen Gentium(§28)
- v. 3 CCC(¶2627)Anni Sacri(§7)Communium Interpretes Dolorum(§1)Dilexit Nos(§70)Dives In Misericordia(§1
§2 Fulgens Corona(§38)Mense Maio(§11)§13) - v. 4 CCC(¶2627)Dilexit Nos(§162)Ecclesia In Europa(§80)Gaudete In Domino(§30)Presbyterorum Ordinis(§3
§5 §13) - v. 5 CCC(¶2627)Salvifici Doloris(§20)
- v. 6 CCC(¶2627)Summa (EN)(III 48.5)
- v. 7 CCC(¶2627)Summa (EN)(II-II 45.5)Presbyterorum Ordinis(§3
§5 §13) - v. 8 Kérdések(Wanting to die)
- v. 9 Kérdések(Wanting to die)
- v. 10 Kérdések(Wanting to die)
- v. 11 Summa (EN)(II-II 83.7)
- v. 12 Summa (EN)(II-II 45.4
II-II 75.1) Acerbo Nimis(§25) - v. 15 Summa (EN)(II-II 89.7)
- v. 19 Christifideles Laici(§38)Familiaris Consortio(§30)Redemptor Hominis(§18
§20) - v. 20 CCC(¶74
¶1065) Summa (EN)(I-II 107.2)Dei Verbum(§7)Dies Domini(§41)Familiaris Consortio(§20)Lebanon(§35)Lumen Fidei(§15)Redemptoris Custos(§11)Verbum Domini(§20) - v. 21 CCC(¶695
¶735 Summa (EN)(III 63.1)Christifideles Laici(§13¶1274 ¶1296) §25) Dies Domini(§41)Dives In Misericordia(§9)Pastores Dabo Vobis(§19) - v. 22 CCC(¶696
¶698 Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma(122)Summa (EN)(I-II 114.3¶735 ¶1107 ¶1274 ¶1296) III 63.1) Christifideles Laici(§13§25) Dies Domini(§41)Dives In Misericordia(§9)Dominum Et Vivificantem(§52)Pastores Dabo Vobis(§19) - v. 23 CCC(¶2154)Summa (EN)(II-II 89.6)
- v. 24 Pastores Dabo Vobis(§78)
- v. 30 Dei Verbum(§7)