Keresés itt Vagy próbálja

EscBezárás ↑↓Mozgás

Korintusiaknak írt II. levél 1

Pál Timoteussal üdvözli a korintusiakat, hálát ad Istennek a vigasztalásért, melyet az imént kiállott szorongatásokban nyert; és biztosítja őket, hogy az ő vigasztalása, valamint szenvedései, nekik is javokra válnak. E bevezetés után tudatja velök a halálveszélyt, melyet kiállott, s melyből Istenbe vetett bizodalma és a hivők imádsága által kiszabadúlt, úgy, hogy soknak oka volt az ő megtartatásaért hálát adni. Ezen hálára, folytatja Pál, van is elég ok, mert el kell ismernetek, hogy lelkiisméretesen működtem nálatok, a ti dicsőségtekre és a magaméra. Meg lévén győződve, hogy ti ezt elismeritek, föltettem magamban, hogy még egyszer elmegyek hozzátok, és mivel még ezt meg nem tettem, ne vádoljatok állhatatlanságról. Ez oly kevéssé terhel engem, mint hogy az én tanításom nem változandó, hanem állandó és annak kell lennie, mivel az ó szövetség minden jövendölései ugyanegyre czéloznak; és Isten az, ki engemet valamint titeket is állandókká tesz. Ha még nem mentem hozzátok, ez csak irántatok való kiméletből történt, nem mintha megérkezésemkor hiteteket szabályoznom kellene, hanem, hogy a halasztás által titeket jobbulásra s ezáltal örömre segítselek.

Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratából, és Timoteus, atyafitársa, az Isten anyaszentegyházának, mely Korintusban vagyon, és minden szenteknek, kik egész Akájában vannak. Kegyelem nektek és békeség az Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalmasság Atyja, és minden vigasztalás Istene, ki vigasztal minket minden háborúságunkban, hogy vigasztalhassuk mi is azokat, kik mindenféle szorongatásban vannak, intelem által, melylyel mi is intetünk az Istentől. Mert a mint bőven részesűlünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által. De akár háborgattatunk, a ti intéstekre és üdvösségtekre, – akár vigasztaltatunk, a ti vigasztalástokra, – akár intetünk, a ti intéstekre és üdvösségtekre van az, mi megszerzi azon szenvedések eltűrését, melyeket mi is szenvedünk; úgy hogy a mi reményünk erős tirátok nézve, tudván, hogy a mint társak vagytok a szenvedésben, úgy lesztek a vigasztalásban is. Mert nem akarjuk, hogy ne tudjátok, atyámfiai, a mi szorongatásunkat, mely Ásiában történt, mi által mód nélkül megterheltettünk erőnk felett, úgy hogy az életet is megúntuk. Sőt már bennünk megvolt a halálitélet, hogy ne bízzunk minmagunkban, hanem az Istenben, ki feltámasztja a holtakat; ki annyi veszedelmekből kiszabadított és kimentett minket; kiben bízunk, hogy ezután is kiszabadít, segíttetvén általatok is érettünk való imádságtokban, hogy az ajándékért, melylyel sokak javára bírunk, sokan adjanak hálát. Mert a mi dicsőségünk lelkiisméretünk bizonyságtétele, hogy a szív egyenességében, és Isten előtt őszinteségben, nem a testi bölcseségben, hanem Isten malasztjában jártunk e világon, kiváltképen pedig tinálatok. Mert nem írunk nektek egyebet, hanem a mit olvastatok és megértettetek; reménylem pedig, hogy mindvégiglen így fogtok ismerni, a mint már ismertek is minket részszerint, hogy a ti dicsőségtek vagyunk, a mint ti is mienk a mi Urunk Jézus Krisztus napján. És e bizodalommal akartam először hozzátok menni, hogy másodszori jótéteményben részesűljetek, és tőletek átmenni Macedoniába, és ismét Macedoniából hozzátok jőni, és tőletek elkisértetni Judeába. Ezen szándékomban tehát vajjon volt-e állhatatlanság? Vagy a miket fölteszek, test szerint teszem-e föl, hogy énnálam majd „úgy“ legyen, majd „nem“? De hív az Isten; és a mi beszédünk tinálatok nem volt majd „úgy“ majd „nem.“ Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, ki nektek általunk hirdettetett, énáltalam és Szilvánus és Timoteus által, nem volt majd „úgy“ majd „nem“, hanem „úgy“ volt őbenne. Mert az Isten valamennyi igérete „úgy“ van őbenne; azért is mondunk őáltala „Ament“ Istennek a mi dicsőségünkre. A ki pedig megerősít minket veletek együtt Krisztusban, és a ki fölkent bennünket, Isten az, ki meg is pecsételt minket, és a lélek zálogát adta sziveinkbe. Én pedig az Istent hívom bizonyságúl az én lelkemre, hogy irántatok való kíméletből nem mentem ismét Korintusba; nem mintha uralkodni akarnánk a ti hiteteken, hanem hogy előmozdítói legyünk örömeteknek; mert a hitben erősen állotok,

Idézi 80