Szenvedjétek el öndicsekvésem balgaságát, mert azért teszem ezt, hogy titeket tisztán megőrizzelek a tévtanítók csábitásaitól, mitől ingatagságtoknál fogva féltelek. Az hiszem, tarthatok is valamit magamra, miután a legjelesebb apostoloknál, ha ugyan nem beszédre, de ismeretre nézve, nem állok hátrább; csak azzal árthattam tekintélyemnek, hogy magamat egészen feláldoztam, s nektek önhaszon nélkül szolgáltam. Valóban ez önzetlenség dicsőségem Akájában. És miért vagyok ily önzéstelen? Azért, mivel titeket szeretlek, s más hamis tanítókat meggátoljak abban, hogy hasonló önzetlenséggel dicsekedjenek; mert örömest veszik föl a valódi apostolok külszinét, valamint a sátán a jó angyal alakját. Még egyszer kérlek, legyetek elnézők balga öndicsekvésem iránt. Mások is dicsekszenek, s ti eltűritek őket, habár károtokra vannak, és semmi előnyük nincs fölöttem, ki a Krisztusért mindennemű bajt elviselek, hittársaim sorsában élénk részt veszek, s Damaskusban életemet csak a legnagyobb bajjal menthettem meg.
1Vajha eltűrnétek egy kevés balgatagságomat! de szenvedjetek is meg engem.2 Mert isteni buzgalommal buzgólkodom értetek, mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, mint tiszta szűzet adni Krisztusnak.3 Félek azonban, hogy valamint a kigyó megcsalta Évát az ő álnokságával, úgy a ti értelmetek is meg ne romoljon, és el ne hajoljon a Krisztusban való egyenességtől.4 Mert ha valaki jövén, más Krisztust hirdetne, kit mi nem hirdettünk, vagy más lelket vennétek, melyet nem vettetek, vagy más evangéliomot, melyet el nem fogadtatok: ezt igen elszenvednétek.5 Pedig úgy vélem, hogy én semmivel sem tettem kevesebbet a nagy apostoloknál.6 Mert noha járatlan vagyok is a beszédben, de nem a tudományban; egyébiránt mindenben ismeretesek vagyunk előttetek.7 Avagy bűnt cselekedtem-e, magamat megalázván, hogy ti felmagasztaltassatok? hogy az Isten evangéliomát ingyen hirdettem nektek?8 Más egyházakat fosztottam meg, dijt vévén tőlök, hogy nektek szolgálhassak.9 És midőn nálatok lévén, szűkölködtem, senkinek terhére nem voltam; mert a mire szükségem volt, kipótolták a Macedoniából jött atyafiak; és mindenben őrizkedtem, hogy terhetekre ne legyek, és őrizkedni is fogok.10 A mint Krisztus igazsága van bennem, úgy e dicsőség meg nem vonható tőlem Akája vidékein.11 Miért? Tán hogy nem szeretlek titeket? Tudja az Isten.12 De a mit cselekszem, ezután is cselekedni fogom, hogy az alkalmat elvágjam azoktól, kik alkalmat keresnek, hogy a miben dicsekszenek, olyanoknak találtassanak, mint mi.13 Mert az afféle ál-apostolok álnok munkások, Krisztus apostolaivá átalakítván magokat.14 És ez nem csoda; mert maga a sátán is átalakítja magát világosság angyalává.15 Nem nagy dolog tehát, ha az ő szolgái is igazság szolgáivá alakítják át magokat; kiknek végök az ő cselekedeteik szerint leszen.16 Ismét mondom: (ne tartson engem senki balgatagnak, különben mint balgatagot is szenvedjetek meg engem, hogy valami keveset én is dicsekedjem.)17 A mit most beszélek, nem Isten szerint beszélem, hanem mintegy balgatagságból a dicsekvés e tárgyában.18 Mivelhogy sokan dicsekszenek test szerint, én is dicsekszem.19 Mert örömest elszenveditek a balgatagokat, mivel ti bölcsek vagytok.20 Mert eltűritek, ha ki titeket szolgálat alá vet, ha ki megemészt, ha ki hurczol, ha ki felfuvalkodik, ha ki arczúl ver titeket.21 Szégyenemre mondom ezt, mintha gyengék lettünk volna e részben. De ha valamiben bízik valaki (balgatagságban mondom), bízom én is.22 Zsidók ők? én is. Izraeliták? én is. Ábrahám ivadéka? én is.23 Krisztus szolgái ők? (mint balgatag mondom) én még inkább; ki igen sok fáradozásban, többrendű fogságban, mód feletti veretésekben, gyakori halálveszélyben voltam.24 A zsidóktól öt ízben kaptam egy hiján negyven ütést.25 Háromszor verettem meg vesszőkkel, egyszer megköveztettem, háromszor hajótörést szenvedtem; éjjel és nappal a mély tengeren voltam,26 sok utazást tettem, gyakran forogtam folyóvizek veszedelmében, tolvajok veszedelmében, veszélyekben nemzetbelieim, veszélyekben a pogányok miatt, veszélyekben a városon, veszélyekben a pusztákon, veszélyekben a tengeren, veszélyekben a hamis atyafiak között;27 fáradozásban és nyomorúságban, sok virasztásban, éhségben és szomjúságban, sok böjtölésben, hidegben és mezítelenségben voltam,28 azonfölűl, a mi kivülről jő, az én mindennapi szorongásom, valamennyi egyházak gondviselése.29 Kicsoda szenved, hogy én ne szenvednék? kicsoda botránkozik, hogy én ne égnék?30 Ha dicsekedni kell, az én erőtlenségeimmel dicsekszem.31 Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, ki áldott legyen mindörökké, tudja, hogy nem hazudok.32 Damaskusban Aretás király helytartója őrzé a damaskusiak városát, hogy engem megfogjon;33 és az ablakon kosárban bocsátottak le a kőfalon, és úgy menekedtem ki az ő kezeikből.
Idézi 46
Ez a fejezetFidei Donum(§3)Sacerdotalis Caelibatus(§76)
v. 28Dominicae Cenae(§2)Ecclesia In Africa(§2·§132)Evangelii Nuntiandi(§1·§5)Fidei Donum(§11·§15·§40)Gaudete In Domino(§58)In Hac Tanta(§1)Orientales Ecclesias(§15)Pastor Bonus(§10)Pastores Gregis(§1·§54·§55)Redemptoris Missio(§89)
v. 29Pastores Gregis(§55)Sacerdotalis Caelibatus(§76·§77)