Korintusiaknak írt II. levél 12

Miután van okom dicsekedni, bár ez magában véve mitsem használ, tekintélyem megerősitésére felhozom az isteni kijelentéseket, melyeket a természetfölötti világ legmélyebb titkairól nyertem. Ezekkel dicsekszem, de nem azért, mivel nekem tétettek; mert a mi személyemet illeti, én csak szenvedéseimmel dicsekszem. Dicsekedhetném ugyan azmazokkal, mivel azokat valósággal nyertem, de nem akarok túlbecsültetni azon, a mi vagyok; s mindezen kegyelmek mellett az Isten is az által alázott meg, hogy a sátán súlyos kisérteteibe hagyott esni, melyeket az ő kegyelme által le kell győznöm. Azért csak erőtlenségemben akarok dicsekedni, a mi az én erősségem. Tekintélyem támogatására balgatag öndicséretet kellett ugyan tennem magamról. Erre ugyan nálatok nem kellett volna szükségnek lenni, mivel én igazi apostolúl bizonyítottam magamat, s ti csak önzetlenséget vethettetek volna szememre. Önzetlenűl jelenek meg ismét legközelebb köztetek. Némelyek azt mondják ugyan, hogy én álnokúl mások által akarom kivinni önző czéljaimat; de az én küldötteim szintúgy feddhetlenűl működtek. Ezt nem védelmemre mondom, hanem a ti jobbúlástokért; mert félek, hogy majd kellő töredelmes hangulatban nem talállak titeket.

Ha dicsekedni kell (nem hasznos ugyan), áttérek a látomásokra és az Úr kijelentéseire. Tudok egy embert a Krisztusban, ki tizennégy esztendő előtt, – testben-e, nem tudom, vagy testen kivűl, nem tudom, Isten tudja, – elragadtatott a harmadik égig; és tudom, hogy ez az ember, – testben-e, vagy testen kivűl, nem tudom, Isten tudja, – a paradicsomba ragadtatott, és hallott titkos igéket, melyeket nem szabad embernek kimondania. Az ilyenekben dicsekszem, magam felől pedig semmivel sem dicsekszem, hanemha erőtlenségeimmel. Mert ha dicsekedni akarnék is, nem volnék balgatag, mert igazságot mondanék; azonban fölhagyok vele, nehogy valaki azon túl becsüljön, mit énbennem lát, vagy a mit hall tőlem. És hogy a kijelentések nagysága kevéllyé ne tegyen, adatott nekem az én testem ösztöne, a sátán küldöttje, hogy zaklasson engem. A miért háromszor kértem az Urat, hogy távoztassa el tőlem; de azt mondá nekem: Elegendő neked az én kegyelmem; mert az erő az erőtlenségben fejlik ki. Örömest dicsekszem tehát erőtlenségeimmel, hogy bennem lakjék a Krisztus ereje. Azért telik kedvem erőtlenségeimben, a gyalázatban, szükségben, üldözésben, szorongatásokban a Krisztusért; mert mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok hatalmas. Hogy balgataggá lettem, ti kényszerítettetek engem; mert tőletek kellett volna dicsértetnem, miután semmiben sem voltam kisebb a főapostoloknál, noha semmi vagyok. Mindazáltal apostolságom bebizonyult tinálatok minden béketűrés, jelek és csodák és erők által. Mert micsoda az, miben alább volnátok a többi egyházaknál, kivéve, hogy én nem voltam terhetekre? Bocsássátok meg nekem azt a sérelmet. Ime most harmadszor készűlök hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem keresem a tiéteket, hanem titeket; mivel nem a fiak tartoznak a szülőknek kincset gyüjteni, hanem a szülők a fiaknak. Én pedig igen örömest áldozok, és azonfölűl magamat is feláldozom a ti lelkeitekért; ámbár mennél inkább szeretlek titeket, annál kevésbbé szerettetem. De legyen úgy (mondja valaki), én terhetekre nem voltam; hanem ravasz lévén, álnoksággal fogtalak meg titeket. Vajjon a kiket hozzátok küldöttem, azok közől csaltalak-e meg valamelyik által titeket? Títust kértem, és vele egy atyánkfiát küldöttem; vajjon Títus csalt-e meg titeket? nem ugyanazon egy lélek szerint jártunk-e? nem ugyanazon egy nyomban-e? Azt vélitek, hogy, mint egykor, mentegetjük magunkat tinálatok? Isten előtt a Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szerelmesim, a ti épüléstekre. Mert félek, netalán, mikor oda megyek, olyanoknak találjalak titeket, minőknek nem akarnálak; s én is olyannak találtassam tőletek, minőnek nem akarnátok; nehogy versengés, irígység, vakmerőség, visszavonás, rágalom, fondorkodás, felfuvalkodás, pártütés legyen közöttetek; nehogy, mikor ismét oda megyek, megalázzon engem az Isten tinálatok, és sirassak sokat azok közől, kik azelőtt vétkeztek, és nem tartottak bűnbánatot a tisztátalanság, paráznaság és szemtelenség fölött, melyet cselekedtek.

Idézi 82